Szűcs Antal Gábor - Tátrai Tibor után - a magyar rocktörténet talán legnagyobb vándora, az elmúlt negyvenöt évben többek között a Hungariában, a Skorpióban, a Dinamitban, az ős-Bikiniben, a Creolban és a Latin duóban pengette a húrokat. No és persze húga, Szűcs Judit számára írt popslágereket. A StarGardenen június 5-én a Skorpió színeiben lép fel. 

• Mondhatni, muzsikuscsaládban nőttél fel, édesapád mandolinozott, a két bátyád gitározott, húgod zongozázott-énekelt. Mégha intézményes keretek közt egyikük sem tanulta. Később sem érezted úgy, hogy érdemes lenne?

Sosem volt szükségem arra, amire a hivatásos muzsikusoknak igen, kottából sosem játszottam, mindig csak fül után, ráadásul javarészt a saját zenémet. Az autodidakta zenélésnek persze megvannak a hátrányai, de szerintem több az előnye. A konzervatóriumban ezerféle dolgot belevernek a diákokba, s lehet, hogy pont azt ölik ki belőle, ami az övé. A technika, az interpretálás elsajátítható, az egyéni hang nem. Nem beszélve arról, hogy az ember nem feltétlen tudatosan lesz zenész. Középiskolás koromban még tornásznak készültem, Magyar Zoltánnal edzettem egy csapatban, négyszer nyertem Budapest-bajnokságot, egyszer országosat. Közben meg nyomtam a rock and rollt. Nem egyszer fordult elő, hogy hajnali négyig játszottam a mátyásföldi Ikaruszban, hétre meg mentem suliba.

• Balkezes vagy, azzal írsz, szerelsz, iszol, cigizel, mégis jobbal gitározol. Hogy lehetett ezt megszokni?

Bár a balkezesek agya fordítva működik, az intuitív központ a másik oldalon van, a két bátyám jobbkezes volt és nálam sokkal erősebb. Az egyik cselgáncsban, a másik atlétikában volt országos bajnok. Amikor egyszer elmentek otthonról, áthúroztam a családi gitárt, próbálgattam azt a pár akkordot, amit tudtam, és éreztem, sokkal jobban megy. Aztán hazajöttek és jól elvertek. Így kénytelen-kelletlen megtanultam jobb kézzel gitározni. 

• Később fel sem merült már, hogy visszaválts?

Mire nyolc-tíz évvel később saját hangszerem lett - amit magam faragtam, bundoztam, tekertem hozzá ajtómágnesből pick-upot -, már annyit játszottam fordítva, hogy gyakorlatilag elölről kellett volna kezdenem. Úgyhogy így maradtam. Amúgy a mai napig érzem a hátrányát, mert az agyamban minden fordítva van. Más képes gitározás közben beszélgetni, ha esetleg megpróbálom, azonnal káosz lesz. Szoktak is ugratni vele a kollégák, Borlai Gergő például előszeretettel dumál hozzám játék közben.

• Gondolom, hozzád is a Luxemburg és a Szabad Európa rádión keresztül szivárgott be a „nyugati zene”. Mely előadók ragadtak meg akkoriban?

Az első komolyabb bandámban, a Szivárványban Creamet nyomtunk, a Rudas László utcában az elsők között rendeztünk jam sessionöket, ahol Tátrai Tibusztól Fogarasi Jánosig rengeteg ismert és kevésbé ismert muzsikus beszállt. Hey Joe, Feelin' Alright, Mercy, Mercy - ezeket mindenki ismerte, ezekre mindenki órákig tudott rázni. De játszottunk Spotnickot, Shadowst, Jimi Hendrixet, Deep Purple-t. Minden nap ott ültünk a rádió előtt, hallgattuk a hivatalos szervek által borzasztóan zavart Luxemburgot és Szabad Európa Rádiót, s amit tudtunk, azokkal a rettenetes Terta-magnókkal felvettünk belőle. Emlékszem, nekünk csak a Satisfaction elejét sikerült rögzíteni, az Atlasnak meg a második felét, így a legközelebbi közös bulin raktuk egybe a dalt. Elektroműszerészként egyetlen diódából készítettem torzítót, ami a szinusz-jelet négyszögesítette. Olyan hangja volt, mint egy láncfűrésznek, de földbe döngöltem vele mindenkit.

