A Pop Ivan vélhetően minden idők egyik leglassabban mozgó magyar zenekara. Tizenkét éve létezik, azóta játssza a maga erősen hibrid zenéjét, azóta szöszöl több stílust magába olvasztó összetett kompozícióival. Dreamhunting címmel nemrég még csak a második nagylemeze jelent meg. Esetükben az is szinte magától értetődő, hogy ezt az alig negyvenhét perces anyagot évekkel ezelőtt rögzítették. Csak hát a keverése némiképp elhúzódott. De picit ez is olyan, mint Szalóki Ági szintén sokáig születő Karády-lemeze: annyira kortalan, hogy igazából mindegy, mit tüntetnek fel rajta kiadási évként.
A Pop Ivan névadója amúgy a máramarosi havasok egyik jelentékeny, a kétezres határt alulról ütő csúcsa. Itt játszódik Bodor Ádám legjelentősebb regénye, a Sinistra körzete, melynek fura világa, nem evilági hangulata a zenekar tagjaira az 1997-es induláskor annyira hatott, annyira a maguk érzelemvilágához közelinek érezték, és annyira tele van áthallással, fantázialódító lehetőségekkel, hogy egyöntetűen erre a névre szavaztak.
Az együttes három zenésze, Hevesi Nándor (basszusgitár), Horváth László (trombita, kütyük) és Vereb Szabolcs (tenorszaxofon), illetve későbbi VJ-jük, Igor Buharov még az egri tanárképző főiskolán találkoztak. Valamennyien tagjai voltak a hangsúlyt leginkább a vizualitásra és performanszra helyező 40 Labor formációnak, s miután diploma után mindegyikük Budapestre költözött, sorszerűen együtt is maradtak. Még korábbról ismerték a gitáros Bujdosó Jánost, akinek zenekara, az Adam 30 éppen ekkoriban bomlott fel, s mivel irányultságuk és a zenei érdeklődésük eléggé közös volt, úgy döntöttek, együtt egyesítik erőiket. (A kvintett ötödik tagja, az Adam 30 dobosa, Horváth Viktor lett.)
Az „egriek” ekkor már kellően belemerültek a filmkészítésbe, több rövidfilmet készítettek, sőt - Labor 40 alkotócsoportként - A program címmel már játékfilmet is jegyeztek, így a Pop Ivan koncertjeit a kezdetektől meghatározta a vizualitás. Rengeteg 16 mm-es és super 8-as vetítőt használtak, azokon kerregtek a különböző vegy- és polgárvédelmi oktató filmek, plusz a saját alkotások, amolyan mozgóképes háttérszövetet adva a színpadi zenei történéseknek.
Eleinte egy óbudai elhagyatott gyárépületben próbáltak, mindenki hozta magával, ami benne feszült, Bujdosó az underground rockzenét, Horváth a moldvai népzenei motívumokat meg a klasszikus érdeklődését (például több Rachmanyinov-tématöredéket is felhasználtak), Hevesi a pszichedelikus rock és kísérleti zene iránti vonzalmát, a többiek meg free jazzes érzületet. Kezdetben inkább csak témavázlataik voltak, mint kompozícióik, amelyeket aztán a koncertek hevének megfelelően hol másfél, hol két és fél órában bontogattak ki.
Az első három év zenei lenyomata lett a 2001-ben megjelent Hospital Hungary CD. Fajsúlyos, kísérletező kedvű, nem könnyen hallgatható anyag, a népzene, a jazz, a kortárs zene és a modern tánczenei irányzatok fura, szokatlan keveredésére. S értelemszerűen csak részben tudta visszaadni a vizualitást a zenével egyenrangúként kezelő Pop Ivan valódi esszenciáját.
A Hospital Hungary elkészülte után Horváth Viktor közölte, Sopronba költözik, s ezzel kezdetét vette a közel két évig tartó „vergődés”, mire Halmos András személyében sikerült megtalálniuk az új dobost. S milyen a sors fintora: alighogy felvették a második nagylemez anyagát, ő is kiszállt. Utódja Németh Csaba lett.
Ezért is lehetett sokaknak az az érzése, hogy a Pop Ivan van is, meg nincs is. Meg hát volt idő, amikor inkább külföldön játszottak, többek között Szlovéniában, Olaszországban, Németországban és Oroszországban. Idehaza nagyon szűk réteg mozdul meg a zenéjükre, ezeken a helyeken azonban van némi hagyománya és törzsközönsége az általuk képviselt hibrid, szabad szellemű zenének. Meg hát az alkotócsoport filmjei (a legutóbb mű: Lassú tükör, 2007) kapcsán szívesen hívják a „háttérzenét” is el a nemzetközi filmfesztiválokra.
A Pop Ivan zenei világa amúgy is meglehetősen filmszerű, fantáziaserkentő. Szépen, szervesen és hatásosan keveredik benne a free jazz, a kortárs zene és a balkáni rezeskultúra, váratlanok, de egyáltalán nem döcögők a zenei váltások, a szokatlan kanyarok és kapcsolódások. Vélhetően azért is készülnek el olyan lassan egy-egy számmal, lemezzel, azért is csiszolgatják olyan sokáig egymáshoz az amúgy idegennek tűnhető részeket. Az is lényeges, hogy nem stílusparódiákat játszanak, hanem nagyon is komolyan veszik a különböző műfajokat és magukat. S eddigi életművüket figyelve érdekes követni, hogy a kezdetben ösztönös szabadságvágyból fakadó, azt tükröző (persze ezért gyakorta kaotikus) zenéjük az idők során hogyan öltött egyre határozottabb és stabilabb formákat, s aztán ezekben a jól meggyúrt kompozíciókban miként valósul meg mégis a kezdeti szabadság.
----------------------
Kapcsolódó anyagok:
Kontrollált káosz és intim repülés (Bujdosó Jánosról) >> - cikk, 2011. október
Álomkergetők (Pop Ivan) >> - cikk, 2009. április