Ted Nugent 1978-ban a Meadowlandsben. Fotó: Ron Pownall

A legutóbbi két alkalommal a hetvenes évek hard rock/heavy metal hullámának három legfontosabb zenekaráról, a Led Zeppelinről, a Deep Purple-ről és a Black Sabbathról volt szó, ezúttal e brit hullám további formációi és az irányzat legfontosabb tengerentúli képviselői állnak a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásának (2025. december 3, 19:00, Magyar Zene Háza könyvtára) a középpontjában. Röviden felvázolnám a tréfásan a „heavy metal Beach Boysának” is nevezett Uriah Heep, a progresszív rockos Atomic Rooster, a Free romjain kivirágzott Bad Company, a DP-utód Rainbow, a illetve az Atlanti-óceán túlpartjáról a bluesrock power trióként indult Grand Funk Railroad, a Cream inspirálta Mountain, és a „vadember” Ted Nugent pályájának legfontosabb pillanatait.

A Talpuk alatt fütyül a szél forgatásán, 1975-ben

Bár a többség elsősorban az aktuális formai kereteket feszegető filmrendezőként ismeri, akinek játék- és dokumentumfilmjei újszerű látásmódot és/vagy hangütést hoztak a magyar filmtörténetbe, mozgóképes munkáiban a populáris zene – azon belül is a rock and roll és a folk –a kezdetektől fogva hangsúlyos szerepet kapott. Mondhatni, olyan szonikus réteget képeztek rajtuk, melyek révén e művek popkulturális szempontból is megkerülhetetlenné nemesültek. Szomjas György ma lenne 85 éves.

Sebő Ferenc és Halmos Béla a hetvenes évek hajnalán szárba szökkent táncházmozgalom legfőbb zenei atyjai, úttörő szerepük a népzenei újhullám megszületésében és kibontakozásában megkérdőjelezhetetlen. Ötven éve megjelent bemutatkozó nagylemezük pedig e mozgalom első szonikus demonstrációja.

Fotó: Grencsó István

A magyar jazztörténet egyik legendája és jazzkörökben a legtöbb vitát kiváltó alakja volt a Kossuth-díjas zeneszerző, zongorista Szabados György (1939–2011). Talán azért is, mert a kezdetektől fogva következetesen járta a maga bartóki és free jazz hagyományokból táplálkozó útját, és a hagyományos jazzritmust a magyar népzene asszimmetrikus ritmikájával felcserélve valóban sajátos magyar jazziskolát teremtett. Ötven éve jelent meg az első nagylemeze.

Ian Gillan, Deep Purple

Legutóbb a hetvenes évek hard rock/heavy metal hullámának legfontosabb és egyben legnépszerűbb zenekaráról, a Led Zeppelinről volt szó, ezúttal e hullám további két korszakos formációja, a Deep Purple és a Black Sabbath áll a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadásának (2025. november 5, 19:00, Magyar Zene Háza könyvtára) a középpontjában. A Deep Purple egészen más irányba indult, mint a Led Zeppelin, első, progresszív rockos elemekben bővelkedő, de nem túl radikális hangvételű albumaival a stabil középmezőnybe tartozott, majd 1969-ben szintén más jellegű szenzációval hívta fel magára a figyelmet, amikor először játszott élőben rockegyüttes szimfonikus nagyzenekari kísérettel. Amit viszont az elkövetkező három évben produkált, az minden szempontból a hard rock/heavy metal legemlékezetesebb alkotásai közé tartoztak. Ugyancsak a hetvenes évek első felében hozta létre életműve legjavát a szintén máig aktív Black Sabbath, mely mindenekelőtt súlyosabb, baljósabb atmoszférájú, horrorisztikus elemekben bővelkedő szövegvilágú dalaival került a figyelem középpontjába, és óriási hatást gyakorolt a metál következő nemzedékeire, különösképp annak black, doom és death irányzataira.

