Hobo - Blues, színház, költészet

Készült: 2002. december 24. kedd, 00:00 | Jávorszky Béla Szilárd – Népszabadság

Földes László, vagy ahogy mindenki ismeri, Hobo Az akasztottak balladája címmel nemrég mutatta be az Új Színházban új Villon-estjét. Zenekara, a Hobo Blues Band lassan huszonöt éves, ráadásul december 25-én ismét lesz Hobo-karácsony a Budapest Kongresszusi Központban. Volt hát miről beszélgetni.

alt

Az elmúlt bő tizenöt évben rendszeresen adsz zenés-irodalmi esteket. Miként egyszer megfogalmaztad, a képzeletbeli hármasoltár középen ott áll József Attila, a két szélén Jim Morrison és Vlagyimir Viszockij. Ehhez jött Allen Ginsberg, majd Tom Waits, most pedig Francois Villon. Utóbbi azért is különös, mert eddigi mestereid mind kortársak, Villon viszont a középkorban élt.

Verseiből erőt merítettem. Magam is túljutottam sok mindenen, sok fájdalmat, sérülést, haragot hurcoltam magammal, amíg vége lett. Az ő műveiben megtaláltam ugyanezt és még sok mindent: hitet, örömet, barátságot, családszeretetet. Féltem belevágni a Villon-estbe, mert úgy éreztem, hogy - remélem, nem érti félre - az eddigi produkcióim után ez számomra ziccer. De aztán megragadott egy vízió: ott ül a költő a börtönben egy hatalmas tönkhöz láncolva és várja a hóhért. Tudja, hogy kivégzik, és azt is tudja, miért. Számot vetett addigi életével. Szó sincs önfelmentésről, pontosan tisztában van azzal, milyen hibákat, bűnöket követett el. Közben keresi Istent. Egyre jobban elmerültem a verseibe, és egyre több olyan helyzettel találkoztam, amin magam is keresztülmentem. Villon azért is fantasztikus, mert amellett, hogy hihetetlen szélsőséges élet élt, költészete abszolút egységes és katartikus. És több mint ötszáz évvel később olvasva is átjön rajta a megszenvedett emberség. Egyszerre fosztogató, kurvapecér, hatalmas költő és hősszerelmes. Nem győzőm hangsúlyozni, a próbák során rengeteg emberi segítséget kaptam verseitől.

Közismert, hogy antialkoholista és antinikotinista vagy, emellett nem az a csapodár fajta. Mestereid viszont kivétel nélkül önpusztító életet éltek. Mégis, mi az, ami vonz bennük?

Engem nem az emberek vonzanak, hanem életműveik. Ám ezekben az életekben mindig jelen van egy irgalmatlan erejű szenvedés és egy legalább ugyanolyan irgalmatlan erejű szenvedély. Ezektől az életem sem mentes. A magam módján mindezeket a mélységeket és fájdalmakat keményen megéltem. A fizikai megaláztatástól az emberi és anyagi kifosztottságig, az elárult barátságoktól, férfigőgtől a női aljasságig. Csak ezek nem annyira publikusak. Villonban az őszinteség ragadott meg. Hogy ennyire meg merte mutatni magát. Magam sosem törekedtem arra, hogy amit teszek, azzal másnak mutassam magam, mint ami vagyok. De abban bízom, hogy amit csinálok, az különb nálam, és ezáltal megemel. Ahogy Viszockij az Én Hamletemben megfogalmazta: “Gyenge bronzzá forrasztottak az idők /Ki sem hűltem, már kezdtem szétmállni /Vért ontottam mint akárki, és úgy mint ők/A bosszúnak nem tudtam ellenállni". Vagy ahogy József Attila írta: “A csecsemő is szenved, ha szül a nő /Páros kínt enyhíthet alázat / De énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem / És hozzám szegődik a gyalázat. Ezeket a sorokat helyettem fogalmazták, ahogy Villon is sokszor kimondja az én érzéseimet. Előbb megírja bűneit a Testamentumban, majd a végén hozzáteszi: “egyébként írtam, amit írtam". Mert ez a lényeg. Ez a pimasz magabiztosság. Ezt a rezonanciát érzem.

