Korszerűség és egyedi hangzás - leginkább erre törekszik a 2005 októberében alakult Modern Art Orchestra, melynek a napokban jelent meg második, Eclectic Path című albuma. A hagyományos big band felállású, de kortárs megszólalású formáció vezetőjével, Fekete-Kovács Kornéllal beszélgettem.

Fotó: Reviczky Zsolt

•  A címének megfelelően eklektikus lemezen - leszámítva az utolsó számot - saját jazzkompozícióitok hallhatók. Bennük a kortárs zenei hatások füllel foghatóan erősebbek, mint az induláskor. Ez tehát a követendő irányvonal?

Egyértelműen. A kortárs zenei hangvétel leginkább a szerzők - Bacsó Kristóf, Hárs Viktor, Mester Dániel, Oláh Szabolcs és jómagam - nyitottságából fakad. Azóta csatlakozott hozzánk egykori tanítványom, Subicz Gábor is, aki szintén hasonlóan gondolkodik a zenéről. A Modern Art Orchestra jazzre nyitott klasszikus zenészekből és klasszikus zenére nyitott jazzmuzsikusokból áll. A lemezen hallható utolsó szám egyfajta előremutatás, hogy mi várható a továbbiakban. A tervek szerint az év második felében vesszük fel újabb, kifejezetten kortárs klasszikus zenei darabokat tartalmazó lemezanyagunk.

• 2005 őszéig a Budapest Jazz Orchestra művészeti vezetője voltál, akkor azonban kiléptél, és megalapítottad a felállásában hasonló Modern Art Orchestrát. A régebbi társakkal ez az irányvonal nem ment?

Háromféle bigband-felfogás létezik. Az első, a „moonlight” orchestra a harmincas-negyvenes évek klasszikus repertoárját játssza, főként bálokon és egyéb rendezvényeken, eredeti hangszerelésben és megszólalásban. A másik irányzat képviselői - ide tartozik a Budapest Jazz Orchestra is - sokkal szélesebb skálán mozognak, szélesebb igényeket akarnak kiszolgálni, ha kell, moonlight orchestra, ha kell csak kísérő fúvósszekció, de felkérésre hazai és külföldi szerzők darabjait is megszólaltatja. A harmadik vonal pedig - s a Modern Art Orchestra ezt képviseli - a saját arculat kialakítására, az önálló műhelymunkára fókuszál. Társaimmal 2005-ben úgy gondoltam, nem akarunk semmilyen külső elvárásnak eleget tenni, csak oda megyünk, ahol a mi produkciónkra kíváncsiak, vagy ahol minimum a saját hangszereléseinkben megszólalt zenei világot játszhatjuk. Kicsit befelé élünk, de nyitottak vagyunk.

• Bevállalva, hogy lényegesen szűkebbek így a fellépési lehetőségek?

Persze. Sokat próbálunk és ezek talán fontosabbak, mint maguk a koncertet. Elsősorban nem azért muzsikálunk, hogy csillogtassunk a tudásunk a színpadon, a mi utunknak - külön-külön és együtt is - a fejlődésről, a haladásról kell szólnia. Fontosabb számunkra, hogy próbáljuk tökéletesíteni magunkat és a darabokat, mint hogy hányszor koncertezünk egy hónapban.

• Ezt értem, de sok próbával és kevés fellépéssel nehéz lehet együtt tartani tizenkilenc muzsikust. Valamiből mégiscsak élnetek kell.

A Modern Art Orchestra mellett mindenkinek megvan a maga élete, sokan tanítanak, mások színházban vagy szimfonikus zenekarokban játszanak, megint mások saját formációt vezetnek. Ha repertoárprogramból kellene havi tíz koncertet adnunk, nyilván jobban megélnénk belőle, de mi inkább a saját utat választottuk. A lehetőségeinket másfelé szeretném nyitni. Tavaly sikerült a IX. kerületi önkormányzattal közszolgálati szerződést kötnünk, így 2009-ben az önkormányzatokon keresztül nyújtandó támogatásokba belefértünk. Hogy jövőre is, az persze kérdéses. De az, hogy a bigband szó egyáltalán bekerült a költségvetési zenekaroknak nyújtandó támogatási törvénybe, már önmagában is óriási előrelépés.

