Bródy János önálló előadói pályafutásának 25 évét foglalja össze ma este a Budapesti Kongresszusi Központban. Miként ígéri, mindezt "fantasztikus fényhatások, zseniális koreográfia és szuperminőségű playback-technika erős mellőzésével" teszi, viszont kiváló zenészek társaságában. A koncerten fellép Koncz Zsuzsa, Halász Judit és némi meglepetésre Pitti Katalin, akiről eddig nem volt köztudott, hogy mennyire szereti Bródy dalait.

Fotó: Szabó Barnabás

• Első önálló előadóestjeidet 1978-ban tartottad a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon. Bárhonnan nézem, ez csak huszonnégy év.

A jelesebb évfordulókról tudjuk, hogy sokszor utólag megállapított dátumok. Amikor nekem most lehetőségem nyílt a Kongresszusi Központban egy önálló koncertre, elkezdtem számolgatni, hogy mióta vagyok színpadon. 1964 tavaszán kerültem az Illés zenekarba, így ez, akárhogy számolom, csak 38 év, amit ugye nem lehet kiírni egy plakátra. Aztán eszembe jutott, hogy valamikor 1977 táján írtam azt a dalt - Filléres emlékeim -, amire az akkori zenészkollégáim azt mondták: ha ezt komolyan gondolod, játszd el egyedül. Amolyan választóvonalat jelentett ez, az első olyan elképzelést, ami már nagyon nem illett egy rockzenekar repertoárjába, és éppen megfelelt az én előadói képességeimnek. 

• Mikortól kezdett a dolog komollyá válni?

A Filléres emlékeimet elég hamar követte a Személyi igazolvány, majd szép lassan a többi. Mondanám, amolyan modern sanzonok voltak, de ez a szó akkoriban egészen mást jelentett. Majd e dalok nyomán felkértek, hogy tartsak önálló esteket a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon. Kicsit olyan hobbi volt ez számomra, mint amit annak idején a színészek is műveltek: személyes rokonszenveiket és egyéniségüket kifejezendő önálló esteket tartottak, olyan verses-zenés összeállításokat, ami valamiért fontos volt nekik. Így játszottam ezeken az esteken a magam kedvenc dalait. Nem másokét, hanem olyanokat, amelyeknek én írtam a szövegét, és bár eredetileg mások énekelték, úgy éreztem, személyes előadásommal további pluszt tudok hozzájuk adni. S miután az önálló estjeim sok embert vonzottak az "utca másik oldalára", elkezdtem írni a szó legszorosabb értelmében vett saját dalokat. E hosszú folyamat eredménye lett 1980-ban az első szólólemezem, a Hungarian blues, aminek sikere avatott igazából önálló előadóművésszé.

• Utólag visszatekintve jól jött neked ez a "több lábon állás", különösen azután, hogy 1984-ben Szörényi Levente bejelentette visszavonulását, ami egyben "munkahelyed", a Fonográf együttes megszűnését is jelentette.

Igen, attól kezdve értelemszerűen ez a "melléktevékenység" vált a meghatározóvá számomra. Egyben ekkor tapasztaltam meg testközelből, hogy ebben a műfajban mindig azé a dal, aki előadja. A közönség nem jegyzi, hogy kik a szerzők, hogy kik hozták létre az adott produkciót, csak az előadóművészre emlékezik. Pedig Magyarországon több millió olyan ember van, akinek bizonyos adottságai jobbak az enyémnél.

• Gondolom, ezzel finoman a hangi adottságaidra céloztál. Ez a "hiányosságod" sosem feszélyezett?

Bizonyos mértékig igen, de miután magam írom a dalokat, igyekszem olyanokat írni, amit el is tudok énekelni. Tisztában vagyok a képességeimmel. Tényleg ironikus számomra, amikor az utcán összesúgnak mögöttem, hogy "te, ez nem az az énekes?" Mivel a közönség mindig az előadót jegyzi meg, a közhiedelem engem énekesnek tart. Sok mindennek mondanám magam, és nyilván van bennem némi büszkeség és beképzeltség is, de énekesnek semmiképpen sem.

• Amikor elkezdted önálló estjeidet, egyben egy másik oldaladról is megmutatkoztál. Addig te voltál Tini, a bohém sztár, a lányok bálványa, ettől kezdve azonban egyre hangsúlyosabban megjelent az elmélkedő, az értelmiségi Bródy. Mennyire volt ez tudatos?

