Már prés alatt a Nemjuci bemutatkozó nagylemeze, Németh Juci alig egy éve működő zenekarának első produkciója. Az Anima Sound System egykori énekesnője, aki 2004-es kiválása óta jobbára televíziós műsorokban dolgozott, ezúttal új, karcosabb, rockosabb oldaláról mutatkozik be.

Fotó: Kurucz Árpád

• A még keverés előtti felvételeket hallgatva, a Nemjuci debütáló korongja amolyan retros hangulatú, a mainstream és underground határán billegő rockzene. Eddigi pályafutásodat tekintve mindenesetre váratlan irányváltás.

Pedig Kapuváron, a családi házban ilyen típusú zenék között nőttem fel. Még a kertben, borsószedés közben is szólt a zene, a Rolling Stones, a Kinks, a T-Rex, csupa karcos, feszes vagy melodikus gitárzene. Nekem tinédzserként a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján megvolt érzésben az a retro, ami ma menő. Épp ettől érzem hitelesnek, hogy a Nemjucival ezt a zenét játszom.

• És a magyarock? Illés, Omega, LGT?

Érdekes, hogy ők egyáltalán nem szóltak otthon, így nem is ismerem a dalaikat. A szüleim a BBC-re, a Szabad Európára, a Luxemburgra, illetve a különböző osztrák adókra voltak rátapadva, nagyon ritkán jutottak el Budapestre, így nekem is természetes volt, hogy minden angolul szól. Mégha sokáig nem is értettem. Viszont fonetikusan leírva rengeteg dalt megtanultam. Középiskolában a Queen lett a mindenem, mindent tudtam róluk, amit lehetett. Tizennégy éves voltam, amikor Freddie Mercury meghalt, s annyira velük éltem, hogy még a realitásérzékem is elvesztettem. Meg voltam győződve róla, hogy az emlékkoncertre Brianék engem is elhívnak énekelni. Készültem rá, gyakoroltam, vizionáltam, milyen érzés lesz ott a stadionban annyi ember előtt fellépni. S éreztem, megállom a helyem. Akkor tudatosult bennem először, hogy frontember leszek.

• Gyerekkorodban klasszikus fuvolaművésznek készültél. Mikor és miért módosult ez a pálya?

Már a kapuvári kivételesen erős zenei életben elkezdtem énekelni, adódtak apróbb fellépési lehetőséget, lettek sikerélmények. Bár sokáig úgy terveztem, hogy konzervatóriumban folytattam fuvolaszakon, belesodródtam az éneklésbe. A csornai óvónőképzőbe is csak azért kerültem, mert ott dupla óraszámban oktatták az éneket. Innen már egyenes út vitt a szombathelyi tanárképző főiskola ének-karvezetés szakára. Közben pedig feljártam Kőbányára, rockot és jazzt tanulni.

• 1997-ben az Anima Sound System is bejött az életébe, amelynek elektropopos világa az eddigiek ismeretében elég idegen lehetett magának…

Nagyon az volt. Egy a capella énekegyüttes tagjaként egészen a döntőig jutottam az utolsó Ki mit tud?-n, az Animával ennek kapcsán ismerkedtem meg, akkoriban vált ki tőlük Bognár Szilvia, épp énekesnőt kerestek. A magam szűk farmeres, tornacipős, lógó pólós világához képest az ő zenei irányvonaluk valóban nagyon más volt, de mondtam, próbáljuk meg.  Nagyon kemény évek jöttek, és persze izgalmasak is: hétfő, kedd, szerda Szombathely, főiskola, csütörtök, péntek Kőbánya, péntek és szombat este koncertezés, vasárnap pedig mentem haza Kapuvárra regenerálódni. De fiatalon az ember sok mindent kibír.

• Azt is, hogy hét évet lehúzzál egy elvben idegen zenei közegben, az Anima Sound Systemben?