• Spotnick és Jimi Hendrix azért stílusban, technikában, hozzáállásban elég messze áll egymástól. Tényleg ennyire széles skálán játszottatok?

Mi még mindent megtanultunk, s ez nagyfokú stílusbeli mozgásteret teremtett számunkra. Később bármerre kalandoztál, ismerős terepen jártál. Ma mindenki ugyanazt a tapperolos gitártechnikát nyomja, ami a leggyorsabb, de egyben a legegyszerűbb: azt sem tudod mint játszol, de kurva jól szól. Viszont épp ettől jellegtelen. Engem mindig azok az egyéni hangú gitárosok vonzottak, Gary Moore, Carlos Santana, Jimi Hendrix, Eric Clapton, Ritchie Blackmore, Steve Ray Vaughan. S ők valamennyien - a virtuozitáson túl - gyönyörű dallamokat játszottak. A közönség fülében amúgy sem az marad meg, hogy másodpercenként hány hangot pengetsz, hanem a fürdőszobában is elfütyülhető dallam.

• 1971-ben Barta Tamás helyére mentél a Hungariába, a magyar rocktörténet egyik köztudottan megosztó egyénisége, Fenyő Miklós mellé. Hogy bírtad?

Nagyon jól éreztem magam abban a szűk három évben. Fenyőről az elmúlt negyven évben sokan sok rosszat mondtak, de úgy gondolom, hogy mindenki, aki dolgozott vele, neki köszönheti, hogy valaki lett. Ő volt az agy, a szervező, az alkotó. Nem Dolly, Flipper Öcsi és a többiek. Amikor nagyon ment a Hungaria szekere, mindenki azt hitte magáról, hogy ő mekkora király, aztán nézd meg, ki az egyetlen, aki még mindig ott van a színpadon? Fenyő! Velem kimondottan rendes volt, az erősítőmet is ő vette, s még arra is rá tudtuk venni, hogy a saját dalok és a Beatles-slágerek mellett Led Zeppelint, Deep Purple-t, Black Sabbathot is játsszunk. Aztán kitalálta, hogy legyen még egy gitáros, hívta Kékesi Zolit, s ezt követően már nem éreztem a helyem. A szovjet turné közben szólt Frenreisz Karesz, s 1973 végén békében mentem át a Skorpióba. A Fenyővel a mai napig jóban vagyok, sokat köszönhetek neki.

• Zeneileg a Skorpió kétségkívül komoly előrelépés. Na de azok a szövegek?! „Farmergatyám vége belelóg a vízbe, így újra szép az élet, s várok rád” - ilyen sorokkal anno engem simán világgá lehetett kergetni…

Nekem ezekkel nincs bajom. Ha megnézed az akkori legmenőbb amerikai vagy angol bandákat, azok is ilyesmiket énekeltek. Csak azt itthon kevesen értették. Karesz szövegei sosem akartak József Attila-szintűek lenni. A rockzene sem arról szól. Akkoriban ebben a szakmában Demjén Rózsin, Bródyn és Dusánon kívül senki nem írt fontos szövegeket. Ellenben ott volt Karesz, a világ legnagyobb bohémja, teljesen nemzetközi figura, aki Gundel-gyerekként perfektül beszélt németül és angolul, s nagyon komolyan vette a Skorpiót. Az év nagyobb részében külföldön játszottunk, Lengyelországtól Amerikáig, Törökországtól Svédországig, az NSZK-tól a Szovjetunióig. S mindenhol csak a zene számított. Pedig Karesz minden nótára írt angol szöveget is.