Korábbi estjeiden számos verset saját fordításban adtál elő, egyrészt a személyesség, másrészt a kényszer miatt. Ez most fel sem merült?

Felmerült, de olyan óriási munka lett volna, és életem jelenlegi szakaszában nem tehettem meg. Másrészt kiváló fordítások állnak rendelkezésemre. Vas Istváné és Szabó Lőrincé egyaránt bravúros, ma már Mészöly Dezsőét is megszerettem, és hát ott vannak a legendás Faludy-fordítások, melyekről már rég kiderült, sokkal inkább az ősz mester sorai, mint Villoné. Faludy szinten mindent elvetett, stanzákat, belső rímeket, szótagszámot, teljesen szabadon kezelte a költeményeket. Magam nem mertem ennyire szabadon kezelni a Villon-hagyatékot, az esten szereplő harmincegy vers közül csak három Faludy-változat.

Vannak még költők, akiknek életművét tervezed feldolgozni?

Mindenekelőtt Ady és Pilinszky. Régebben nagyon szerettem volna Ian Andersont, a Jethro Tull szerzőjét is megmutatni, úgy, ahogy én látom, de sajnos képtelen vagyok azokat a dalokat tisztességesen elénekelni. Az embernek bele kell nyugodnia, hogy adottságai miatt nem játszhat el mindent. Sem Adyt, sem Pilinszkyt nem mertem Villon előtt megpróbálni. Nem hiszem persze, hogy Villon nekem már megvan, még elég kemény csatáim vannak vele, dolgoznom kell rajta, csinosítgatni, esetleg cserélni sorokat. Ezt a "küzdelmet" ajándéknak tartom, nem azért teszem, mert ez a megélhetésemhez kell. Ám még ma is azt mondom: nekem a Hobo Blues Band az életem közepe, bármennyire is eltolódnak az arányok. Különösen a kilencvenes évek eleje óta.

Irodalmi érdeklődésed addig a Hobo Blues Banden belül élted ki. Miért érezted akkortól szűknek a zenekari kereteket?

1989 után olyan személyi változások történtek a zenekarban, hogy annak szellemisége veszni látszott. Sorozatos kudarcok értek, hiába tartom például a mai napig a Kocsmaoperát az egyik legjobb szöveganyagomnak, a csapnivaló zene miatt az egyik legrosszabb HBB-lemez lett. Kihoztam hát a zenekarból ezt az irodalmi vonalat, és most éppen megint olyan időket élünk, hogy ez a szellemiség szép lassan ismét visszatér oda. Tizenöt éve játszom Jim Morrison-esteket, az első József Attila-estet háromszázszor adtam elő a másodikat is több mint százszor. Tudom, hogy működnek, de ezek mind úgy fontosak, hogy mellette ott van a saját zene és szöveg. Sosem éreztem úgy, hogy egyéniségemet elnyomná a Rolling Stones, Jim Morrison vagy József Attila. Nincsenek komplexusaim ezzel kapcsolatban, úgy érzem, kellőképpen ki tudom fejezni magam a saját dalaimban.

Még néhány hónap, és huszonöt éves a zenekar, ebből az alkalomból megjelentettetek egy válogatáslemezt is. A szokásoktól eltérően azonban nem a régi felvételekből állítottátok össze, hanem újra feljátszottátok őket. Miért?

Az elmúlt huszonöt évben számos kiadónál megfordultunk, és pénzügyi okok miatt nem lehetett tőlük a jogokat megszerezni. Ezért kiválasztottunk az első tíz évből tizenhat dalt, és újra felvettük. Ha ez a kiadvány anyagilag sikeres lesz, talán a régi felvételeket is ki tudjuk vásárolni. Nekem egyébként nincs nosztalgiaérzésem. A kötelező, általam nem nagyon szeretett darabokat - például Mata Hari, Kopaszkutya - majd rátesszük eredetiben a másik válogatásalbumra. Erre, a "Hajtók dala" címűre pedig olyan dalokat válogattam ki, amelyeket még nem untam meg. Egy részüket átdolgoztuk, Nagy Szabolcs helyenként belenyúlt, modernebb hangzást csempészet beléjük és sok zenei humort.

