Rajta János nagyrabecsült művésze a cigányságnak. Zeneszerzőként a jövőt teremtő roma generáció kiemelkedő képviselője - mondta róla Zsigó Jenő, a Magyarországi Roma Parlament elnöke. A szavakat tett is követte: a szegedi születésű, 1978 óta Németországban élő, ma 53 éves művész szerzeményeit a napokban mutatták be a Régi Zeneakadémián.

Fotó: Bánhalmi János

• 1948-ban született Szegeden, zenész család sarja. A konzervatórium elvégzése után 1980-82 között Sebestyén Ernő hegedűművésztől, a Berlini Opera koncertmesterétől tanult. Miért döntött úgy, hogy kinn marad?

Az ok elég egyszerű: megismerkedtem egy német hölggyel, feleségül vettem, és azóta ott élek a családommal Düsseldorfban. Tíz éve lettem német állampolgár, de belül változatlanul megmaradtam magyarnak, magyar cigánynak. Évente legalább két alkalommal hazajövök, nagyon jól érzem magam, itt vannak a szüleim, a testvéreim, a barátaim, és ha két hétnél tovább vagyok itthon, szinte olyan, mintha sosem mentem volna el. Rossz is ilyenkor visszamenni Németországba, ott egészen más életformát élünk, a kettőt nem is lehet összehasonlítani. De hát a családom mégiscsak ott él, és a munkám is odaköt.

• Szegedi muzsikus család sarja, édesapja és nagyapja bőgős, nagybátyja cimbalmos volt. Gyermekei is zenésznek készülnek?

Természetesen. Ha visszamegyünk az időben, az elmúlt száz-százötven évben a családban szinte mindenki zenész volt, mindenki a muzsikával kereste a kenyerét. Ez a vonal, úgy tűnik, a jövőben sem szakad meg, büszke is vagyok a lányaimra. A legidősebb huszonhét éves, Kecskeméten végezte - zongora-szakon - a konzervatóriumot, majd Bécsben járt egyetemre, ma is ott él. A középső kislányom jelenleg a düsseldorfi zeneművészeti főiskolát végzi, hegedű szakon, a legkisebb lányom pedig tizenöt éves és talán mind közül a legtehetségesebb. Három és fél éves kora óta hegedül, tíz éves korában már szólókoncerteket adott, előfordult, hogy két órás műsort is. Velem ellentétben a lányaim tehát inkább a klasszikus zenéhez állnak közel, jobban is illik ez hozzájuk, a magyar cigány zene inkább a fiúknak való.

• Odakinn gyakran játszik cigányzenét?

Előfordul, de már nem ez a jellemző. Tizenöt éves korom óta rendszeresen játszottam éttermekben, szállodákban, a tanulmányaim mellett be-beugrottam az idősebb muzsikusokhoz játszani. Nagyon szeretem ezt a zenét, a gyökerei elég mélyen bennem vannak, ha igazán ki akarom magam zenélni, akkor magyar roma muzsikát játszom. Odakinn azonban teljesen más zenét játszom ki, szólistaként argentin zenekarral, bécsi tánczenekarral, big banddel, illetve kamara jazzegyüttessel lépek fel, illetve adok időnként klasszikus esteket. Utóbbin persze a közismertebb műveket játszom, ebben a korban az embernek már nincs kedve annyit gyakorolni, mint mondjuk húsz éve, inkább a gyerekeimmel foglalkozom sokat, tanítom őket, ellenőrzöm a munkájukat.

• Ezért is hallható műveiben annyi latinos és jazzes hatás?

Nyilvánvalóan igen. Az ember zenei ízlése, értéke, érdeklődése az élet során folyamatosan változik. Németországban nagyon sűrűn ér bennünket francia, argentin, brazil hatás, sok ilyen jellegű zenét hallok, játszok, ezért, ha komponálok, óhatatlanul is érezni lehet ezt a hatást, ezeket a hangszíneket a műveimben. A jazz pedig gyerekkorom óta vonz, tizenkét éves koromig gitároztam is, de aztán be kellett fejeznem, mert elég káros hatással volt a hegedűjátékomra. De a harmincas-negyvenes években Párizsban élt és alkotott cigány gitárost, Django Reinhardtot mindig szerettem, Németországban társaimmal ma is többször adjuk elő a számait, amúgy Grapelli-stílusban.

• Ha jól tudom, ezeket a műveit most itt, Budapesten mutatták be első alkalommal.

Igen, ezeket a kompozíciókat az elmúlt tíz év során írtam, de kezdetben nem igazán tetszettek, ezért nem is foglalkoztam tovább velük. Barátom, Rácz László ösztönzésére vettem elő nemrég újra őket, írtam át, hangszereltem meg, és most a Magyarországi Roma Parlament meghívására adtuk elő Milleniumi Zenekarral a Régi Zeneakadémián. Teszem, amit tennem kell, mert úgy érzem, az elmúlt tíz-húsz évben a romaság művészeti vonala nincs igazán idehaza támogatva. Egyre kevesebb a fellépési lehetőség, ha az ember végigmegy a főutcán, húsz éve minden szállodában hat-hét ember muzsikált, most meg legfeljebb egy szintetizátoros próbálja meg ugyanezt imitálni. Jól ismerem a német, osztrák és holland turistákat, ők imádják a magyar cigányzenét, mely szerintem Magyarország képéhez éppúgy hozzátartozik, mint bármi más, amit ma a politikusok annyit emlegetnek.