Szőke Nikoletta első két lemezéből eddig több mint nyolcezer példány fogyott Japánban. A triójával készült Golden Earringset és a kvartettben rögzített Song For Yout májusban Amerikában is kiadták, azóta is a kiemelt termékek között szerepel mindkettő. A fiatal jazzénekesnőnek ráadásul nemrég született meg a kislánya.

Fotó: Kurucz Árpád

• Huszonhat éves vagy, ebben a korban a női előadóművészek számára komoly dilemmát szokott okozni, hogy karrier vagy család. Ráadásul nem sokkal azután szültél, hogy megjelentek a lemezeid. Mennyire lehet e két kihívásnak egyszerre megfelelni?

A férjem is, én is családcentrikus környezetben nőttünk fel, mindkettőnk számára a család az elsődleges. A karrierre csak akkor tudok koncentrálni, ha otthon minden rendben. Sok olyan művészt látok magam körül, akik a karrierhez próbálják alakítani a gyermekvállalást, aztán egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy se család, se karrier. Meg olyat is látok, akit nyolchónapos terhesen is keresnek, sőt, szülés után is. Ha valakire tényleg szükség van, akkor ahhoz a szervezők és a kiadók alkalmazkodnak. Olyan produkciót kell létrehozni, olyan szakmai szintet hozni, ami lehetővé teszi, hogy az ember megengedhesse magának azt, hogy gyereket szüljön. Örülök, hogy huszonhat évesen anya lettem. Jót is tesz most ez a pihenő, legalább leülepednek az elmúlt évek eseményei, és nyugodtan készülhetek a harmadik lemezem októberi felvételeire. Emellett szeretnék egészen más dologgal is előrukkolni, mint amit eddig csináltam. Ezt viszont nem szeretnék siettetni.

• Vérbeli muzsikuscsaládból származol, édesapád cimbalmos, apai nagyapád szintén, anyai ágon pedig prímások vannak a felmenőid között. Rólad is korán kiderült, hogy tehetséges vagy. Mégsem készültél zenei pályára. Miért?

Amióta az eszemet tudom, énekesnő szerettem volna lenni, de csak úgy, ösztönből, nem iskolai keretek között. Bár jártam zongoraórákra, a hangszer nem inspirált különösebben, nem is fektettem bele annyi munkát, amennyit kellett volna.  Inkább az aktuális popelőadókat hallgattam, főként az r&b vonalat, Beyoncét, Alicia Keyst, de mondhatnám Christina Aguilerát is. Tinédzserként komoly „koncerteket” adtam otthon, magamra zártam az ajtót és csak úgy ment a tánc meg az éneklés. De nem készültem zenei pályára. A családban a nők körében ez amúgy sem volt szokás, én lettem az első. Ráadásul csak tizennyolc évesen, egy véletlennek köszönhetően.

• Annak, hogy találkoztál későbbi férjeddel, a jazzbőgős Barcza Horváth Józseffel?

Igen. A Thália Színházban minden évben megrendezik az ösztöndíjas roma fiatalok bemutatkozását. Józsi lekéste klasszikus zongoristának készülő unokaöccse fellépését, az enyémre viszont odaért. Kiderült, unokaöccse édesanyja családi rokon, így volt kerítő, aki az első telefont megtette. Akkor még r&b számokat adtam elő, a sikeres fellépés után többen megkerestek, sokáig egy zongorista popszerzeményeit énekeltem, aztán férjem révén megismerkedtem a jazzel, és annyira elsodort, hogy attól kezdve már csak arra koncentráltam. Jött a nagy triumvirátus, Ella Fitzgerald, Sarah Vaughan és Carmen McRae, de a férjem ügyelt arra, hogy mellett sok instrumentális zenét is hallgassak, többek között Miles Davist, ami egészen más látásmódot eredményezett. És az éneklésemen is meghallatszik.

• A jazztanszakra miért nem jelentkeztél? Ezzel a tehetséggel nyilván azonnal felvettek volna.

Miközben az ELTE angol-orosz szakára jártam, beiratkoztam az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolába, Winand Gáborhoz, aki olyan példaképem lett, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy nála tanuljak. Aztán nagyon gyorsan belekerültem a jazz körforgásba, nagyon hamar aktív szereplő lettem. Miközben persze a környezetemtől rengeteget tanultam, a legjobb zenészek közé csöppentem, úgy éreztem, ebben a közegben fejlődhetek a legtöbbet.

• 2002 októberében - alig fél évvel az első jazzénekórád után - már a Magyar Rádió 6-os stúdiójában énekelhettél. Magyarországi karriered mégis csak azt követően indult igazán be, hogy 2005 nyarán megnyerted a Montreux Jazz Voice Competitiont. Milyen cél vezete,tt amikor beneveztél?

Egyrészt, hogy nemzetközi szinten is megméressem magam, másrészt tudtam, hogy a jól szereplés idehaza is sokat lendít a karrierem. Enélkül szép lassan lépdelhettem volna előre, egyre nagyobb és egyre sikeresebb koncerteket adhattam volna, s mondjuk öt év múlva jutottam volna el oda, hogy felléptem valamennyi fesztiválon. Én viszont nem szerettem volna, ha addig a képességeim kiaknázatlanok maradnak, ezért gyors dologra vágytam. Azt meg tudjuk, ha valaki külföldön bizonyít, az itthon is hamar kap lehetőségeket. Pedig a montreux-i döntő előtt sem énekeltem rosszabbul, mint utána.

• A verseny hatására 2006-ban New York-ban és Montreux-ben is koncerteztél, a külföld azonban mégsem indult be. Egészen mostanáig. Pedig már akkor is jól énekeltél.

Bár a nemzetközi sajtó sokat foglalkozott velem a verseny óta, és folyamatosan kaptam e-maileket a világ számos pontjáról, lemez és profi menedzselés nélkül nagyon nehéz aktívan koncertezni külföldön. A montreux-i verseny után nekem három évbe telt, mire eljutottam odáig, hogy megjelent az első önálló lemezem. Utólag örülök, hogy így alakult. Kellett ennyi idő ahhoz, hogy olyat hozzunk létre, ami tíz vagy húsz év múlva is vállalható mind szakmai mind a kiadvány minősége szempontjából. Korábban sokat kísérleteztünk, saját, magyar nyelvű popdalokkal is próbálkoztunk, rossz helyeken kopogtattunk. Kellett ez az idők, hogy a Gramy Records személyében megtaláljuk azt a partnert, aki ideális környezetet biztosít nekünk. S az idő végül minket igazolt, a Golden Earrings nagyon sikeres lett külföldön, mindenekelőtt Japánban, azóta Amerikában is megjelent. A kvartettel felvett, hagyományosabb megközelítésű standardlemezem, a Song For You pedig eleve Japánban jelent meg.

• Mindkét albumodon mások szerzeményeit adjátok elő, a novemberi lemezbemutató koncert második részében viszont játszottatok saját, angol nyelvű dalokat is, amolyan  Wayne Shorter-féle modern jazzt, csak vokális változatban. Utóbbinak nem lesz folytatása?

Azon a koncerten szerettük volna megmutatni, hogy vannak saját számaink is, és lesznek is a jövőben. Magyarországon a többség a standardek előadását sajnos nem tekinti egyenértékűnek a saját produkcióval. Holott mindkettőnek megvan az előnye és hátránya, a könnyedsége és a nehézsége. Egyik sem jobb a másiknál. Hiszen lehet egyéni módon megközelíteni standardeket, és lehet közhelyektől, zenei frázisoktól hemzsegő saját számokat írni.