A negyed század alatt te vagy az egyetlen fix pont a zenekarban. A jelenlegi formáció 1998-körül alakult ki, főként jazzt is játszó muzsikusokból. A régiekkel mennyire tartod a kapcsolatot?

A többséggel tartom, de nem gondolom, hogy a jubileumi koncertre mindenkit össze kellene trombitálnom. Tátrai Tibit, Deák Billt, Döme Dezsőt, Solti Jancsit, Szénich Jancsit biztosan meghívom. Fuchs Lacit, sajnos, már nem lehet. Vannak régi tagok, akikkel semmilyen viszonyom nincs, és van, aki súlyos emberi és anyagi visszaélés miatt távozott, így nem csak én, de a többiek sem játszanának vele szívesen egy színpadon. Mai társaimat érdekli a műfaj múltja és gyökerei, a kapcsolat a költészettel, számukra van szellemisége a Hobo Blues Bandnek. Ez régebben nem minden tag számára volt világos, vagy lényeges. Voltak, akik unták a verseket, de sikeres zenekarból sosem érdemes kilépni.

Többször nyilatkoztad, szeretsz előre nézni. A huszonöt év kapcsán óhatatlanul összegezni kényszerülsz, de már idén tavasszal újra elővetted talán legnagyobb sikereteket, az 1984-ben bemutatott Vadászatot. Miért akkor?

Folyamatosan van igény a régebbi dolgaim, így a Vadászat iránt is, és ez 4-5 éve kezdett el újra foglalkoztatni. Emiatt szerződtem tagnak 1999-ben az Új Színházhoz. A lemez annak idején nagy sikert aratott, de tisztában vagyok zenei hibáival, és sosem voltam maradéktalanul elégedett vele. Mindig is piszkált, hogy mit tehetnék, hogy egyszer olyan legyen, amilyennek szeretném. Azóta írtam számos olyan dalt - Der Medve, Vadaskert, Gyáva bohóc, A vadászok kivonulása -, ami teljesen beleillik. Végiggondoltam, átszerkesztettem, kihagytam, vagy meghúztam a leggyengébb dalokat, elővettem a betiltott szövegeket és verseket, Viszockij két dalát, az Adj menedéket! című Rolling Stones számot és ezekkel együtt összeállítottam az új műsort. A beregszászi színház főrendezője, Vidnyánszky Attila pedig felajánlotta, hogy megrendezi. Ott is mutattuk be május 14-én, majd játszottuk Kapolcson, Debrecenben, illetve a határon túli magyar gyerekeknek a Nemzeti Színházban. Úgy gondolom, ez a legszebb dolog, amit eddig csináltam. Egyetlen előadásban egyszerre ott van minden, ami számomra fontos: a Hobo Blues Band, a színház és a költészet.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Kopaszkutyából nem lesz szalonna >> - cikk, 2011. október

Apák rock and rollja (HBB 30) >> - kritika, 2009. január

Hobo: Bolondvadászat >> - interjú, 2008. szeptember

Hobo: Vadászat >> - 303 magyar lemeze, 2008

Hobo idegen tollai >> - kritika, 2004. július

Hobo: Blues, színház, költészet >> - interjú, 2002. december

Hobo: Meggazdagodni már nem fogunk (A HBB 20 évéről) >> - interjú, 1998. április

Hobo: Adjatok a kutyáknak húst! >> - interjú, 1998. január

Hobo: A vadászat túlélői >> - interjú, 1997. január

A 66-os út végén (Hobo Amerika-könyvéről) >> - cikk, 1996. január