Idestova tizenkilenc éve igyekszik közelíteni egymáshoz a partikultúrát és a kortárs rockzenét a Korai Öröm. Decemberben a Gödörben sokvendéges emlékezetes koncerten ünnepelték nagykorúvá válásukat, nemrég pedig - négy év után - új nagylemezt jelentettek meg. A puritánul Korai Öröm 2009-re keresztelt korongon első ízben kaptak címet a dalok, de más fordulatra senki se számítson: ebben a szűk ötven percben a népes társaság ugyanazt az alapvetően ösztönből dolgozó, rockos, electros és etnos elemekből építkező, hol elringató, hol felpörgető pszichedelikus/atmoszférikus zenét játssza, amit korábban tőlük megszokhattunk. Csak közben az is kiderül, hogy nem 1996-ot, hanem 2009-et írunk.

A Korai Öröm tipikus kilencvenes évekbeli képződmény. Azé a korszaké, ahol a fellendülő budapesti partikultúra és a kortárs rockzene amúgy nem sok ponton találkozott. Nem csak generációs, hanem felfogásbeli különbségek miatt is. Némiképp hasonló folyamat játszódott le, mint a hatvanas évek második felében San Franciscóban (Grateful Dead), Londonban (korai Pink Floyd, Soft Machine) vagy Münchenben (Amon Düül II), ahol a hippik zenéje szándékában és kifejezési módjában is jelentősen eltért a hagyományos beat/rocktól. Az LSD-partikon nem klasszikus értelemben vett dalokat, hanem a hangulattól függően szabadon alakítható „filmzenéket” játszottak. Amolyan vég nélküli kollektív improvizációkat, amelyekben a hangsúly nem a harmóniai összetettségen és virtuozitáson, hanem a vég nélküli ritmusokon, a meditativ dallamosságon, a hangulatba hozáson és szinten tartáson volt.

Ugyanez a megközelítés jellemezte a kilencvenes évek elején több hazai zenekart, amelyeket nemcsak befogadott, de a hátára is kapott a budapesti partikultúra, s amelyek egyfajta hidat képeztek a partizenék és a hagyományos rockzene között. Közülük zeneileg a legerősebb életművet kétségkívül a Másfél jegyzi, de a nála egy évvel később indult Korai Öröm jelentősége szintén evidencia. Zenei gyökerei alapvetően a hatvanas évek pszichedelikus világába nyúlnak vissza, azt színezik át világzenei elemekkel (arab, afrikai, tibeti folk) és modern ritmusképletekkel. A Másfél strukturáltabb és végig kontroll alatt tartott világával szemben náluk az elszállás vagy a buli, a lebegés vagy éppen a pörgés a lényeg. Ahogy ők határozták meg stílusukat: pszichedelikus etnovibráció.

A zenekar elődjét 1988-ban négy egykori elektronikai szakközépiskolás alapította, s több névválasztáson és tagcserén átesve lett 1990-re Korai Öröm. Az 1993-as ötszáz példányban megjelent debütáló kazettát készítők közül máig a csapat tagja Biljarszki Emil (billentyűsök), Csányi Viktor (dob), Jócsik János (ütősök), Kilián Zoltán (basszusgitár), Nádasdi Zsolt (ütősök) és Vécsi Tibor (ének), de közülük csak ketten (Jócsik, Kilián) voltak ott az alapításnál. 1994 végén már tíz zenész tolongott a színpadon és három VJ gondoskodott mellettük a kellő vizuális élményről. Főként a Fiatal Művészek Klubjában játszottak sokat, egészen annak 1995-ös bezárásáig. Az akkoriban megrendezett első uszodapartikon szintén ők szolgáltatták a zenét és a „fényeket”.

Az 1996-os második lemezüket a Katona József Színházban mutatták be és ez később amolyan hagyománnyá vált náluk. Ebben az évben kérte fel őket Halász Péter, hogy a Sanyi pilóta című darabjához írjanak zenét, amit aztán minden alkalommal élőben játszottak el a Merlin Színházban. A következő években jutottak el népszerűségük csúcsára: 1997-ben és 1998-ban is a Sziget nagyszínpadán léphettek fel, számos médiumban az év koncertzenekarának választották őket, többször mentek külföldi turnéra. Az ezredfordulóig mégis inkább a helybenjárás jellemezte őket.

2000-ben viszont újfent belendült a zenekar, két nagyon kreatív esztendő következett, két új nagylemezzel. Aztán megint kiengedtek (mondhatnánk eltunyultak), mégha közben folyamatosan koncerteztek. Majd amikor már mindenki úgy gondolta, hogy vége, 2005-ben előrukkoltak egy meglepően erős és friss koronggal, amelyen elsőként „alkalmaztak” szitárt és énekesnőket. (A nyitó számban például az azóta szólistaként befutott/remeklő Harcsa Veronika énekelt, akinek amúgy ez volt az első lemezmegjelenése). Most meg itt az újabb, sorrendben nyolcadik CD, amely megint csak azt mutatja, hogy vannak még tartalékok ebben az idestova tizenkilenc éve működő csapatban.

A zenekar tagjainak egyike sem képzett zenész - illetve Biljarszki az, de őt folyamatosan igyekeznek „átképezni” a többiek -, alapvetően ösztönből zenélnek, ami kellően lüktetővé, szabad szelleművé, bár alkalmanként parttalanná teszi koncertjeiket. De ahogy Kilián Zoltán hangsúlyozta: „még mindig jobb, ha a saját ötleteidet nem tudod technikailag megvalósítani, mint ha kockában gondolkodsz”.

Lemezen persze sokkal összeszedettebbek, ott több a tervezés, több a kontroll. Ezért is lett a Korai Öröm 2009 ennyire sokszínű és változatos anyag, amely nem csak a koncertek hevében élvezhető, hanem odahaza, a négy fal között is bátran hallgatható.