Az emberi kommunikáció egyik alapvető formája a dal, vallja Bródy János. Olyan sűrített „információcsomag” amely mint kifejezési forma vélhetően örök, s a mai napig roppant hatásos közlési eszköz. Ha a szerző valamit jól és pontosan megfogalmaz egy dalban, az mélyen megragad az emberek lelkében. S egy-egy jól sikerült énekelt ritmusos szöveg segítségével könnyebb felidézni az adott kort, mint több kötetnyi kultúrtörténeti leírásból. Bródy Jánossal mindezekről az augusztus 11-i Magyar Dal Napja apropóját beszélgettem.

Fotó: kasAni

A három-öt perces eseményeknek különös varázsa van az életünkben. Legyen az egy gondolatsor, egy gyors szerelmi aktus vagy egy dal. A művészetek egyik legfontosabb feladata amúgy a kezdetek óta az információközlés, s ennek az egyik legelső formája a dal. Talán azért is, mert az énekelt ritmusos szövegben a dallam és a szavak erősen kötik egymást, és ezáltal mélyen rögzülnek az emberi lélekben. Ezért is válhattak annyira fontos kommunikációs eszközzé azokban az időkben, amikor az információk rögzítésének más formája még nem létezett. A könyvnyomtatás elterjedésével persze veszített erejéből és hatásából, hisz attól kezdve az írásbeliség lett a tájékozódás alapja. De a gyakran írni-olvasni nem tudó szélesebb tömegek számára továbbra is a dal maradt az egyik legfontosabb, legmélyebben rögzülő közlési forma.

Igen, s ez adja a dal hihetetlen erejét a mai napig. A dalforma, mint könnyen megjegyezhető sűrített információ, az idők folyamán számos más művészi kifejezési forma alapjává vált. Például a költészeté, amely talán azért is lett az irodalmi műfajok között a legmagasabb rendűvé, mert írásban kellett érzékeltetnie mindazt - ritmust, zeneiséget, érzelmet, hangulatot, - ami a dalban a zene révén már eleve benne volt. A dal további különleges tulajdonsága, hogy az írásbeliség elterjedése után is független tudott maradni a mindenkori hatalomtól, mert ha megszületett, nem volt az a cenzúra, amely megállíthatta volna a terjedését. Épp azért, mert ősi forma, mert könnyű megjegyezni és könnyű továbbadni. S a hatalom által nem kívánatos érzelmeket, történeteket - mondjuk egy elbukott szabadságharc romantikus emlékét és eszményének hősiességét - akkor is képesek voltak hordozni, amikor azok a cenzúra miatt más formában már nem jelenhettek meg.

Lehetséges, hogy a népdaloknak is megírta valaki az első változatát, amit az idők folyamán aztán mindenki a maga élménye és kedve szerint tovább alakítgatott. A mai zenei köznyelvben a dalok ugyanígy módosulnak, csak a szerzői jogok terjedésével minden ilyen módosulást valaki jegyez. Ezért is van, hogy bizonyos típusú dalok nagyok hasonlítanak egymásra. S nemcsak a könnyűzenében. Mert a dalformát ugye könnyen megjegyzi az ember, s amikor megpróbálja kifejezni a maga aktuális lelkiállapotát, a korábban hallottak hatása nem múlik el nyomtalanul.

Ezt én sem látom másként, de azért szükség volt ezekre a szerzőkre. Például a magyar kuplé megteremtőjére, Zerkovitz Bélára, aki az előző századfordulón nagyvárossá vált Budapest kultúrájának egyik meghatározó alakja volt. Persze ő sem véletlenül kapta a Lopkovitz gúnynevet, rengeteg akkoriban közismert dallamfordulatot használt fel, de a maga módján zseniálisnak nevezhető új dalokat hozott létre. S ne feledjük el, hogy megjelenéséig Budán szinte kizárólag osztrák sramlizenét játszottak a kocsmákban. Ha valaki kíváncsi a magyar főváros akkori életére, elég néhány Zerkovitz dalt meghallgatni, és már többet érez a kor hangulatából, mint több kötetnyi kultúrtörténeti leírásból.

Megtisztelő, de ne felejtsük el, hogy az idő is nekünk kedvezett. Mi abban a világban születtünk, amikor a társadalmat tervszerű irányítás keretében, totális világjobbító eszme nevében éppen át akarták nevelni. Meg akarták fosztani a saját hagyományaitól, emlékezetétől. S ahogy a második világháború előtt azokat a forradalmi dalokat tiltották, amelyek egy új korszak eljövetelét hirdették, úgy e kor eljövetele után azok kerültek indexre, amelyek a régebbi korra emlékeztettek. Ez is azt mutatja, hogy a dal olyan közös emlékezetünk, ami történelmi-társadalmi helyzetekben fontos szerepet tud betölteni. S amikor a hatvanas években a szabadság a kultúra területén is erősen korlátozott volt, akkor a dalokban tudott feltörni mindaz, ami máshol nem jelenhetett meg.

