Tíz év szünet után újra összeáll a Tátrai Band: a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb rockcsapata december 18-án a BudapestSportarénában próbálja felidézni az, ami kétségkívül elmúlt. A zenekar névadó-vezetője, Tátrai Tibor közel negyven éve pengeti pódiumon a húrokat, általában több bandában párhuzamosan. Jelenleg is három különböző formációt visz a hátán.

• Talán te vagy a magyar rocktörténet legnagyobb vándora. Az elmúlt négy évtizedben megszámolni is nehéz, annyi zenekarban játszottál. Ennyire nehéz alkat vagy, vagy ennyire nem találtad sehol a helyed?

E vándorlás mozgatórugója soha nem a megélhetés volt, mindig az új keresése és az akarása vitt tovább. Zeneileg és/vagy emberileg előbb-utóbb mindegyik produkció elfárad, kiürül. Fel lehet persze venni manírokat, begyakorolt figurákat, mozdulatokat, de ezekben az álságos dolgokban nem hiszek. Sosem csíptem, ha valaki playbackre tátog. Elég bevállalós vagyok, jelenleg is több formációban nyüzsgök, plusz nemrég létrehoztam egy újat. Így érzem jól magam. Meg azokkal a muzsikusokkal, akik szintén így éreznek, így gondolkodnak.

• Az utóbbi nyolc évben a legstabilabb formációd a Szűcs Antal Gáborral közös latin duó. Ma közel sem annyira szabadzene, mint volt egykoron...

A latin duó mostanság kétségkívül az egzisztenciám alapját jelenti, s valóban elég feszített körülmények között, félplaybackról működik. De azért minden alkalommal nagyon oda kell tennünk magunk. Aki ma lejön valamelyik bulinkra, annak vélhetően tátva marad a szája, annyira telített lett a produkció. A kötött részek közötti rövid improvizációkban pedig szépen meghúzzuk azokat az íveket, amelyek engem életben tartanak és előre visznek. Ugyanakkor nagy önfegyelemre nevelnek. Nemrég például egy Claptons nevű fiatal rhythm and blues csapat meghívott vendégnek a József Attila kultúrházba. Vélhetően azért tudtam olyan erővel és biztonsággal uralni a színpadot, mert a latin duóban éveken keresztül erre a fegyelembe kényszerítettem magam. Mindennek megvan a pozitív oldala.

• Korábbi zenekaraidra hogyan emlékszel vissza? Például a Syriusra, ahol rögtön a mélyvízbe dobtak?

Jackie hívott és mindjárt az első próbán meghaltam. Aztán újjászülettem. Kiderült ugyanis, hogy nem csak az általam addig ismert öt hang létezik a gitáron. Ráadásul Pataki László indításként mindjárt olyan zenei feladványt adott, amit képtelen voltam megfejteni. Aztán hangról hangra próbált belém verni egy roppant bonyolult unisonot. A próba végén odamentem Jackie-hez, mondtam, húzok innen, rossz szagot érzek. Mire irgalmatlanul leteremtett, hogy nehogy már az elején feladjam! S tökéletesen igaza lett. Ahogy szokták mondani, teher alatt nő a pálma.

• És a Generál? Ahol későbbi társaddal, Charlie-val is találkoztál?

A Generál azon kevés zenekaraim egyike, amely inkább üzleti vállalkozás volt, mint muzsika. Akkoriban összeszűkült a hazai popipar, viszont még ment a KGST-biznisz, az akkori magyar popgyarmatokon, Lengyelországban, Kelet-Németországban, a Szovjetunióban taroltunk. Aztán váratlanul ez a piac megszűnt, azzal együtt a Generál is értelmét vesztette.

• Ekkor mentél el redőnyözni?

Kényszerhelyzet volt. A terhes feleségemmel és az ő hároméves kislányával egy szobában laktunk az apósoméknál. Munkát kerestem, s a redőnyözésnél kötöttem ki. Szerencsém volt. Korábban fából készítették, meg szegecselték a redőnyöket, igazi tökölődős meló volt, de akkoriban kezdett elterjedni a műanyag rollplaszt, amitől felpörgött az ipar. Két nyár alatt összeráztam annak a józsefvárosi lakásnak az árát, ahol a mai napig lakunk. Aztán a nyolcvanas évek vége felé megint majdnem abbahagytam a zenélést. Török Ádámmal nyomtuk a Tandemet, elég egyedi produkció volt, nagyon szűrt lehetőségek között muzsikálhattunk. Úgy terveztem, a gitárjaim árából másban vállalkozom.

