2016-ban

A legtöbben a KFT dalszerző-billentyűseként ismerik, pedig a rendszerváltozás óta tucatnyi szólólemezt jelentetett meg, három sikeres (gyermek)musicalt jegyez, a nyolcvanas évek második felétől meg olyan előadóművészeknek írt dalokat, mint Koncz Zsuzsa, Somló Tamás, Mácsai Pál vagy Ács Enikő. Dráni, azaz Bornai Tibor ma 70 éves.

Emerson, Lake & Palmer

Változatlanul a brit középosztálybeli fiatalok esztétikai lázadása, a progresszív rock áll a célkeresztben a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásán (2025. április 2, 19:00, Magyar Zene Háza könyvtára): a mostani alkalommal az irányzat két fontos formációjáról, a bátran kisérletező King Crimsonról, illetve a klasszikus zene és a rock ötvözetén dolgozó Emerson, Lake & Palmerről lesz szó. Ha egyetlen zenekart kellene megnevezni, mely albumaival és zenei világával a leginkább kifejezi azt, amit általában progresszív rocknak neveznek, akkor többség vélhetően a King Crimsonra szavazna. Az induláskor sokan őket tartották a „következő Beatles”-nek, mégsem tudták ezt kamatoztatni, a zenekaron belüli erős fluktuáció miatt például 1969 végétől 1971 áprilisáig egyáltalán nem turnéztak. Nem úgy a progresszív rock nagyjai közül a legkésőbb indult, de annak hamar egyenrangú tagjává vált Emerson, Lake & Palmer. Vezetője, Keith Emerson – akinek 1969-ben a brit szaksajtó a „billentyűs hangszerek Jimi Hendrixe” címet adományozta – hangszercsodáinak köszönhetően az ELP különösen Bartók- és Muszorgszkij-feldolgozásaival legendássá vált, és a klasszikus zenei szakemberek elismerését is kivívta.

1979-ben Párizsban, Bon Scott nyakában, a tömegben

Divatirányzatok ide vagy oda, az AC/DC gyakran az unalomig ugyanazt játssza: boogie-woogie alapú primer rockzenét. Nyers erő, letaglózó erejű megszólalás, szűk, de annál hatásosabb zenei spektrum. Az első tíz évben folytonos előrenyomulás, utána jobbára helyben járás, a kilencvenes években újítás már abszolút semmi, nem is törekszenek rá, a gépezet olajozottan működik. A zenekar örökmozgó motorja, Angus Young ma hetvenéves.

2006-ban Rotterdamban

Bár bő hat évtizedes pályája során számos alkalommal váltott stílust, zenéje mindvégig megőrizte a fekete blues hagyományait, és a mai napig az egyik legnagyobb hatású bluesgitárosok között tartják számon. Nevével közel százmillió hanghordozót adtak el világszerte. A ma nyolcvan éves Eric Claptont ráadásul háromszor iktatták be a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame-be: a Yardbirds és a Cream egykori meghatározó tagjaként, valamint szólistaként is megkapta a legnagyobb szakmai elismerést.

Bár Bob Dylan és társai a New York-i Greenwich Village-ben már a hatvanas évek hajnalán megindították a társadalomkritikai töltetű amerikai folk revivalt, az Egyesült Királyság méltó válasza egészen hatvan évvel ezelőttig késett. 1965 elején a Ready Steady Go című televíziós popműsorban aztán felbukkant egy alig tizennyolc éves skót fiú, Donovan, aki a swinging London színpompásan harsogó atmoszférában egyszerű és megkapó dalokat adott elő akusztikus gitárkísérettel. Donovan pályája a kezdeti folkos világtól persze néhány év leforgása alatt eléggé messzire távolodott el, hatására mégis fiatalok egész sora fedezte fel magának az angol folkzenét, és hozta azt rockos elemek bevonásával közelebb a fősodorhoz.

A hatvan évvel ezelőtt bemutatott Blackboard Jungle film – melynek sok köze nincs a rock and rollhoz, de főcímében elhangzott a Rock Around the Clock – nagyot pörgetett Bill Haley egy évvel korábban rögzített, ma már klasszikusnak számító felvétele eladási statisztikáin, olyannyira, hogy a szám júliusban és augusztusban összesen nyolc héten át vezette a Billboard listáját. Mégsem ő, hanem a nála tíz évvel fiatalabb Elvis Presley lett a kultúrtörténetben korszakváltást okozó új zenei stílus megtestesítője.

Soft Machine

A brit középosztálybeli fiatalok esztétikai lázadása, a progresszív rock áll a célkeresztben a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásán (2025. március 5, 19:00, Magyar Zene Háza könyvtára).. Ez az irányzat az amerikai rockzenével szemben sokkal inkább az európai klasszikus zenéből és a jazzből táplálkozott, mint a rhythm and bluesból és countryból. Számos alfaja született, miként a határai is meglehetősen bizonytalanok. Vannak olyanok, akik minden, 1968 és 1973 közötti újszerű zenére ezt a jelzőt használják, mások csak a klasszikus zene felé hajlókat sorolják ide, és e két végleg között megannyi árnyalat létezik. A King Crimson-féle avantgárd kísérletektől Keith Emerson klasszikus zenei átiratain át a Yes szférikus zenéjéig terjed a skála. De ami biztos: a progresszív rock alapvetően ambiciózus, gyakran grandiózus, komoly zenei tudást (van annak tökéletes látszatát) igénylő műfaj. Előadói hosszabb lélegzetű, nem ritkán 20-30 perces, bonyolult szerkezetű és dallamvezetésű kompozíciókban gondolkodnak, melyek – miként a klasszikus művek – általában többszöri hallgatás után tárják fel igazi értékeiket.

Victor Máté (balra) és Kardos József hangmérnök a Magyar Rádióban, 1974-ben - fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

A többség az István, a király rockopera Astrik apátjaként ismeri, pedig a klasszikus zenei végzettségű, ma nyolcvan éves Victor Máté évtizedek át volt a Magyar Rádió progresszív gondolkodású zenei rendezője. Miközben poptörténeti szempontból a legjelentősebb köreit a hetvenes évek hajnalán a Non-Stop együttes dalszerző-előadójaként futotta.

Bors Jenő 1997-ben - fotó: Gárdi Balázs

Hatvan éve nevezték ki a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat élére Bors Jenőt, akit csak a rendszerváltozás idején váltottak le annak éléről (formailag nyugdíjazták). Az állami monopolhelyzetben lévő cég igazgatójaként eltöltött huszonöt évének megítélése politikai szempontból persze erősen véleményes, de tény, hogy a szocialista vállalatok között állami dotációt soha nem kapó MHV (vagy ahogy külföldön ismerték: Hungaroton) a nyolcvanas évekre a világ egyik jól jegyzett klasszikus zenei kiadója lett.

Idén ünnepli fennállása ötvenedik évfordulóját a csillagász-táltos Grandpierre Atilla vezette Vágtázó Halottkémek, mely ma este a Magyar Zene Házában mutatja be legfrissebb nagylemezét. Ennek kapcsán tekintettük át a műfajilag nehezen beskatulyázható, a punk, a sámánlét és az „mágikus” népzene között mozgó zenekar öt évtizedes pályáját.