Szabó Dániel - Érintések és súrlódások
A fiatal magyar jazz-zongorista-generáció egyik legnagyobb tehetsége. Az ezredforduló környékén több hazai és nemzetközi versenyt is megnyert, a hazai tanulmányok után a világhírű amerikai New England Conservatory-ban képezte tovább magát. Számos formációban játszott és játszik, a legfontosabbak értelemszerűen szólómunkái és saját triója. Frictions (Súrlódások) című anyaga a tavalyi év egyik legegyénibb és legerősebb hazai jazzprodukciója volt. Szabó Dániel nemrég tért vissza rendkívül sikeres európai és amerikai turnéjáról.
Fotó: Kurucz Árpád
- Az elmúlt hónapokban a brüsszeli és londoni magyar intézet mellett Európa rangos klubjaiban és koncerthelyein - Chorus Jazz (Lausanne), Le Petit Faucheux (Tours), Duc des Lombads (Párizs), 606 Club (London), léphettél fel. Milyen érzés volt?
Persze, hogy jó, hisz ezeken a helyeken a világ fontosabb jazzmuzsikusainak zöme megfordult. Külön öröm számomra, hogy bár a legtöbb klubban első alkalommal jártam, szinte mindenhol telt ház fogadott. Ez azért is nagy szám, mert a saját triómmal a saját zenémet játszottam. Az egyetlen kivétel a londoni 606 Club volt, ott két angol muzsikussal léptem fel. Fura, amikor az ember csak a koncert előtt néhány órával találkozik a társaival, ilyenkor nyilván nem lehet saját szerzeményeket elővenni, kottákat osztogatni, hanem maradnak a mindenki által ismert standardek. Valahol tényleg ez a tiszta jazz, az a közös zenei nyelv, amit elvben mindenki beszél. S ha kialakul a párbeszéd, akkor remek dolgok jöhetnek létre. Ez a két angol muzsikus szerencsére kitűnően beszélte ezt a nyelvet, így sikeres bulit adtunk.
- Európa után Amerikába mentetek, ahol többek között a philadelphiai Kimmel Centerben egy rangos jazzkoncert-sorozat részeként játszhattatok. Itt is csak a legnagyobbak fordulnak meg. Hogy sikerült bekerülnötök?
Hát igen, a Wayne Shorter Quartet játszott előttünk… Volt tanárom, Danilo Pérez szerkeszti a Kimmel Centerben ezt a sorozatot, amelynek keretében idén a különböző térségek jazz-zenéjét próbálják meg bemutatni. Márciusban Közép-Kelet-Európa állt a középpontban, hogy az öreg kontinensnek ezen a felén, ebben a kultúrkörnyezetben miként él a műfaj, és Pérez úgy gondolta, ennek érzékeltetésére a triómat hívja meg. Az est első felében a saját szerzeményeimet játszottuk, a másodikban csatlakozott hozzánk a cseh származású, New Yorkban élő énekesnő, Marta Topferova, akivel népzenei feldolgozásokat adtunk elő. A két rész között pedig pódiumbeszélgetésen vettünk részt, ahol szóba kerültek az itteni népzenék, a balkáni ritmusok, a számukra különösen izgalmas páratlan lüktetés. A koncertünk sikerét jól mutatja, hogy utána az összes CD elfogyott, amit magammal vittem, nem beszélve arról, hogy a végén a közönség felállva tapsolt.
- Gondolom, ez a fellépés megint kellő referencia lesz a további pályádon. Ahogy annak idején az, hogy sorra nyerted a versenyeket. Közülük a két legfontosabb, hogy 2000-ben Montreux-ben első helyezett lettél, és 2006-ban Európa legrangosabb jazz-zongora versenyéről, a párizsi Martial Solal világversenyről is győztesként tértél haza.
Sokan azt gondolják, hogy ezek a versenyek megoldják az ember életét. De ez csak ritkán van így. Ráadásul a díjkiosztásra az addigi egészséges versengés mindig negatívra vált, a gálakoncertek általában rossz hangulatúak, sokakban ott van a sértettség, az irigység. Miközben maga a versenyzés teljesen ellenkezik a zenélés mikéntjével. Nem elsősorban azért, mert időnként csak a technika számít, hisz ha a zsűriben jó muzsikusok ülnek, akkor úgysem a virtuozitást nézik. Inkább az egésznek a közege, a motiváció miatt. Igazán úgy lehet jól játszani, ha laza vagy, ha leküzdöd a bizonyítani akarást. Miközben a versenyen éppen hogy bizonyítani kell.
- De azért mégiscsak volt a pályádon ennek hozadéka. Többek között az első lemezed is így jelentethetted meg.
Persze, tudom, hogy kellettek ezek a versenyek, és utólag örülök is, hogy így alakult. Különösen Montreux hozott sok utazást, például azt követően jutottam ki először New York-ba. De most már más célok foglalkoztatnak.
- Beszéljünk inkább a tavalyi lemezedről, ami az ötödik, ami a neved alatt jelent meg. S bár az eddigi munkáid is erős produkciók, azért szerintem mind közül a Frictions a legérettebb. Egyben a legplasztikusabban mutatja meg azt, ami igazán a sajátod. Hogy zenéd úgy amerikai jazz, hogy közben nagyon is közép-európai. Bartók éppúgy kihallatszik belőle, ahogy a térség népzenéi. Nyilván ezt értékelik az amerikaiak is, ezért hívnak előszeretettel.
Sosem törekedtem rá, hogy többféle stílust vagy kultúrkört szervesítsek. Ezek a hatások nálam szerencsére automatikusak. Mindent szeretek, ami érdekes. A jazzen belül klasszikust éppúgy hallgatok, mint modernet. Mindenből próbálok tanulni. Ha elhívnak egy mainstream formációba, ott is mindent beleadok. De ha az ember ilyen közegbe születik, ilyen családba, ilyen iskolába járhat, mint én, ahol a zene egyfolytában az élet szerves része, akkor ezek a hatások ott vannak. Szerencsére.
---------------------------
Szabó Dániel: Gyerekként szerettem meg Bartók zenéjét >> - videóinterjú, 2010. december
Szabó Dániel: Érintések és súrlódások >> - interjú, 2008. május