MW 2010 - Baba ZuLa mindent vitt

Készült: 2010. máj. 10. hétfő, 13:09 | Jávorszky Béla Szilárd – mediawave.hu

A második Mediawave-hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt előadója kétségkívül a rap keresztapjának tartott Gil Scott-Heron volt, zenei súlypontja mégis a legeslegvégére esett: az isztambuli Baba ZuLa a díjkiosztó után gyakorlatilag mindent vitt. Mágiában, látványban, energiában.

alt Fotó: Molnár Edvárd

Már amikor péntek délután beléjük botlott az ember a Savaria mozi kávézójának függőágyai között, érezni lehetett, komoly zenei/szellemi töltet feszül bennük, pedig akkor még szerényen meghúzódtak a fal mentén, miközben a velük érkezett, első blikkre Yoko Onot idéző, csak nála legalább ötven évvel fiatalabb és nagyságrendekkel vonzóbb japán hastáncosnő kígyózó/rezgő testrészeire szegeződött a legtöbb tekintet. Aki persze a szombat esti koncert során szintén többször bevetette bájait és tánctudását, ott azonban a transzcendens modern törzsi zene örvényléseiben végig megmaradt epizodistának, optikai tuningnak, egyesek számára vizuális viagrának.

A Baba ZuLa évekkel ezelőtt szerepelt Fatih Akin Isztambul underground zenei életét szondázó filmjében (Crossing the Bridge), a Boszporuszon hajókázva az alábukó nap fényében nyomták szimpatikusan elszállós, dubos, pszichedelikus improvizációikat. Azóta számos külföldi fesztiválon megfordultak, Roskildétől a Printemps de Bourges-on át a Velencei Biennáléig, idén végre a Mediawave-re is eljutottak, hogy annak végére ők tegyék fel a pontot. Két órányi zabos dubos révülettel és etnikus pszichedeliával, a múlt tradícióinak és a jelen elektronikájának energikus, lehengerlő elegyével. Murat Ertel kezében olyan meggyőzően szólt az elektromos, gyakorta torzítóval megbolondított saz, mint az előző hétvégén megidézett Jimi Hendrixében anno a Stratocaster, a másik alapító, Levent Akman mindenféle kütyükön hozta hozzá az adekvát kortárs elektronikus alapokat, amikor meg kellett, cintányérokat és kanalakat paskolva fokozta a sámánisztikus összhatást, a zenekar harmadik tagja, Cosar Kamci pedig egy szál goblet dobon is kellően delejező pulzációt adott mindezek alá/mögé. Nehezebb lett volna a Baba Zuláénál szebb és erőteljesen fesztiválzáró produkciót megálmodni.

Pedig előzetesen úgy tűnt, a péntek este a Főtéren fellépő Gil Scott-Heron lesz az idei Mediawave legnagyobb szenzációja, mégiscsak zenetörténeti műfajoknak adott erős impulzusokat, írt nagy tételben társadalomkritikus dalokat, amúgy is igazi kultikus, öntudatos, fekete soulzenész/költő, túl a hatvanon, útban az örökkévalóság felé. Ráadásul sosem járt korábban Magyarországon, külön sajtótájékoztatót rendeztek a tiszteletére, ahol viszont se a drogokról, se a börtönévekről nem lehetett kérdezni, pedig nyilván lett volna róluk mondandója. Helyette inkább a maga rendkívül motyogós, kásás stílusában beszélt arról, miért szorult annyi düh és keserűség a hetvenes évekbeli verseibe, dalszövegeibe, miért kritizálta majd bátorította a hiphop előadókat, s ma mi a véleménye forradalmakról és Amerika első színes bőrű elnökéről.

alt Fotó: Molnár Edvárd

Ennél azonban fontosabbak voltak azok az emberi és zenei gesztusai, amiket péntek este tett, mégha roppant személyes, sallangmentes zenéje és előadásmódja sokkal jobban megélt volna intimebb közegben (akár a moziban), mint a szeles hűvös Főtéren, ahol mégiscsak zömében vele véletlenszerűen találkozott emberek előtt kellett megnyilatkoznia. De nem zavartatta magát különösebben: az első bluesos, soulos balladákat egy szál Rhodes kíséretében kántálta/dünnyögte a mikrofonba, később három zenész társaságában kicsit pergőbben és ritmikusabban tette ugyanezt, mintegy másfél óra hosszan. Azt várta volna az ember, hogy Scott-Heron leginkább a tizenhat év hiátus után megjelent friss albumát (I'm New Here) domborgatja, ehelyett szabadon kalandozott oda és vissza az időben, s ha néha volt is olyan érzésünk, hogy megakadt a lemezjátszótű, idővel azért mindig továbbdöccent.

Persze nem csak Scott-Heron és a Baba ZuLa jelentette a Mediawave második hétvégi zenei felhozatalát, műfajban és színvonalban eléggé eklektikusra sikeredett a paletta, akár a régmúlt idők örmény dallamait kortárs zajrock környezetben felélesztő Deti Picassora, akár hatvanas-hetvenes évek magyar beatvilágát újraélő/újraértelmező Qualitonsra, akár a Korai Öröm legjobb hagyományait továbbvivő, pszichedelikus folkrockká érlelődő Fókatelepre gondolunk. De hát a leginkább mégiscsak azokra az előadókra fogunk emlékezni, akik meghatározták ennek a hétvégének a fő karakterét, ők pedig valójában ketten voltak: Gil Scott-Heron és a Baba ZuLa.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

MW 2013 - A lijiangi szál >> - cikk, 2013.május

MW 2013 - Jöttek, zúztak, letaglóztak >> - cikk, 2013. május

MW 2013 - Zenekultúrákon átívelő örömzenélések >> cikk, 2013. május

MW 2012 - Akár a mogyorófa-virág >> - cikk, 2012. április

MW 2012 - Kontrollált káosz, kérkedő kakofónia >> - cikk, 2012. április

Bittová deleje >> - portrécikk, 2011.augusztus

Mediawave 2010 - Szelektált világörökség >> - cikk, 2010. május

Pusker Péter - A Mediawave szombathelyi kormányzója >> - interjú, 2010. május

A kapocsember (Hartyándi Jenő portré) >> - cikk, 2008. október

Mediawave 2005 - Erős norvég vonal >> - cikk, 2005. május