Fotó: Domaniczky Tivadar

Egyike a legismertebb és legelismertebb hazai jazz-zenészeknek. Talán azért is, mert rendkívül sokoldalú: eddigi életpályája során a műfaj szinte valamennyi ágában tevékenykedett, kísérletezett, néha más zenei területekre is tett kisebb-nagyobb kirándulásokat. Szakcsi Lakatos Béla jelenleg új művén, a Cigány Szimfónián dolgozik.

• Mikor időpontot egyeztettünk, említetted, több zenésztársaddal együtt egyfajta kampányt szeretnél elindítani a magyar jazz érdekében. Mire gondoltál?

Azt szeretnénk elérni, hogy végre a nagyközönség és a politikusok is odafigyeljenek a magyar jazzre, amely ma, nyugodtam ki merem jelenteni, világszínvonalon van. Az elmúlt években több nemzetközi sztár járt nálunk, Pat Methenytől Jack DeJohnette-ig, és valamennyien csak elismeréssel tudtak beszélni a hazai muzsikusokról. Jack DeJohnette például a koncertje előtti napon lejött a Jazz Gardenbe, ahol aznap éppen a két fiammal, illetve Oláh Kálmánnal és Cumó Árpáddal játszottam, és fantasztikusan improvizáltunk együtt. Ez a világklasszis dobos, aki tényleg a világ legjobb zongoristáival, Keith Jarrettel, Herbie Hancockkal játszik rendszeresen, nagyon jól érezte magát velünk, és igen hálás volt mindenért. De bárki jön ide, a reakciók és nyilatkozatok mind ezt erősítik.

• Tehetségekben azért korábban sem szűkölködtünk. A jazzoktatás sem lett erősebb. Mégis, szerinted mitől lett akkor magasabb a színvonal?

Nem feltétlenül lett magasabb, de most már a külföldiek is kezdenek felfigyelni rá. Talán azért is, mert a fiatalok zsinórban nyerik a nagy nemzetközi versenyeket. A Magyar Jazzszövetség most azért próbál lobbizni, hogy az állam nagyságrendekkel több pénzt adjon a hazai jazzélet támogatására, szinten tartására. Mint mondjuk Norvégiában. Ott rendkívül erős a jazzföderáció, igen komoly állami támogatást kapnak, és elég keményen védik is a hazai muzsikusok érdekeiket. Minden valamirevaló norvég jazz-zenésznek megteremtik a játszási lehetőséget, azaz képesek a zenéből megélni. Bármely nemzetközi formációban minden külföldi muzsikusra legalább egy norvégnak kell jutnia. De nekik legalább van lehetőségük rá, hogy neves sztárokkal együtt muzsikálhassanak. Azért kellene nálunk is a nagyobb támogatás, hogy jobban bekerülhessünk az európai és a nemzetközi vérkeringésbe. Hogy jöjjenek ide európai és amerikai zenészek, keveredjenek az itthoniakkal. Ma sajnos még mindig el kell hagyni az országot ahhoz, hogy valaki igazán érvényesülhessen.

• Bármennyire is kívánatos lenne, az általatok remélt komoly állami támogatást szerintem elég nehéz elérni egy olyan országban, ahol - pártállástól függetlenül - a döntéshozók zöme számára a jazz még mindig valamiféle bohém, vendéglátós műfaj, jobb esetben érthetetlen köldöknézős zenei stílus.

Éppen ezért kell sokat kiabálni. Ez az interjú is lehet ennek a kampánynak a része. Mondani, mondani, állandóan bizonyítani, előbb-utóbb csak megértik. Közben pedig folyamatosan a klasszikus zenészekre hivatkozni, hogy a jazzt ne a popzene, hanem a kortárs zene részének tekintsék. Sok muzsikustársam foglalkozik ugyanis klasszikus zenével is. Magam improvizatív alkat vagyok, elsősorban jazzt játszom, de nem kizárólagosan. Katy-Horváth Lajossal nemrég jelentettem meg egy lemezt, melyen Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez tiszteletére improvizálunk. Kurtággal, Ligetivel, Eötvössel egyébként intenzíven foglalkozom. Nem csak hallgatom, de partitúrából is játszom a műveiket. Az improvizáció művészete szerintem egyre inkább előtérbe kerül a XXI. században. A klasszikus zenészek is újra felfedezik majd. Bach, Mozart, Liszt idejében, azaz a barokk, a klasszikus és a romantikus zene korában szinte minden zeneszerző és előadó tudott improvizálni. Csak a huszadik századi klasszikus zenében felejtődött el valahogy a rögtönzés. De ennek előbb-utóbb vissza kell jönnie.

• Ezt bizonyítandó vállaltad el tavasszal, hogy Hamar Zsolttal és Nemzeti Filharmonikusokkal előadod Mozart D-dúr koronázási zongoraversenyét?

Igen. Ahogy jövő tavasszal előadom Medveczky Ádámmal és a győri szimfonikusokkal is. Vélhetően azért is kértek fel engem, mert bár sok klasszikus zongoraművész biztos jobban játszaná el nálam, de mind a három tételben van improvizációs rész. És ők általában nem tudnak improvizálni. Mozart azért hagyott a műveiben kadenciákat, mert általában ő maga rögtönzött rá. De amikor Kocsis Zoltán ötvenedik születésnapja alkalmából tartott zártkörű rendezvényen váratlanul felkértek, hogy játsszam valamit, jobb híján a Happy Birthday to You című dalocskát adtam elő. Néha Bartók, néha Sztravinszkij stílusában, a végén meg az egészet áttettem Chopin világába. Ami különösen jól esett, hogy mind az ünnepeltnek, mind az ott egybegyűlteknek egyaránt tetszett mindez. És erre nem csak én vagyok képes a jazz-zenészek közül.

