Szörényi Levente - Másféle hangvételt akartunk

Készült: 2000. március 11. szombat, 00:00 | Jávorszky Béla Szilárd – Népszabadság

Bő másfél évtizeddel az első kőszínházi premier után a Nemzeti Színház március 18-án - a budapesti tavaszi fesztivál egyik kiemelt eseményeként - teljesen új szereposztással ismét bemutatja Szörényi Levente, Bródy János és Boldizsár Miklós művét, az István, a király című rockoperát. Ráadásul augusztus 20-án az esztergomi bazilika előtti téren Veled, uram! címmel színre kerül a darab folytatása is. Szörényi Leventét faggattam.

alt Fotó: Bánhalmi János

A Nemzeti Színház nemcsak ismét bemutatja az István, a királyt, de erre az alkalomra új felvétel is készült, a dupla CD hamarosan kapható a boltokban. Érdemes volt másik változatot készíteni egy rendkívül népszerű eredeti mű után?

Ez az előadás és felvétel nem azért született, mert be akartuk bizonyítani, hogy az 1983-as felállásnál van jobb. Csak másfajta hangvételt akartunk, mondjuk úgy, a mai kor követelményeinek megfelelőt. Fiatal arcokkal, friss hangokkal, miközben a zenei alap megmarad. Változtattunk benne persze egy-két dolgot - a Te kit választanál? című dalban megcseréltük a kórust és a szólóéneket, vagy az eredeti felvételekből kimaradt versszakokat visszatettük -, de ez a lényegen semmit sem változtat. Úgy érzem, a március 18-i díszelőadás, színházi körülmények között teljesen azonos színvonalú lesz az 1983-as városligeti bemutatóval. Ez azért lényeges, mert annak idején a Nemzetiben erős kompromisszumokat kellett kötni, hisz a cél az volt, hogy a darab folyamatosan műsoron legyen. Az akkori előadást sosem vettük volna fel lemezre, de a színházban a hangulat, a lelkesedés, a színészek játéka feledtette a zenei hiányosságokat. A mostani szereposztás hanghordozón is bátran vállalható.

A felvételeket előzetesen meghallgatva, nekem vértelenebbnek tűnt ez a mostani produkció. Mintha túlságosan konzervatív felfogásban énekelnék végig a színészek a darabot. Nem félsz attól, hogy az akkori, zömmel rockénekesi lendület hiányzik majd az embereknek?

Megváltozott a kor. Az 1983-as szereposztás valóban ős indulatokat tükrözött, Vikidál Gyula, Nagy Feró és a többiek nem csak a kottapapírra vetett dalokat adták elő, hanem a saját társadalmi helyzetüket, elismertségüket vagy el nem ismertségüket is beleordították azokba. A mai szereplők - Tóth Sándor, Gazdag Tibor, Kováts Kriszta - viszont eljátsszák a szerepet. A rockopera műfajának - mondjuk a musicallel ellentétben - nincs meg a maga iskolája, az István, a király ennek megfelelően egyéni manírokból állt össze, sok színes anyagból szőttük, varrtuk egybe. Ha viszont valaki ezt a darabot esetleg később elő szeretné adni, akkor hiába keresne hozzá egy új Vikidált. Ezért mára rákényszerültünk a klasszikus úton végighaladni, és általánosan iskolázott hangokat keresni hozzá. Annak, akinek pedig a régebbi előadás jobban tetszik, az nyugodtan előveheti a CD-t, és felteheti magának a Varga-Vikidál-Nagy Feró-féle változatot.

Ez a mű nem csak a pályádon, de a magyar rockzene történetében is fontos állomás, mondhatnám úgy, a műfaj klasszicizálódásának első kézzel fogható bizonyitéka.

Az utóbbit nem az én tisztem megítélni, de magammal kapcsolatban elmondhatom: több mint harmincöt éves pályám során a színpadi művek megalkotása és bemutatása egyfajta újjászületés volt a számomra. Ha történetesen a Fonográf együttes aláhanyatlásával befejeződik a művészi pályám, akkor sem lennék boldogtalan ember. Az új korszak előszele a Kőműves Kelemen volt, ebben a zenei betétekkel átszőtt darabban próbálhattuk ki először, hogy színházi körülmények között hogyan állják meg a helyüket a mi három perces számaink. Mind a szakma, mind a közönség pozitívan fogadta, a nagy siker adott erőt a már tíz éve dédelgetett ötlet, az István, a király megalkotásához. Akkor persze nem gondolkodtunk folytatásban, örültünk, hogy kész a mű és hogy a közönség 1983-ban elementáris lelkesedéssel fogadta a Városligetben. A darabot azóta sokféle helyzetben mutattuk be, előbb a szegedi Dóm téren, rá egy évre pedig a Nemzeti Színházban. Utóbbihoz Aczél György elvtárs engedélyére is szükség volt. De a szegedi Dóm téri bemutató sem volt magától értetődő, addig ott kizárólag klasszikus darabok mentek, az István, a király bemutatása igazi áttörésnek számított. A mű most visszatér a Nemzetibe, vadonatúj szereposztásban, Iglódi István rendezi, a díszleteket Csikós Attila készíti.