• Sokat turnéztatok, gyorsan dolgoztatok, mondhatni folytonos rohanásban. Valahol érthető, hogy idő előtt kifáradtatok. Nem lett volna érdemes visszavenni a tempóból, hogy alkotásra is maradjon kellő idő?

Valóban szétjátszottunk magunk. A magyar zenészek a nyugatiakhoz képest mindig nagyságrendekkel kevesebbet kerestek, ezért folyamatosan nyomnunk kellett. Angliában vagy Amerikában a sikeres bandák megengedhetik maguknak, évente csak egyszer turnézzanak, sőt, a legnagyobbak akár ötévente egyszer. Mi hiába léptünk fel Lengyelországban 5-6 ezres csarnokokban, nem engedhettünk meg magunknak. Plusz a Hanglemezgyár évente követelte az új anyagot. Pedig magam is csak akkor szeretek lemezt csinálni, ha van mit. De akkoriban időnként a kevésbé jót is korongra nyomtuk.

• A Skorpió három tagja, kiegészülve Németh Lojzival és Vikidál Gyulával ezt követően Dinamit néven folytatta tovább. Na, hát ezért is kaptatok hideget-meleget, eleget. Például, hogy ti vagytok az állami rockzenekar.

Ez hülyeség. Ugyanolyan keményen dolgoztunk, mint mások, csak eladhatóbb zenét játszottunk. Nálunk is előfordult, hogy át kellett írni a szövegeket, mert elsőre nem fogadták el. Schuster Lóri, Czippán György és az ifjúsági sajtó viszont kitalálta, hogy Vikidál áruló. Azóta persze kiderült, hogy tényleg az volt, de mi ezt akkor nem tudtuk. Ez az ellenkampány pedig padlóra küldte Gyulát. Képtelen volt megbirkózni vele. De ha ma meghallgatod bármelyik Dinamit-lemezt, szerintem abban a korban párját ritkította. Vérbeli hangszerelt rockzenét játszottunk, minden nóta ki volt találva.

• Talán épp ez volt a baj. Hogy mesterségesnek hatott.

Azért mert többet akart a háromakkordos döngölésnél? Akkoriban számos külföldi zenekar, például a Foreigners játszott ilyen jól meghangszerelt rockzenét. Körülöttünk azonban a már említett okok miatt elfogyott a levegő. Miközben hatezren tapsoltak vissza az Ifiparkban. Tavaly aztán egy tehetséges fiatal énekessel újrakezdtük. Kálmán Gyuri úgy énekel, mint Vikidál fénykorában, ráadásul természetesebben. A régiek mellett már születtek új dalok is.

• Húgod, Szűcs Judit a Skorpió-Dinamit-korszak alatt lett diszkósztár. Külföldön turnéztál vele, játszottál a lemezén, sőt, olyan slágereket írtál neki, mint a Zorba dala vagy a Táncolj még. Akkoriban a rock és a popvilág között éles határvonal húzódott. Nem volt ez számodra ciki?

Ebben a formájában nem. Nagyon szeretem a húgom, nagyon szeretek vele dolgozni. Ha valamelyik zenekarommal épp nem stimmelt valami, mentem Judittal az NDK-ba vagy a Szovjetunióba. Előfordult, hogy Pálvölgyi Gézával és Papp Tamással Fregoli néven pár ORI-bulin lekísértük. Egyszer a keletnémeteknél még duóban is felléptünk, hatvan előadásos turnén a Gustavo Big Band kísért, hatalmas sikerrel. De mindketten tudtuk, hol a határ.

• A Dinamit után jött az ős Bikini. Megint tök más világ. Az első - amúgy korszakos jelentőségű - lemez után ott is hagytad. Miért?

