Presser Gábort elsősorban zeneszerzőként és előadóművészként ismerjük. A nemrég megjelent újabb válogatáslemeze középpontjában viszont azok a dalok állnak, amelyeknek nemcsak a zenéjét, de a szövegét is ő írta. Többek között a Gyere, gyere ki a hegyoldalba, a Fiú, a Rock and roller, A szívbajt hozod rám vagy az Ibolyavirág, mindezek olyan neves előadók tolmácsolásában, mint Somló Tamás, Kovács Kati, Oláh Ibolya, Zorán vagy a Locomotiv GT.

Fotó: Kaiser Ottó

• Te kezdeményezted?

Dehogy. Jó szerkesztői ötlet, örültem neki. Az eddigi zeneszerzős válogatáslemezeimet sem magam állítottam össze. Szerencsére. Az ilyen jellegű összegzéseknél a szerző ugyanis általában azokat a dalait erőlteti, amellyel valamit bizonyítani akart és nem azokat, amelyek objektíve jók. Ezért szoktam mondani, a szerkesztő szerkesszen, a zeneszerző írjon zenét.

• Nem is véleményezted?

Igyekeztem távol tartani magamtól. Ritkán szólok bele, ezúttal is csak annyit kértem, hogy az egyik számot lehetőleg ne tegyék rá, mert nemrég megjelent egy LGT-válogatáson.

• Az elmúlt négy évtizedben bő ötszáz dalt írtál, ennek maximum a tizede esetében jegyzed a szöveget.  Miért?

Rengeteg szövegben vagyok benne, akár ötletgazdaként, akár társként - név nélkül. Ez az ötven-hatvan dal az, amelyet valójában be is fejeztem. Ami elég ritka, mert meglehetősen lassan írok dalszöveget. Nagyon tudok rajta szöszmötölni. Nem is mindig jó ez, mert így sokszor feltartom magam vele.

• Miért nem bízod akkor mondjuk Dusánra?

Valószínűleg azért, mert ezek a sorok, gondolatok annyira hozzám kötődnek, hogy vélhetően nem fogadná be őket. Vannak olyan novellaszerű dalaim,   mint A gazdag fiú szerelme, A két ördög, a Majd Leonard vagy a Kék likőr, amik nagyon az enyémek. Vannak olyanok, amelyek sokáig foglalkoztattak, és azért nem adtam oda senkinek. S vannak olyanok is, amelyek egyetlen lendülettel elkészültek. Például a Dr. Bánat. De ez nagyon ritka. Inkább a lassú molyolás.

• A zeneszerzés azért, gondolom, könnyebben megy.

Abban is sokat szöszmötölök, de ott az indulás mindig könnyebb. Talán azért is, mert sosem azzal a szándékkal ülök le a zongorához, hogy jaj, most zenét írok, hanem játszogatok, kalandozgatok, improvizálgatok, és ha valami megtetszik, akkor felveszem minidiszkre. Aztán jön az élvezkedés. Részben a hangszerelés, részben a dallal, dallammal való játszogatás. Különösen érdekes, mikor előveszek évekkel korábbi felvételeket, és megtalálom már kész dalok korai változatait. Fura, hogy - mindenféle tudatosság nélkül - honnan hova jutottam el.

• Igen testes életművedben sok minden szerepel, a korai omegás daloktól a filmzenéken át a zenés színházi darabokig. De azért mindenhol a dal az alap. Nagyobb művekben nem gondolkodsz?

Nem. Se rockoperában, se rockoratóriumban. Néha mosolyogni kell, nálunk mennyire értékmérő a mű hossza. Nem baj, ha a szerző nem ismeri a basszuskulcsot, a marketingopera előbb-utóbb fölcsendül. Jönnek a profi bérhangszerelők - nevüket nem reklámozzuk.  És jobban nyílnak a támogatási csatornák is, mert hát az opera nagy mű ám.  Született persze igazán jó darab is, de az is inkább dalok füzére, amelyet aztán a szakemberek nagyzenekari formára ültettek. Én nem szeretem, ha a zenémet más hangszereli, nekem nem gond a partitúrapapír. És nem gondolom, hogy ha öt dalt egymás után teszek, akkor már kijelenthetem, hogy kész az első felvonás a rockoperámból. Meg aztán nem is tudom pontosan, hogy hol ér véget a zenés játék, vagy a musical és hol kezdődik a rockopera. Szerintem ez csak annak a kérdése, hogy éppen milyen mezben akar csillanni a zeneszerző, vagy a producer mekkora mellszobrot rendelt.