• Említetted, hogy a következő lemezen kifejezetten kortárs klasszikus darabok hallhatók. Ez is a misszió része?

Igen, ezzel is szeretnénk demonstrálni, hogy bár a saját repertoárra koncentrálunk, minden irányba nyitottak, befogadóak vagyunk. Előadjuk például Sztravinszkij Ebony Concertóját, amely a klasszikus zenetörténetben az első igazi odafordulás a jazz felé. Ezt a művet Sztravinszkij kifejezetten a Woody Herman Orchestrának írta. Rácz Zoltánnal és az UMZE-val már előadtuk koncerten, de lemezen még nem hallottam úgy, ahogy szerintem meg kell szólaltatnia. A jazzisták - klasszikus zenei mércével - túlontúl hanyagul játsszák el, a klasszikus zenészek meg túlságosan sterilen, de ebben az esetben a hangszerek megszólaltatása is más - gondolok itt első sorban a szaxofonokra. Mi most megpróbáljuk mindkét felfogás erényeit ötvözni. A másik fontos darab Eötvös Péter Paris-Dakar című műve, mely a világhírű zeneszerző-karmester 2004-es Snatches című lemezén már megjelent, de Péter két évvel később megkért engem, hogy hangszereljem újra a darabot. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy az én verzióm bekerült a mű hivatalos kiadójának kottatárába. Viszont ebben a változatban még senki sem rögzítette lemezre.

• Nem Eötvös az egyetlen, aki nagyra értékeli a tudásod: nemrég Liszt Ferenc-díjat kaptál…

Jó érzés volt átvenni a díjat, ráadásul számomra igen nagyra becsült kollégák gratuláltak hozzá. Persze egy-egy ilyen alkalom egyúttal elgondolkodtató is. Alkalmat ad arra, hogy az ember kicsit megálljon, és visszanézzen a múltba, kicsit számvetés is ez önmagammal.

• A  Modern Art Orchestra létrehozása után nem sokkal saját kvintettet alapítottál. Eléggé hasonló repertoárral.

Úgy éreztem, hogy a MAO-nál a zenekarvezetői és karmesteri szerep mellett hangszeres muzsikusként keveset jutok szóhoz. A kvintettben trombitásként szeretném megkapni azt, amire vágyom. Emellett ott van a hol Orchestral Works, hol Symphonic Project néven futó vonal, ahol az általam írt kétszer ötven perces kortárs jazz anyagot egy szimfonikus zenekar és a kvintettem ad elő közösen.

• Életed további meghatározó eleme a tanítás. Részben a jazztanszakon, részben a kőbányai zeneiskolában. Nemcsak a kortárs klasszikus zene, a poprock felé is kellően nyitott vagy. Volt időszak, amikor szinte minden poprocklemezen te trombitáltál. Ma már kevésbé hívnak, vagy jobban válogatsz?

A pályám elején - mint ahogyan ebben a korban ez törvényszerű - mindent elvállaltam. Később rájöttem, vannak feladatok, melyeket tanítványaim gyakorta jobban is teljesítenék. Húztam egy vonalat: attól kezdve csak oda mentem csak, ahol kifejezetten rám volt szükség. Ekkor lettem olyan előadók vendégszólistája, mint Dés László, Presser Gábor, Horgas Eszter, Illényi Katica, illetve trombitáltam olyan zenekarokban, mint az Emil.RuleZ! vagy a Jazz+Az. Nemrég megint húztam egy vonalat, s azóta arra törekszem, hogy első sorban a saját nevem alatt futó produkciók révén azonosítsanak az emberek. Így bár nem játszom sokat, a tanítással és más zeneközeli tevékenységgel úgy tudom az egzisztenciám egyensúlyban tartani, hogy közben nem szakadok szét, jut kellő idő a családomra és nem utolsósorban saját magamra.