Ha hallja őket az ember, harminc-negyven évet zuhan vissza az időben, közben meg az egész gyanúsan mai érzetű - a Qualitons az elmúlt bő két évben kétségkívül új színt hozott a hazai zeneéletbe. Amit ők tesznek, persze csak Magyarországon hat újnak, a retrotól viruló nagyvilágban szinte önálló irányzat ez a fajta aktuálpszeudoposztbeatfunk, elég ha a finn Soul Investigatorsra, a berlini Afrobeat Academy Bandre, a szintén német Whitefield Brothersre vagy az amerikai Sharon Jones & the Dap-Kingsre mutogatunk. A Qualitonst épp e hullám hazai hiánya hívta életre, a reprodukció után pedig immár produkció is van: szeptember 23-án az A38 hajón villantják meg első, kizárólag saját dalokat tartalmazó energiapozitív lemezüket.
Az ötlet szülőatyja Kanada Káosz, aki ugyan még meg sem született, amikor a beat, a rhythm and blues és az afrobeat a virágkorát élte, lemezlovasként mégis mágnesként vonzották magukhoz. Kutatott, gyűjtött, régi poros korongokat lapozgatott, meg túrta a netet, a relikviáik böngészése közben pedig óhatatlan kóstolgatta annak revival vonulatát. S nagyon nem értette, magyar muzsikusok miért nem játszanak ilyen ódon hangulatú, mai fülnek mégis izgató slágereket.
Tucatnyi zenészt megkörnyékezett, mire meglelte azt a négyet, akiben érzett potenciált, másrészt igent is mondott. Korongkollekciójából közösen kiválasztottak néhány könnyebben kivitelezhető dalt, és 2008. május 18-án, vasárnap délután négykor a Sirályban néhány tucat barát és érdeklődő jelenlétében előadták azokat. Így született meg a Qualitons, melyben már akkor is Szőke Barna gitározott, Hock Ernő basszusozott és G. Szabó Hunor dobolt, fél évre rá pedig az orgonista Premecz Mátyás érkezésével nyerte el máig érvényes formáját.
„A zenei termés számomra 1975 körül megállt, attól kezdve önismétlés zajlik. Ami érdekes, rég megtörtént” - vallja Kanada Káosz, aki amúgy abból megélhetésből fővárosi diszkókban a nyolcvanas évek slágereit forgatja, de közben házal a Qualitonsszal és műsort vezet a Tilos Rádióban, mert úgy véli: a hatvanas évekbeli magyar beat és amerikai rhtythm and blues, illetve a hetvenes évekbeli afrobeat/funk annyira szép és izgató, hogy feltétlen terjeszteni kell. Függetlenül attól, hogy itthon hány hallgató hajlik rá. Az idő, a szimpátia meg a baráti kör pedig csak mostanra meghozta, hogy bármerre mennek, rendre telt ház mulatozik rájuk. Különösen, mindezt alkalmanként Kovács Katival megerősödve teszik.
Régi idők zenéjéhez régi idők hangszerei passzolnak: kétszáz kilós Hammond, adekvát Leslie-erősítővel, hajlott korú Ludwig-dob, McCartney-féle Höfner-basszus, vagy legalábbis annak kópiája. Hasonló szellemben fogant első nagylemezük anyaga: a mai, térben és időben izolált stúdiógyakorlattal szemben őket kizárólag függönyök választották el a zenészeket, így az együttjáték során nem a fejhallgatóban, hanem akusztikusan hallottak egymást. A hangmérnök korabeli előerősítőket és mikrofonokat használt, a számítógépbe analóg jelek futottak be, a szalagos technika alkalmazásától egyedül annak anyagi vonzata tartotta távol őket.
Mindezek eredőjeként persze a Panoramic Tymes a maga régies, karcos, koszos hangképével erősen elüt a kereskedelmi rádiók mai hangzásideáljától. Mondhatni, az album csomagolása egyáltalán nem rádióbarát. Pedig a tartalma nagyon is az. Megnyerő, jól bulizható, zömükben instrumentális dalok sorakoznak rajta, lüktető basszussal, kattogó gitárral, fúvós szurkálással, jazzes Hammond-szólóval megbolondítva. Színben, hangulatban, érzetben egymás mellé sodorva két olyan gyökeresen másról szóló kort, amikor egy olyan számcím, mint például a Mellbimbó még botrányt okozott és amikor már legfeljebb csak mosolyt fakaszt.
* * *