Mert rengeteget dolgoztunk vele, rengeteget próbáltuk, viszont koncerten épp Nagy Feró, a nemzet egykori csótánya nem merte felvállalni. Az első bulinkon, a Csanyikvölgyben például egyetlen számot sem játszottunk a saját anyagból, kizárólag Beatrice-slágereket. S mikor Ferót kérdőre vontam, jól lehordott, hogy nekem itt az a dolgom, hogy kísérjem. Bocsánat, mondtam és kiléptem. Másnap mentem a húgommal játszani. S lám, az idő engem igazolt, Feró sem húzta ott sokáig, lett belőle egy sikeres D. Nagy Lajos-történet. Aztán Karesz megint megkeresett, újraalakult a Skorpió és készítettünk még egy jó lemezt. Azóta sem oszlottunk fel, csak ritkán koncertezünk. Mint például most a StarGardenen.

• Évtizedeken át kizárólag elektromos gitáron játszottál, a nyolcvanas évek végén azonban Pomázi Zoltánnal létrehoztad a Creolt. Sok volt a hangerőből?

Az akusztikus zene mindig is érdekelt, igazi kihívás, ott tényleg kell tudni játszani, nincs mellébeszélés. A Creol előzménye a Bojtorján, amelybe úgy kerültem be, hogy Cipruson nyaraltam, ők meg éppen ott zenéltek. Legközelebb én is kimentem velük, háromnegyed évet játszottunk a Cyprus By Night nevű szállodakomplexumban. Ott derült ki, hogy nem gitároznom, hanem buzukiznom kell. Soha nem játszottam még ezen a hangszeren, egyetlen éjszakám maradt rá, hogy betanuljam a műsort. Sikeresen vettem, nem akadt össze a táncosok lába. A Bojtorjánnal idehaza főként pubokban játszottunk. Amikor az egyik haverom nyitott egyet, hívott zenélni. Vittem magammal Pomázi Zoltánt erősítésnek: gitározgattam, ő meg kísért. Így jött létre a Creol, amellyel aztán Angliától Hollandiáig sokfelé arattunk komoly sikereket.

• A Creol amolyan folytatása a Tátrai Tibusszal 2000-ben alapított Latin duó. De hát valójában nem is eredeti latin az, amit játszotok…

Nem, ez amolyan sashalmi, angyalföldi latin. Ha nagyon boncolgatom, Tibusz latinos bluest játszik. De épp ettől működik: ha egyformát játszanánk, unalmas lenne. A Latin duót szintén a véletlen hívta életre: Tibuszt tizenhat éves korom óta ismerem, együtt pecázunk, a gyerekeink is szinte édestestvérek. Épp kint horgásztunk a Po folyón, amikor hívott Juhász Előd, hogy szeretné, ha játszanák a műsorában. Mint a két legjobban gitározó horgász vagy mint a két legjobban horgászó gitáros. Latinos témáimra nyomtunk néhány menetet. Másnap folyamatosan csörgött a telefon, hogy ezt hol lehet meghallgatni, megvenni. Ja, kérem, akkor vagyunk! A mai napig, bárhol játszunk, kiskocsmában, fesztiválokon, mindenki szereti, mert van benne dallam, ritmus, virtuozitás. Ráadásul nem is túl hangos.

• Voltak évek, amikor 250 koncertet adtatok. Ráadásul javarészt gépi alapokra játszottatok. Nem unalmas?

Miért, a klasszikus zenészek nem ugyanezt teszik? Mi több, nekik hangról hangra ugyanazt kell játszaniuk. Hozzájuk képest olyan szabadok vagyunk, mint a madár. Amúgy meg a saját gépi alapunkat használjuk, ahol Borlai dobol, Papesch basszusgitározik, s bár a téma kötött, minden számban több percnyi improvizációs lehetőség van. Ami a közönségtől, a hangulattól függően alakul. Az Old Man'sben tíz év óta nyomjuk, múlt szerdán is öt percig állva tapsoltak a végén.