Több éves huzavona után az Állami Népi Együttes alapító okiratának módosításával 2001. januárjában létrejött a Hagyományok Háza. A tervek szerint 2004-ben a Nemzeti Színház körül felépülő kulturális tömbben helyet kapó, jelenleg a Corvin téren működő komplex intézmény tevékenységi köre az élő és újraélhető népművészet teljes területét felöleli. Kelemen László főigazgatót az elmúlt másfél év fejleményeiről faggattam.

Fotó: Bánhalmi János

• Téged elsősorban népzenészként, zeneszerzőként, illetve az elmúlt ötven év legnagyobb szabású népzenei gyűjtése, az Utolsó Óra vezetőjeként ismernek. Alkatod tekintve sem vagy az a hivatalnok fajta. Miért pályáztad meg akkor ezt a tisztséget?

Úgy éreztem, a szakmának ez akkora lehetősége, ami miatt muszáj elvállalnom. Adtam magamnak öt évet, és megkaptam hozzá a bizalmat, nem csak a minisztériumtól, de a szakmától, a kollégáimtól is. A Hagyományok Háza eredetileg Sebő Ferenc kezdeményezése volt, 1996-ban, mint az Állami Népi Együttes új művészeti vezetője írt egy tanulmányt arról, miként lehetne ezt a területet megreformálni, miként lehetne a bemerevedett struktúrát feloldani és nyitni az új irányzatok felé. Bár az ötletet kedvezően fogadták, 1998-ban jött egy kormányváltás, és egészen Rockenbauer Zoltán kulturális miniszteri kinevezéséig altatták az ügyet, aki viszont már a parlamenti beszédében is úgy beszélt a Hagyományok Házáról, mint megvalósítandó projektről. Felkért, legyek a megalakítandó intézmény miniszteri biztosa, majd tavaly július elsejével egy pályázat után kinevezett főigazgatónak.

• Nem tartasz attól, hogy a tavaszi politikai fordulattól ismét gellert kaphat a kezdeményezés?

Úgy tűnik, az intézmény bírja az új kulturális vezetés bizalmát is. Próbálkoztak egyesek ezt SZDSZ-es ötletnek beállítani, az egyik komoly hetilap fideszes csúcsintézménynek nevezett minket, a Hagyományok Háza kérdésében a szakma azonban elég egységes volt. Létrehozása folyamán állandóan konzultáltunk a hat országos civil szervezettel, a Martin György Néptánc Szövetséggel, a Vas Lajos Szövetséggel, a Táncház Egyesülettel, az Örökség Gyermek Néptáncegyesülettel, a Népművészeti Egyesületek Szövetségével és a Muharay Hagyományőrző Egyesülettel. Elég kemény egyeztetések és tárgyalások zajlottak, de túl vagyunk rajta. E hat szervezet számára ez az intézmény egyfajta idegvégződés, ami a mindenkori kormányzat felé próbálja képviselni a civilek akaratát. Emellett velük együttműködve megpróbálunk szakmai segítséget, illetve anyagi támogatást is adni a rendezvényeikhez. Az idén 30 milliót tudunk erre a célra fordítani.

• Lehet tudni már, hogy a leendő új helyen milyen feltételek között működhettek?

A tervezés folyamán állandó kapcsolatban vagyunk a tervezőkkel, tele vagyunk dokumentációkkal, szakértőként végig bedolgoztunk, és reméljük, így lesz ez a továbbiakban is. Hogy ha már a szakma olyan lehetőséget kapott, amit az elmúlt húsz-harminc évben soha, akkor legalább olyan épületbe költözhessünk be, ami valóban kielégíti e terület 21. századi igényeit. A kulturális tömbön belül a Magyar Modern Művészeti Múzeummal és a Nemzeti Hangversenyteremmel közös nagy előtérünk lenne, onnan nyílna a három intézmény. A mi részünk 10 ezer négyzetméter, ezen helyezkedne el a három szervezeti egység, az Állami Népi Együttes, az archívumot gondozó Lajtha László Hagyományőrző Műhely és a közművelődési feladatokat ellátó Népművészeti Műhely. A színházteremben reményeink szerint 450-500 ember tud leülni. A kocsmával jó magyar szokás szerint egybekötött táncház-térben tartjuk a kiállításokat és a táncházakat. Lesz több kézműves műhely - jelen pillanatban nyolc helyen bérelünk e célból Budapesten helyiségeket -, egy hatalmas archívum, feldolgozóhelyekkel, irodákkal, próbahellyel, öltözővel, valamint hang- és videostúdióval.