• Dehát azért minden eddigi szólólemezedre rátettél egy-egy „hangjátékot”, amelyekben a dalkeretet eléggé szétfeszítetted.

Ezek játszadozások. Attól, hogy egy mű 15-20 perc összefüggő zene, még az nem biztos, hogy jobb mint egy dal. Annak idején azt mondta nekem a zenetörténet tanárom, hogy egy jó dal sokkal többet ér, mint egy közepes oratórium. Mert a dal minden műfajok között a legnehezebb: három perc van arra, hogy keze-lába legyen, verbális és zenei gondolata, formája, mélysége, mindene. És, úgy érzem, ez a forma nekem nagyon fekszik. Fogadásból persze bármikor hajlandó vagyok bármire, de magamtól nem erőltetem. Nem szeretnék többnek látszani, mint ami vagyok. Sőt, ha lehet, súlyban kevesebbnek…

• November elején mutatta be a Nemzeti Táncszínház Novák Péterrel és Upor Lászlóval közös új művedet, a Magyar Carment. Stílusmeghatározása szerint ez is táncdráma, dalokkal.

Az elmúlt fél évben ennek a darabnak a rabja voltam. Negyven évet kellett visszalapoznom miatta az életemben. Elővettem a konzervatóriumbeli népzenei könyveimet, jegyzeteimet, elkezdtem népzenészekkel gyakorolni, bezárkóztam a Magyar Carmenbe. És nem tudok szabadulni tőle. A bemutató után még mindig babusgatjuk, csiszolgatjuk. S mellette egyáltalán nem foglalkoztam más dalokkal, más tervekkel.  Ami engem is meglepett, mivel általában nem azért írok számokat, mert közeledik a határidő, hanem mert valahogy ez az életem, meg hát, egyszer úgyis lesz valami határidő.

• A nagynak nevezett generáció tagjai közül talán utolsóként fél év múlva te is betöltöd a hatvanat. Tervezel ekkora valami nagyszabásút?

Igen. Minél messzebb szeretnék elutazni, minél hosszabb időre. De komolyra fordítva a szót, sokan kértek fel, hogy különböző helyeken adjak nagyobb szabású koncerteket. Eddig elzárkóztam tőle, nemrég viszont támadt egy ötletem, ami miatt, lehet, hogy mégis izgalmas lenne egy ilyen. Persze nem tavasszal, hanem ősszel. Harminc éve állandó szerzőtársam, Dusán hatvanadik születésnapjára adott koncertem lehetne hozzá egyfajta kiindulópont, de ez még csak egy ötlet.

• Egyszeri alkalom lesz?

Ezt sem tudom. Szívem szerint ugyanazt csinálnám, mint 1995-ben. Az akkori Sportcsarnokot nagyon nem szerettem, barátságtalan, csúnya hely volt, csúnyán is szólt. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy az oda várt 12 ezer embernek inkább tíz estét adok a sokkal bensőségesebb Vígszínházban. Minden este tizenheten voltunk a színpadon, folyt az örömzene, és nagyon bejött. A felvételek sajnos a mai napig dobozban hevernek, mert vagy öt estét rögzítettünk és senki nincs, aki hajlandó lenne végighallgatni a teljes anyagot és összeállítani belőle a legjobb műsort. Én meg nem szeretek utólag foglalkozni a dolgaimmal. Különben nálunk az a mondás járja, tessék jól játszani a koncerten, utána nem kell bíbelődni a javításokkal. Ahogy az idei LGT-koncert után sem kellett.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Zenefilm - negyedik nap >>

Presser Gábor - 1 koncert erejéig>> - interjú, 2008. december

Presser Gábor - Kevés líra, sok rock and roll >> - interjú, 2007. július

Dusán - Elég, ha megérint >> - interjú, 2007. június

LGT-dalok Amadinda-átiratban >> - cikk, 2002. december

Presser Gábor - Ha nincs szponzor, nincs buli >> - interjú, 1999. június