• Beszéljünk egy kicsit a személyes pályádról. Sokan nagy reményeket fűztek ahhoz, amikor a nyolcvanas évek végén leszerződtél az amerikai GRP Recordshoz. Még akkor is, ha az ott megjelent lemezeid elég könnyű fajsúlyúra sikeredtek. Miért nem lett ennek folytatása?

A GRP Recordsot felvásárolta az MCA, jött az ilyenkor szokásos "tisztogatás", s huszonhat művésznek - köztük nekem - egyszerűen kiadták az útját. Bár eredetileg tíz közös lemezt terveztünk, ebből végül csak négy jelent meg. Sajnos a szerződésemben kikötötték, hogy ők bármikor megszakíthatják azt, én viszont nem, hacsak nem "vásárol  ki" valamelyik másik kiadó. Paragrafusokra hivatkoztak, s nagyon sok pénzre lett volna szükség ahhoz, hogy egyáltalán bepereljem őket.

• Gondolom, nem volt ezt könnyű feldolgoznod. Bár ha folytatod, pár év múlva téged is kérlelhetetlenül beskatulyáztak volna a - tehetségedhez elég méltatlan - new age műfajába.

Azért játszottam, mert ott csak ezzel lehetett egyáltalán megszólalni. Pedig akkor még azt sem tudtam, mi az a new age. Utólag én is belátom, kétségkívül nem tett volna jót, ha folytatom. Az amerikai karrierem viszont részben azért is ért véget, mert nem akartam kinn letelepedni. Innen messziről pedig nem lehetek jelen minden fontos ottani eseményen. Szerencsére ez a váltás sem a pályámon, sem bennem szerencsére nem okozott komoly törést. Amikor anno Chick Coreának elmeséltem a helyzetet, csak annyit mondott: ő életében vagy húsz lemeztársaságnál dolgozott, számára nem okoz gondot a váltás. Semmiképpen sem szabad kétségbe esni, mert aki az ilyen megrázkódtatásokat nem bírja idegekkel, az inkább mondjon le erről a pályáról. Ez a helyzet a mi szakmánkban bármikor, bárkivel előfordulhat.

• Régóta hírlik, új művön, a Cigány szimfónián dolgozol.

Túlzás, hogy dolgozom, mondjuk úgy, már előkészítettem. Sokat beszéltem róla Eötvös Péterrel és másokkal, kértem tőlük hangszerelési tanácsokat, szeretném, ha a klasszikus zenészek fülével is hibátlan lenne. Már hallom magamban az egészet, csak a kezdés mindig nehéz. Szimfonikus zenekar adja majd elő, lesz benne szólóének és női kar. Benne valószínűleg a Bibliából használok fel szövegrészleteket, persze cigányul.

• Mennyire fontos neked cigány származásod?

Nem nagyon. A nyelvet sem beszélem, annyit tudok cigányul, mint mondjuk ön: csak az argót. Nem tudom, voltak-e egyeseknek velem szemben előítéletei, a hátam mögött biztos sokszor lecigányoztak, de nem érdekel. Hadd mondjak egy példát. A konzervatóriumban éveken keresztül foglalkoztam a gyerekekkel, de soha nem tettem különbséget cigány, zsidó és magyar között. Sőt, volt egy cigány tanuló, akiért az egész iskola könyörgött, hogy ne rúgjam ki, mégis kirúgtam, mert nem gyakorolt.

• De azért foglalkoztat a cigányság történelme, hisz Indiából való eljövetelükről, ezekről az üldöztetésekkel teli évszázadokról éveken át tervezed, hogy operát írsz.

Valóban terveztem, de nem találtam hozzá írót. Ez a témakör azért is érdekelt, mert ebben az operában végig az indiai, török és perzsa zenét használtam volna fel. Ugyanakkor - mivel nem politizálók - nem foglalkozom a cigány politikusokkal. Nem is tetszik, amit tesznek, hisz eleve széthúznak. A problémát én abban látom, hogy vannak ugyan antiszemita és cigányellenes emberek, de azt is el kell ismerni, hogy minden fekete, sárga és zsidó ember valahol rasszista. Jobban vagy kevésbé. Utálom a nacionalistákat, mégis "nagy magyar" vagyok, mert itthon élek. Lassan hatvan éves leszek, mégis itt beszélgetünk, pedig más országokban sokkal többet kereshettem volna a tehetségemmel. De nekem ez a vidék a szülőföldem, és ragaszkodom hozzá. Nyelvével, kultúrájával, embereivel együtt. Mindezek ellenére az igazi otthonom mégiscsak a földgolyó, és ezáltal minden ember a testvérem. És ha egyszer külső lények megtámadnák a Földet, és az életünk forogna veszélyben, kérdem, mit számítana többé, hogy ki cigány, zsidó, magyar, orosz vagy amerikai?

 ---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Szakcsi harmadvirágzása >> - interjú, 2008. június

Szakcsi Lakatos Béla: Kampány a magyar jazzért >> - interjú, 2002. november

Szakcsi Lakatos Béla: Szeretem a zenét, a hobbim is az >> - interjú, 1995.augusztus