• Anyagi téren is ekkora ugrás várható?

A Hagyományok Háza alakulásakor örökölte az Állami Népi Együttes létszámát és költségvetését. Ez 104 státuszt, és 230 millió forint állami támogatást jelentett. Az átszervezések és bővítések után jelenleg 152 státuszunk van, és évente 600 millió forintból gazdálkodhatunk, melyből 70 milliót nekünk kell "megtermelni" a kiadványainkból, az előadásokból, az oktatási programokból. Ma is ugyanúgy tíz ember látja el a teljes gazdasági adminisztrációt, és az elsők között vezettük be a kulturális minisztérium központi pénzügyi integrációs rendszerét, így átláthatóvá, tisztává vált a gazdálkodásunk, a tárca napi szinten ellenőrizheti, hogyan költjük el az adófizetők pénzét.

• Rendeződött az Állami Népi Együttes táncosai körüli tavaszi bizonytalanság?

Ezt a problémát kicsit felfújta a média, igazából az együttes szakmai vezetőjének állása körül folyt némi vita. Pályázat nyomán végül Mihályi Gábort, a korábbi karigazgatót neveztem ki a művészeti tár vezetőjévé, azaz az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjévé. A korábbi vezető, Sebő Ferenc pedig április óta a Hagyományok Háza szakmai igazgatója. Szememre hányták, hogy sokat késlekedtem, de amíg Sebő helyzete nem oldódott meg, addig nem lett volna ildomos pályázatot kiírnom a posztjára. A táncosok létszámát egyébként megemeltem, így az együttes képes teljesíteni közművelődési feladatát, lehetősége nyílt turnézni, tavaly a Felvidéken és a Délvidéken, idén pedig Erdélyben.

• Úgy tudom, erős folklórestet terveztek szeptemberre, novemberben pedig a kortárs zeneszerző, Melis László zenéjére készült produkciót, a Veszett világot fogjátok bemutatni. Ebbe az irányba akartok nyitni?

Amikor elnyertem a főigazgatói posztot, háromféle produkció létrehozását tartottam fontosnak. Egyrészt legyenek népi ihletésű, de művészi szintű folklórelőadások. Másrészt jelenjen meg a jó értelembe vett kommersz is, hisz a széles rétegekhez csak így tudunk eljutni. Ilyen produkció például a Naplegenda, melyen keresztül több tízezer ember szerette meg a népzenét és a néptáncot. És kezdtek érdeklődni az igazi népzene iránt. Harmadrészt folyjon itt népművelés, ismeretterjesztés is, hogy egy rendhagyó óra keretében a diákoknak és a külföldieknek meg tudjuk mutatni a Kárpát-medence nemzetiségeinek táncait, magyarázó szöveggel. Az Állami Népi Együttes minden két hétben vendégül lát egy iskolát, ami előadást, tánctanítást, hangszerbemutatót, kézműves foglalkozásokat, archívum és könyvtárlátogatást jelent - azaz 9-től 1-ig a népművészetről adunk keresztmetszetet a fiataloknak. Jövő év végéig be vagyunk táblázva az érdeklődő iskolákkal.

• Sebő Ferenc koncepciójában nagy hangsúllyal szerepelt egy átfogó népzenei archívum létrehozása, a különféle intézményekben és magánszemélyeknél gyakorta mostoha körülmények között tárolt gyűjtéseinek, hagyatékainak integrálása, feldolgozása és mindenki számára elérhetővé tétele. Mennyit sikerült előrelépni ezen a területen?

Sokat. Hozzánk került például Bartók és Kodály kortársa, Lajtha László hagyatéka. Őt viszonylag kevesen ismerik, pedig az első volt, aki Kodály útmutatása alapján eljutott a Kolozs megyei Székre. Gyűjtése ma is alapmű, a hetvenes évek elején az első táncházak is ebből az anyagból táplálkoztak. Hozzánk került Martin György "Tinka" könyvtára, gyűjtései, kéziratai is. Idehoztuk a teljes Utolsó óra anyagot - ez az 1200 óra érzékletes látlelet a századvég Kárpát-medencéjének a népzenéjéről. Ezek kívül vásároltunk is gyűjteményt, például a Gurka-archívumot, benne Lajtha után és Kallós előtt készült széki anyagokkal, vagy a teljes marosvásárhelyi öreges táncos fesztivál videóanyagát. Itt van már Pávai István és Kallós Zoltán összes gyűjtése, külön-külön mintegy 500 óra.

