A jazz és a klasszikus zene ötvözésére az elmúlt évtizedekben számtalan kísérlet történt, de csak keveseknek sikerült ezt úgy megoldani, hogy a két műfaj valóban harmonikus egységet alkosson. A kevesek egyike Oláh Kálmán, aki másfél éve Washingtonban a Kennedy Centerben a Thelonious Monk Jazz Composer's Competition fődíját is átvehette. Az utóbbi időben főként Trio Midnight nevű formációjával koncertezett, illetve szimfonikus zenekarokkal közös projektekben vett rész, mostanában viszont inkább a szextettjére, az Oláh Kálmán Sextet-re koncentrál, amellyel nemrég vett fel új lemezanyagot a Take Five-ban.

Fotó: Szabó Bernadett

Más munkáim kötöttek le folyamatosan. Tizenöt éve próbálom megkeresni azt a formát és stílust, amelyben a klasszikus zene és a jazz egészséges formában találkozik, s amelyben kellően ki tudom fejezni magam. Nem gyakran mondok ilyet, de most tényleg úgy hiszem, ezzel a formációval valamire rátaláltam. A Take Five-ban adott két koncerten - ami egyben az új lemez felvétele is volt - rengeteg pozitív élmény ért, teljesen természetesen és magától értetődően történt minden, még ha sokszor megkomponáltnak is hatott kifelé. Hangszerelésben szintén sikerült megoldani e törekvésünket. Ebben persze nagy szerepe van Thelonious Monk stílusának, nem véletlen szenteltünk egy teljes blokkot az ő szerzeményeinek. S ebben a világban Monk, illetve Sztravinszkij egyaránt groteszk stílusa jól megfér Bach ellenpontvilágával és a Bartók-féle polimodalitással. Mindezekből - zenésztársaim magas szintű kreatív játékmódjának is köszönhetően - olyan stílust sikerült kialakítani, amire valóban büszke vagyok.

Hát, nem könnyű az egyeztetés, talán ezért is adunk ilyen kevés koncertet. De szerencsére jól működik a zenekar, mindenki annyit ad hozzá, amennyit kell. Tetszik, hogy senki sem öncélúan játszik, a megírt részeken túl olyan kollektív improvizálás zajlik, ami - mondom ezt húsz éves zenekari tapasztalat birtokában - máshol nagyon ritka. A jövőben törekszem is arra, hogy ezzel a formációval minél többet játsszam.

A trióval valóban egyszerűbb a meghívásoknak eleget tenni, emellett nagy előnye a rendkívül improvizatív stílusa. Bár jobbára standardeket veszünk elő, gyakorlatilag mindegy, mit játszunk, a Trio Midnight olyan formáció, amely úgy érzem, mindig képes lesz friss élményt nyújtani a közönségnek.

Mint akkoriban mindenki, persze hogy oda vágytam. Nem úgy, mint most, amikor a többség inkább visszajön. Végül nem mentem, mert korán bekerültem a hazai zenei vérkeringésbe. Szívesen hívtak más zenekarok, álladóan koncerteztem, ráadásul akkor ismertem meg a feleségemet, majd jöttek a gyerekek, így Amerika utáni vágyam is lassan elmúlt. Lehet, hogy ha elmentem volna, teljesen megváltozott volna a zenei gondolkodásomat. Az ottani oktatás ugyanis rendkívül szisztematikus, gyakorlatilag egyféle módszer alapján megy minden, s akik ott végeznek, nagyjából egyformán zongoráznak. Azokon a versenyeken, amelyeken részt vettem, volt alkalmam végighallgatni a fiatal zongoristákat, s nagyon kevesen rendelkeztek egyedi stílussal. Mindegyik beszélte a jazz anyanyelvét - ami persze számomra nagyon fontos - de a játékuk eléggé uniformizált maradt. Ha ott tanulok, lehet, hogy az enyém is olyan lenne. S a klasszikus zene felé sem mentem volna olyan mélyen, illetve nem kezdtem volna el zeneszerzést tanulni. Ami nekem rengeteget segített abban, hogy kifejezzem magam.

Sokan szokták a zenémet úgy jellemezni, hogy a klasszikus zene, a népzene és a jazz ötvözete. Ez azonban így nem igaz. Népzenével sosem foglalkoztam mélyebben. A magyar népdalt a műveimben kizárólag dalként használom fel, de nem építek bele kifejezett népzenei elemeket. Eddig legalábbis nem tettem.

Ennek is a klasszikus zene az alapja. Népdalra írt variációk sorozata ez, amiben főként klasszikus formák jelennek meg, mint a passacaigla vagy a fúga, illetve hallhatók jazzes variációk, és teljesen improvizatív tételek is. De ennek az alapja egy klasszikus mű témája éppúgy lehetne, mind egy svéd népdal. Az, hogy ebben az esetben ez a magyar dal a kiváló népdal énekesnő, Szalóki Ági révén eredeti formájában is megszólalt, csak azért volt, hogy hiteles legyen. A darabot amúgy tisztán hangszeres változatban is szoktuk játszani.

A Budapest Jazz Orchestrának nemrég írtam egy komplett lemezanyagot, Bartók emlékére íródott, kortárs zenei elemekben gazdag kompozíciók hallhatók rajta. Az album (itt is kihúztam egy mondatrészt) várhatóan ősszel jelenik meg a Hungarotonnál. Kifejezett klasszikus műveket is szeretnék írni, többek között egy cimbalomversenyre (Lukács Miklós részére) és egy klarinétversenyre (Klenyán Csaba részére) kaptam felkérést. Emellett azonban, mint már mondtam, a saját szextettemre szeretnék koncentrálni, amelyet az utóbbi években valóban eléggé elhanyagoltam.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Oláh Kálmán: Kollektív improvizálás >> - interjú, 2008. július

Oláh Kálmán: A kortárs zenétől a jazzrockig >> - interjú, 2000. június

Oláh Kálmán: Brüsszeli győzelem, amerikai verseny >> - interjú, 1995. október