Az önálló estek hangulata egészen más volt, mint a zenekari koncerteké. Az utca másik oldalán címmel futottak, és bennük azt próbáltam bemutatni, hogy a rockzenészek nem szükségképpen alulképzett, kulturálatlan, alacsony intelligenciahányadossal rendelkező alakok. Van rálátásunk, véleményünk a világról, amiket részben dalokban, részben az előadásokhoz hozzá tartozó prózai színpadi szövegekben mondtam el. Hogy a kettő mennyire nem vált el, mutatja: az ellenem felhozott különféle vádakban mindig szerepeltek olyan mondatok, amik csak a színpadon hangzottak el.

• Szörényi Levente mondta nemrég, neki már nincs igazán kihez szólnia három perces számokban. Ezért is fordult a nagyobb léptékű művek felé. Te viszont a mai napig megmaradtál a dalformánál, tavaly sorrendben már a hatodik szólólemezed jelent meg.

Talán azért, mert ebben a kifejezési formában biztosan és viszonylag jól érzem magam. Levente a zenei önkifejezés újabb és újabb lehetőségeit keresi és eközben sajnos meglehetősen el is távolodott attól az alapvető és változatlanul mindenhol jelenlévő populáris műfajtól, aminek húsz éven keresztül az egyik meghatározó egyénisége volt. Működése rendkívüli mértékben rányomta bélyegét a magyar rockzene kialakulására és további menetére. Én azért remélem, hogy még nem búcsúzott el végleg a színpadtól.

• Előadóestjeiden általában egy szál gitárral lépsz fel, csak egy-egy kiemelt koncertedre hívsz vendégeket. Ennyire személyes ügy vagy így az egyszerűbb?

Talán inkább az utóbbi. A kocsiban mindig ott a gitárom, és gyakorlatilag pár óra alatt az ország bármely pontján ott tudok lenni, és képes vagyok másfél órán keresztül szórakoztatni a jelenlévőket. A szórakoztatás fogalmát persze nem tartom azonosnak az emberek előre megfontolt szándékkal való hülyítésének. Változatlanul úgy vélem, hogy az emberi kommunikáció alapvető formája az énekelt ritmusos szöveg, és ez a sűrített "információcsomag" a mai napig nagyon hatásos eszköz. Talán az sem véletlen, hogy nemrég két készülő magyar filmhez is felkértek, hogy írjak dalszövegeket. Olvassam el a forgatókönyvet, nézzem meg a filmkockákat, majd utána próbáljam meg az egészet egyetlen dalban megfogalmazni. Mert fontosnak tartják, hogy a film mellett legyen egy három perces szám (és klip), ami annak esszenciáját hordozza.

• Azt hangsúlyozod tehát, hogy a dal, mint kifejezési forma örök?

Úgy fogalmaznék inkább, hogy valószínűleg sosem fogja elveszíteni létjogosultságát. Mondják is néha: amit nem tudsz 2-3 percben elmondani, azt nem érdemes egy órán keresztül bolygatni. Ha valamit jól és pontosan meg lehet fogalmazni egy dalban, az nagyon mélyen megragad az emberek lelkében. Ez persze nem jelenti, hogy minden 2-3 perces fogalmazvány lényeges és pontos. De időnként egy-egy dal igazán jellemző tud lenni és pontosan tükrözi azt a kort, amiben keletkezik. Sőt a legjobbaknak megvan az a képességük, hogy még több évtized után is képesek felidézni egy korszak hangulatát.

• A kor előrehaladtával azért tompulnak az érzékszervek. Meg lehet maradni ehhez elég érzékenynek?

Kétségkívül a saját nemzedékem szemüvegét hordom, de erre törekszem. Miként szoktam mondani, szeretnék a magam korának afféle krónikása lenni, és ha jól működöm, akkor az általam írt dalokban benne van az a világ, amelyben születtek.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus

Rosta Mária: Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2001. augusztus

Szörényi Levente: A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember

Szörényi Levente: Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március

Szörényi, Bródy, Boldizsár: Nem akartunk igazságot osztani >> - interjú, 1997. augusztus

A körülmények áldozata volt (Kun László) >> - cikk, 1997. április

Bródy János: FifTini szép lassan visszavonul? >> - interjú, 1996. március

Szörényi Levente: Nem értékek alapján dőlnek el a dolgot >> - interjú, 1994. július

Bródy János: Éltetőm, hogy a dal elpusztíthatatlan >> - interjú, 1994. március