• És mi a helyzet a Zenetudományi Intézetben található szalagokkal, lejegyzésekkel, dokumentumokkal? A táncházas generáció - te is - ingyen és bérmentve adták oda az anyagaikat, vallván, hogy kell egy központi hely, egy gyűjtemény, ahol minden megvan. Korábban szó volt róla, hogy e nem éppen ideális körülmények között tárolt felvételeket ti digitalizálnátok, cserébe pedig szolgáltathatnátok őket.

Eddig meglehetősen hosszú és eredménytelen tárgyalások folytattunk az intézet vezetésével. Most talán ismét van remény a megegyezésre. Mi valóban azt szeretnénk, hogy a munkáért szolgáltatás elv alapján a digitalizálásért és jegyzőkönyvezésért cserébe a nagyközönség számára is elérhetővé tegyük az ott lapuló kincseket. A mi felfogásunkban ugyanis minden gyűjtés annyit ér, amennyi társadalmilag hasznosul belőle. Hogy a gyűjteményeket élő nyelvként használjuk. Ezért szerződéseket kötöttünk több megyei múzeummal, hogy a náluk található, porosodó, szalagon tönkremenő felvételeket szintén digitalizáljuk, és így szolgáltathatjuk.

• Mikor lesznek ezek teljesen hozzáférhetőek mindenki számára? Egyáltalán, milyen rendszerben szolgáltattok majd?

Egy francia számítógépes adatbáziskezelő fejlesztést (T Rex) vettünk meg, amit a saját szempontjaink, szakmai kívánságaink szerint alakíttattunk át. Ez a hatalmas anyag teljesen hozzáférhető igazán az új helyünkre költözés után lesz, mert jelenleg elég méltatlan körülmények között élünk. Ehhez az adatbázisrendszerhez tíz terminál is tartozna, ahol le lehet kérdezni az adatokat. Van már internetes honlapunk, most készül a programhoz az internetes szolgáltató felület, és ha az netes modulját is a meg tudjuk venni a T Rexnek, akkor majd akár magukat a dallamok is lehívhatóak lesznek. Ez persze sok érdeket sért. Pedig épp az lenne a lényeg, hogy az anyag máshonnan is elérhető, kereshető, kutatható legyen.

• Ingyenes szolgáltatás lesz?

A másolás nyilván nem, mert a nyersanyagnak ára van, de állami intézmény lévén kedvezményesen fogjuk biztosítani a hozzáféréseket. Maga a rendszer nem igényel túl sok pénzt: tavaly a teljes Hagyományok Háza gépparkra 40 millió forintot fordítottunk, az idén 25 milliót. Szerintem további 15-20 millióból megvan a rendszer. De ez csak a mag, szeretnénk egy regionális bővítését. Több Kárpát-medencei önkormányzati vezetővel tárgyaltam, sok archiválandó anyag van náluk is, ezért azt tervezzük, hogy helyi archívumokat hozunk létre, mondjuk Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Pozsonyban, Szabadkán, illetve a kárpátaljai Tiszapéterfalván. A helyiek adnák hozzá a területet, az infrastruktúrát, mi meg a gépeket és a know-howt, hogy egységes rendszer jöjjön létre. Utána azok interneten keresztül együtt tudnának működni a mi központi archívumunkkal. Látnók egymás anyagait, szolgáltatni tudjuk őket. Ez sem igényel túl sok pénzt, nagyjából 2 millió forintból egy-egy ilyen állomás felszerelhető. A működés meg nyilván helyi, önkormányzati költségvetési pénzekből finanszírozható. Ez ugyanakkor egy olyan példaértékű, régiós integrált együttműködést jelent a Kárpát-medencében, melyre Európai Uniós pénzek is lehívhatók.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bluesba mártott folk (Fonott Zene) >> - cikk, 2011. május

Kelemen László - Élő és újraélhető népművészet >> - interjú, 2002. augusztus

Sebő Ferenc - Megvesznek minket kilóra >> -  interjú, 2000. március

Utolsó óra fesztivál >> - cikk, 1999. május

Erdély zenei hozadéka (Utolsó óra) >> - cikk, 1997. október

Zeneházban zenélve, Fonóban összefonódva >> - cikk, 1996. október