Említetted, annak idején eszetekbe sem jutott az István, a királyt folytatni, az elmúlt években Bródy Jánossal mégis rászántátok magatok, és az új művet - Veled, uram! címmel -augusztus 20-án az esztergomi bazilika előtti téren láthatják először az érdeklődők. Elég nagy felelősség az István, a királyhoz bármit hozzátenni.

Ha van még kifejteni való gondolat ebben a témakörben, azt meg kell tenni. És úgy érzem, még van. Kerényi Imre 1985-ben egyébként már tudat alatt előre gondolkodott, az eufórikus "Felkelt a mi napunk, István a mi urunk" dal alatt egy kisfiú - Imre herceg - egy jelképekkel teli szőnyeghez lépett és betekerte magát. Mi persze folytatásra nem gondoltunk, csak az utóbbi időben keltette fel ez a lehetőség az érdeklődésünket, és a korabeli leírások alapján kirajzolódik egy súlyos tragédia, az utódlás kérdése, és az akörüli ármány és intrika. Bródy Jánossal úgy gondoltunk, jó lenne, ha lekerekítenénk az "istváni" történetet. István és Gizella egyetlen gyereke, Imre herceg ugye korán meghal, paradox módon a távoli rokon, de - Makovecz Imre szavaival élve - idegen szívű Orseolo Péter kerül a trónra, a német császár segítségével kétszer is, és mindkétszer elzavarják. Mindenképpen rosszul indul tehát számunkra ez az ezer év. Azt járjuk körül, hogy a nagy dicsfény közepette mivé lesz az ország sorsa. És mi sem jutottunk másra, mint István, aki - hogy függetlenítse magát Rómától és a német császártól - a koronát és országát Mária védelmébe helyezte. Hihetetlen ereje lehetett akkoriban ezeknek a szakrális megnyilvánulásoknak. Ezt a konfliktushelyzetet dolgoztuk fel az új darabban.

Miért Esztergomban mutatjátok be?

A Veled, Uram! bemutatójának sorsa kicsit hasonlít az István a királyéhoz. 1983-ban bizonyos gigantikus elképzelések mentén az eredeti helyszín a Népstadion lett volna, de Schmidt Pál félt, hogy a közönség és különösképp a lovak tönkreteszik a gyepet. Jó, akkor legyen az óbudai amfiteátrumban, ott viszont a műemlékvédelmi felügyelet nem engedte. Így lett végül a Városliget. A Veled, Uram! esetében az alapötlet az volt, hogy menjünk ki ismét a Királydombra, de a bemutató ott ma túl sokba került volna. Gondoltuk, akkor bevisszük az egészet a Budapest Sportcsarnokba. Az meg decemberben leégett. Így jutott eszünkbe, hogy akkor miért nem visszük el a darabot István városába, Esztergomba. Paskay László bíboros úr is áldását adta rá, így augusztus végén három-négy előadást tervezünk ott.

Igaz, hogy az eredeti tervekkel ellentétben az öreg Istvánt mégsem Varga Miklós alakítja?

Sajnos igaz, pedig éveken keresztül rá építettem, de - mint annyiszor - ez is kicsinyes hozzáállás miatt hiúsult meg. Nem szeretném részletezni, meg fogjuk keresni a megfelelő előadót. A főbb szerepeket Gazdag Tibor, Kováts Kriszta, Pápai Erika, Tóth Sándor, Szakácsi Sándor alakítja, a rendező Iglódi István lesz, a díszleteket Csikós Attila tervezi, a jelmezeket pedig Rátkai Erzsi.

Gondolom, zeneileg sok változás nem várható. Nyílván nem fogsz kibújni a bőrödből.

Igen, ez a mű egyfajta összegzés lesz. Be kell valljam, óriási élvezettel írtam. Zenei világát alapvetően az István, a királyé határozza meg, de az Atillából is jönnek közben gondolatok. Úgy érzem, összetettebb mű, mint az István, a király. Az szövegkönyvileg, dramaturgiailag kevésbé volt kidolgozva, inkább leporellószerűen állt össze. Ezúttal azonban egy emberi történetet, egy konfliktust nem lehet képeslapszerűen kifejteni, ott párbeszédek kellenek, az egyéni érzelmeket pedig a szólószámokban lehet majd kiélni.

Bár nyílván most leginkább a Veled, Uram! foglalkoztat, de gondolom, vannak további terveid is.

Igen, szándékaink szerint 2001-ben közönség elé kerül Jankovics Marcell Ének a Csodaszarvashoz című rajzfilmje, ami tágabb keretben foglalkozik a magyarság mítoszaival és őstörténetével. Nem akar az 1996-os Honfoglalás című film vetélytársa lenni, de nem rejtem véka alá, hogy miután abba a filmbe a kezdetekben nagyon sok munkát fektettem, és kicsit ellehetetlenülve kerültem ki a saját magam által is felépített produkcióból, azért van bennem most némi elégtétel, hogy ezzel a filmzenémmel ebben a témában is ki tudom fejteni a zenei gondolataimat. Emellett van egy ötletem, egy maximum 8-10 perces alkotás, amiben - bár slágerlemezre nem vágyom - ebben én lennék a szólista. Vass Albert Adjátok vissza hegyeimet! című írása ihlette ezt a félig oratórikus művet. A lényege egyetlen mondat: Urak, ti, kik a világot irányítjátok, nem érdekel többé a játékotok! Adjátok vissza a hegyeimet!