Amennyire kezdetben idegen volt ez nekem, később annyira megszerettem. Zeneileg nagyon kinyitott. Az elektronikus zenei vonalat felületesen korábban is ismertem, de addig a rockerségem volt a meghatározó. Aztán belevágtam, s utólag azt mondom, szerencsésen egymásra találtunk ezzel a stílussal. A mai napig szeretem, csak most a Nemjucival a gyermekkori élmények és hatások jönnek vissza.

• Amikor 2004-ben kiléptél az Animából, meglepő módon a zenei életből is visszavonultál. Pedig országosan ismert popénekesnőként nyilván válogathattál az állásajánlatok között.

Rengeteg ajánlatot kaptam, zenekarok hívtak, szinte minden nap más, de nem akartam elvállalni semmit. Éreztem, ha egyszer újra énekelek, akkor az csak saját produkció lehet. De azt is tudtam, ahhoz még erősödnöm kellett. Végül tavaly januárban éreztem úgy, hogy ennek eljött az ideje.

• Négy évet hagytál ki, mondhatni jó nagyot pihentél. Közben viszont televízióztál. Hogyan keveredtél bele?

Összefutottam az utcán az egyik tévés rendező barátommal, mondta, új, izgalmasnak ígérkező kulturális műsor indul Kultúrház címmel, nem akarom-e vezetni. Alig kaptam levegőt. Koncerten sem voltam az a dumálós fajta, viszont kíváncsi voltam a kamerára meg magamra, elmentem a castingra, meghallgattak, majd pár nap múlva hívtak, hogy kellenék. Akkor tudatosodott bennem, milyen kalandba bonyolódtam. Élő adásban kellett hosszasan beszélgetnem művészekkel olyan témákról, problémákról, amelyekhez sokszor egyáltalán nem értettem. A kezdet rettenetesen nehéz volt, állandó tájékozódással, utánaolvasással telt, alapvető hibákat vétettem, de izgalmas világ volt. Aztán beletanultam. Majd meg is untam. Pezsgett a vérem, jött elő a zenei egóm, szerettem volna újra a színpadon és a mikrofon másik végén lenni.

• 2007 végén három hónapot töltöttél Londonban, a „Rémember-házban”. Tudatosan készültél?

Mondhatni, igen, kizárólag koncertekre jártam, csak azt néztem, hallgattam, ki mit csinált. Szívtam magamba mindent, és tudtam, hogy zenekarom lesz és hogy rockot fogunk játszani. Ott, Londonban ismerkedtem össze Vasaloval és Matyiővel a Rémemberből, illetve Faragó Tamással a Puzzle-ból, ott határoztuk el, hogy zenekart alapítunk. Viszonylag hamar megszületett a Nem című számunk, elég dallamos lett, szerették a rádiók, csináltunk rá videoklipet, a myspace-oldalunkon és a youtube-on látható. A debütáló lemezünk angol nyelvű lesz, a Nem című szám rá sem került a CD-re, mert főként magyarul látható, mégha van angol verziója is, de persze valamilyen formában letölthetővé tesszük.

• Korábban a Rémember és a Puzzle is Londonban próbált szerencsét. A Nemjuci bemutatkozó albuma azért angol nyelvű, mert eleve külföldben gondolkodtok?

Nem feltétlen, de nyilván ez is benne van. A szövegeket barátnőmmel, a Realistic Crew-ban éneklő, amúgy szintén Zagar-díva Judie Jayjel írom. Bár nyilván zenekarvezetőként nálam vannak a fő irányvonalak, nagyon jó az együttdolgozás, a zeneírás is csapatmunka, együtt formálódik az egész, a többiek is beleteszik a magukét. Az album producere Temesvári Balázs, alias T. Bali, aki mindenben nagyon hasonlóan gondolkodunk. Szinte minden dalt együtt játszott fel a zenekar, ha esetleg volt közben némi ingadozás, bizonytalanság, azt is benne hagytuk. Így vált élő, természetesen lélegző anyaggá. Ez volt a cél, le a sterilitással!

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Anima 15 >> - cikk, 2008. december

Prieger Zsolt: Az Anima éve >> interjú, 2003. május

Prieger Zsolt: Kisérleti jazz és hip-hop ritmusok >> - interjú, 2002. február