A technikai forradalom következtében a Gutenberg galaxisnak komoly versenytársa lett és a hatalmi rendszerek nem voltak felkészülve a számukra nem kívánatos jelenségek korlátozására. Az új eszmék, ifjúsági mozgalmak üzenetei gyakran dalformátumba sűrítve jutottak el a tömegekhez. Hiába tiltottak és cenzúráztak az illetékesek, az új műfaj nem ismert határokat, és tehetséges képviselői mindig megtalálták a közönséghez vezető utat. A rockzene a hetvenes évekre zenei szempontból megvalósította azt, ami korábban az eszperantisták álma volt: olyan közös, nemzetközi nyelv lett, amit a világon mindenhol szeretnek és értenek. Én is úgy gondolom, hogy a kultúra területén a huszadik század második felének legjelentősebb innovációja a rockzene volt, az első globális művészet, ami alapvetően a dalformára épült. Az új generációk életérzése, vágyai és törekvései keleten és nyugaton egyaránt dalokban törtek a felszínre. A közös kifejezési formát persze mindenhol színezték a helyi konfliktusok, mondhatnám, hogy a közös nyelvet helyi dialektusban beszélték. Az Illés együttes kultúrtörténeti jelentősége is szerintem abban áll, hogy ezt a nemzetközi nyelvet elsőként sikerült a hazai kulturális hagyományokkal ötvöznie.

Akkor, amikor a gondolat- és véleménynyilvánítás útjában szinte semmi sem áll, már nem biztos, hogy dalok hordozzák a legfontosabb üzeneteket. Viszont a mindenkori sikeres dalok összességéből szerintem következtetni lehet az adott közösség aktuális érzelmi-gondolati állapotára. Fontos fejlemény, hogy a korábbi, közös sorsba kényszerített társadalom az elmúlt évtizedekben sokszínű, sokrétegű szubkultúrákra bomlott, s ha nem is születnek nemzedéki dalok, azért olyanok vannak, amelyek e szubkultúrákat, közösségeket jelzik és összetartják. Ma sokféle dal él együtt, és a szabadság és a szabadpiaci rendszer végül is létrehozta azt, hogy ha van egy felismerhető közösség, amely valamilyen dalformához, életérzést kifejező zenéhez kötődik, akkor azt előbb-utóbb valaki eljuttatja hozzájuk.

Szerintem minden olyan dal magyarnak tekinthető, amelyet a magyar kulturális élet szereplői hoznak létre és ezen a közösségen belül érzelmeket, gondolatokat ébresztenek. Még akkor is, ha annak szövegét nem magyar nyelven fogalmazzák. Magyarországon amúgy jelenleg ennél fontosabb kérdés, hogy a kereskedelmi médiában sugárzott műsorokban a magyar dalok kisebb arányt képviselnek, mint amennyit az itt élő emberek érzelmi, mindennapi életében betöltenek. Mutatja ezt az is, hogy hanghordozók forgalmából körülbelül fele-fele arányban részesülnek a hazai és külföldi produkciók. Felmerül hát a gyanú, a nagy multinacionális vállalatok, ha áttételesen is, de nyomást gyakorolnak a helyi kereskedelmi műsorszórókra. Némely európai országban szigorú szabályokkal védekeznek ez ellen. Sajnálatos módon nálunk a művészek véleményét eddig sohasem kérdezték, amikor a frekvenciákat kiadták. De talán képesek hatni az olyan társadalmi mozgalmak is, mint a Presser Gábor által elindított Magyar Dal Napja, aminek most a Szigeten csak a „demonstrációját” tartjuk. Reményeink szerint 2009-től minden évben lesz egy nap, amikor országszerte a magyar dalt ünnepeljük. Mert ha valamire igazán büszkék lehetünk, az a kulturális örökségünk, amelynek az egyik legszebb megnyilvánulási formája a magyar dal.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus

Rosta Mária: Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2001. augusztus

Szörényi Levente: A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember

Szörényi Levente: Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március

Szörényi, Bródy, Boldizsár: Nem akartunk igazságot osztani >> - interjú, 1997. augusztus

A körülmények áldozata volt (Kun László) >> - cikk, 1997. április

Bródy János: FifTini szép lassan visszavonul? >> - interjú, 1996. március

Szörényi Levente: Nem értékek alapján dőlnek el a dolgot >> - interjú, 1994. július

Bródy János: Éltetőm, hogy a dal elpusztíthatatlan >> - interjú, 1994. március