Az elmúlt másfél évtizedben kizárólag nagyszabású művekben gondolkodtál. Az Illésre és a Fonográfra jellemző háromperces számok már nem is hiányoznak?

Nem. A színpadi művekben teljesen kiélem magam. Ezek egyes betétdalait - jó példa erre a Rost Andreával két éve megjelent CD-nk - pedig bármikor el lehet énekelni három perces változatban. De azt a lemezt egyébként Andrea kezdeményezte, magamtól soha eszembe sem jutott volna. Talán azért sem hiányoznak a három perces dalok, mert abban a formában nincs kihez szólnom. A színpad egyrészt sokkal hatásosabb, másrészt a rádiók amúgy sem játszanák. Megtehetném persze, hogy írok tíz dalt, veszek magam mellé néhány fiatal, tehetséges zenészt, és készítek egy lemezt, de minek? Ahhoz, hogy az emberek megismerjék az új dalokat, rendszeresen koncertezni kellene, az idegrendszerem viszont egyre kevésbé kívánja, hogy szembe álljak egy vakító reflektorral. A szervezetem sem bírná a feszültséget, egyre mélyebbről kellene felküzdenem újra magam, annak meg tényleg semmi értelme, hogy szánalomból hallgassanak. Az új dalok köztudatba kerülésében a rádiók segítségére nem számíthatok, a kereskedelmi adók zömét egyáltalán nem érdekli a magyar kultúra sorsa, magyar zenét alig játszanak, különösen nem tőlem, a Rost Andreával közös lemezem "agyonhallgatása" jó példa erre.

Az elmúlt években, évtizedben nem csak a színpadtól vonultál félre, de elmozdultál a politikai erőtérbe is. Nyilatkozataiddal időnként vihart is kavarsz, legutóbb január 22-én, a Magyar Kultúra Napján mondott gondolataid gerjesztettek indulatokat. Szükség van ezekre a politikai megnyilvánulásra?

Igen, szükség van rájuk, az úgynevezett rendszerváltó társadalom igényli, hogy nem a lejáratott, a politikai esztergapadon rossz menetet kapott emberek erősítsék fel a gondolataikat, hanem olyan emberek is, akik nincsenek besározódva. Másrészről azt senki nem gondolja komolyan, hogy nekem azt lehet mondani: te inkább csak írjál zenét! Legfőképpen azért sem, mert darabjainkban magyar sorskérdéseket fogalmazunk meg. Bizonyos dolgokat azonban nem lehet egy színpadi műben olyan világosan megfogalmazni, mint például azt, amit a Magyar Kultúra Napján mondtam. Hogy szemben az anyagi globalizációval, egy posztszocialista társadalomban - mert ez az - a magyarságnak a negyven évi bolsevik agymosás után minimum húsz megalkuvás nélküli évre van szüksége ahhoz, hogy az erkölcs és a szellem magasabbrendűségét hirdesse.

Eléggé idealista megközelítés. Komolyan gondolod, hogy gazdasági, politikai, kulturális értelemben függetleníthetjük magunkat a nemzetközi folyamatokról?

A kérdésedben elég egyértelműen benne van az arra adható globalista válasz: ezek szerint idealista az, aki egy erősen sebezhető posztkommunista társadalmat mindenek előtt erkölcsi és szellemi értelemben óhajt felemelni, megerősíteni a gátlástalan politikai és gazdasági diktátumok ellenében. De kérdem, mi mást tehetne egy művész! Ezt a kijelentésemet egyébként - leszondáztam - pontosan azok nem értik félre, akik egyébként félreérthetnék. Az állandó félreértésekben érdekeltekkel meg nem foglalkozom. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy ebben a szekuralizált világban és társadalomban éppen ők írják nekem elő, hogy hogyan nyilatkozzam.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bródy János: Egy rezignált nyugger vallomásai >> - interjú, 2011. október

Bródy János: Dalba sűrített üzenetek >> - interjú, 2008. augusztus

István, a király >> - 303 magyar lemez, 2008

Illés - Ősök és tisztelgők >> - kritika, 2005. augusztus

Szörényi Levente: Ha már kézben a gitár >> - interjú, 2005. április

Nem járt le a Fonográf >> - cikk, 2004. június

István, a király - Koppány, a szupersztár >> - cikk, 2002. augusztus

Rosta Mária: Szörényi Levente untermanja vagyok >> - interjú, 2001. augusztus

Szörényi Levente: A darab vállaltan eklektikus >> - interjú, 2000. szeptember

Szörényi Levente: Másféle hangvételt akartunk >> - interjú, 2000. március