Charles Mingus 1975-ben Bergamóban - Fotó: Luisa Cairati

Ötven évvel ezelőtt, 1975. október 27-én lépett fel a Charles Mingus Quintet az Erkel Színházban, ami nemcsak azt jelentette, hogy a jazztörténet egyik meghatározó nagybőgősével, komponistájával és zenekarvezetőjével bő három évvel a halála előtt találkozhatott a budapesti közönség, hanem ez a koncert annak a sorozatnak is a része volt, amelynek során 1968 és 1978 között nemzetközi jazzvilágsztárok sora muzsikálhatott a magyar fővárosban. Mindezt a Magyar Rádió szervezésében és az amerikai külügyminisztérium anyagi támogatásával.

A Gépfoklór felállása 1982-ben (Jorgosz, Cziránku, Szabó, Donászy és Huszti)

A Sebő–Muzsikás–Vujicsics-vonal mellett a népzenére rácsodálkozók között már a hetvenes évek derekán voltak olyanok, akik nem annyira az ősi dallamok autentikus előadására helyezték a hangsúlyt, hanem azokat a kor kihívásainak megfelelően jazzes, rockos elemekkel keverték, átdolgozták, saját zenévé tették. Jobb híján nevezzük ezt az áramlatot folkirányzatnak, melyek egyik legfontosabb képviselője – a Vízöntő és a Kolinda mellett – az 1975-ben megalakult Gépfolklór. A három évig tartó első, akusztikus hangszereket használó időszakukat egyetlen, 1977-ben kiadott négyszámos kislemez őrzi. A nyolcvanas évek elején már a gitáros Cziránku Sándorral és a dobos Donászy Tiborral megerősödve tűntek fel ismét a színen, de az 1984-es Barbaro című kazettájukat már bemutatni sem tudták, addigra ugyanis szétszéledtek a zenészek. És csak 2017-ben reaktivizálta azt Szabó András. A jubileumi évben mindenesetre új társakkal új nagylemezt készít, mégha az ünnepi koncert dátuma változatlanul bizonytalan.

A doki és Marty

Az Egyesült Államokban 1985 júliusában bemutatott – a hazai moziban 1987. október 15-étől látható – amerikai sci-fi filmvígjáték idővel nemcsak az év legjobban fogyó alkotása lett, illetve tarolt a különböző tengerentúli díjkiosztókon, de igazi klasszikus mozivá érett. A hatalmas sikernek köszönhetően az évtized legvégén két további egész estés részt forgattak hozzá, mi több, idővel animációs sorozat, videojáték és musical is készült belőle. Miközben a Vissza a jövőbe rocktörténeti jelentősége elvitathatatlan.

A hetvenes évek hard rock/heavy metal hullámának legfontosabb és egyben legnépszerűbb zenekaráról, a Led Zeppelinről szól a Rock and Roll Szabadegyetem következő előadása (2025. október 8, 19:00, Magyar Zene Háza könyvtára), mely elsőként mutatott kiutat a kifulladni látszó rhythm and blues világából. Korai lemezeivel iskolát teremtett, és új korszakot nyitott a rock történetében. Aki csak egyszer hallotta Robert Plant elképesztő hangerejét, sikolyait, üvöltéseit, Jimmy Page gitár-rohamait vagy John Bonham lehengerlő dobszólóit, az sosem felejtette el. Az a hangzás, amit a Led Zeppelin még az 50-60 ezres stadionokban is produkálni tudott, egyszerűen mellbevágó, sokkoló, lenyűgöző, megsemmisítő erejű volt. Miközben Robert Plant személyében új rocksztár-típus, „a gitár Paganinijének” nevezett Jimmy Page személyében pedig új gitárhős-idol született.

Gonda János, a jazztanszak alapítója

A szovjetek éppúgy tiltották, akár a nácik – mindkét totalitárius rendszer számára az alapvetően improvizatív jazz (túl az amerikai gyökereken) a szabadságot szimbolizálta. Aztán az 1950-es években szovjet zenetudósok ideológiailag a helyére tették (nem az amerikai imperializmus végvonaglásának terméke, hanem az elnyomott fekete proletariátus zenéje), és attól kezdve a műfaj Magyarországon is zöld utat kapott. Az olvadás három fontos manifesztima: a Dália klub megnyitása (1962), az akkori egyetlen állami kiadó (MHV) által elindított Modern jazz lemezsorozat (1963) és az éppen hatvan éve – a térségben elsőként – létrejött jazztanszak volt, mely 1990 óta a Zeneakadémia integráns része.