• Csak nem az eredeti szakmádban, a gyógyszeriparban?

Nem, inkább valaki aktuális trendi buliban. Aztán Ádám felhívott, hogy van egy építési vállalkozó ismerőse, Kovács Tamás, aki szeretne mellettünk basszusgitározni, és erre áldozni is hajlandó. Így lettünk hárman a Tandemben! Tamás vásárolt felszerelést, gálánsan kezelte az ügyeket, s igazából ő indított afelé, hogy 1987-ben megalapítsam a Tátrai Bandet. Ez volt az első olyan zenekarom, ahol magam dönthettem, kivel és mit játszom. Felvettem a hátamra a keresztet és elkezdtem cipelni. A Tátrai Band első, Vertig József-féle korszakában még nagyon keresgéltük a helyünk. Aztán 1989-ben Pálvölgyi Géza ajánlotta Charlie-t. Bementünk a Dorozsmai Stúdióba, és ott helyben összedobtuk a Take It Easy, Baby című számunk, amely a mai napig működő nóta, egyben megadta a Tátrai Band alaphangulatát.

• Igaz, hogy az áttörést hozó New York, New York című dalotok az utolsó pillanatban került fel a Küszöbön túl című lemezetekre?

Ez külön történet. A Chalie-val közös első évünket gyakorlatilag minimális nézőszám mellett gyalogoltunk végig. Már a lemez maszterelésénél tartottunk, amikor Géza előállt, hogy lenne még egy táncdalfesztiválszerű nóta. Mondtam, bár nem a mi világunk, nem esik le a gyűrű az ujjunkról, tegyük rá. A rádió meg egyből felkapta, még a vízcsapból is az folyt. S a húszfős kultúrházas bulik után szinte egyik pillanatról a másikra teltházas sportcsarnokos koncerteket adtunk. Ettől lett önbizalmunk, rájöttünk, ezt kell csinálni, ez működik.

• Miközben pályád során a legnagyobb hazai rockszínpadon is megfordultál, mellette megmaradtál klubzenésznek. Akár Boom Boom!-mal, akár az Magyar Atommal, akár a Latin Duóval rendszeresen játszottál/játszol kocsmákban, hajókon, bárhol. 

Muzsikálásra a kocsmánál jobb terepet nem tudok elképzelni. A nagyszínpadon mindig túl sok közvetítő elem van a zenész és a közönség között. A kocsmában a képlet egyszerű: vagy tudsz zenélni vagy nem. Ott nincs senki, aki tologatja a pótmétereket, add rá még egy kicsit fényt. Ott a zenész bekapcsolja az erősítőjét, feltekeri a hangerőt, aztán hajrá. Élőben játszik és direktben. Ilyen közegben születhetnek olyan gyönyörűségek, mint a legutóbbi bandám, a Trend, amelyben három társammal nyomjuk a magam új rhythm and blues szösszeneteit. Felvettük a harmadik, Szigetszentmiklóson adott koncertünket, s annyira megtetszett, hogy kiadtuk Primőr címmel. Mint a címe is mutatja, nem kell halálosan komolyan venni, viszont legalább egy kilométerkő, hogy itt kezdtük.

• A december 18-i Tátrai Band koncert egyszeri alkalom?

Egyelőre igen. Szerintem jó hangulatú buli lesz. Az elmúlt tíz év elég ahhoz, hogy feltöltődjön az ember lelke, és őszintén essen neki. Nem gondolnám, hogy új dalokat kéne játszanunk. Minek? Ha elmegyek egy Rolling Stones koncertre, akkor én is a Jumpin' Jack Flashre meg a Honky Tonk Womanre vagyok kíváncsi. A mi legfőbb zsűrink, a közönség szerintem ezzel pontosan ugyanígy van.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

Tátrai kettős jelenése >> - interjú, 2010. május

Témák Tátrai Tiborra >> - cikk, 2001. október

Tátrai Tibor - A kocsma az igazi megmérettetés >> interjú, 2000. március