A magyarock egyik legellentmondásosabb zenekarának sikerekben és bukásokban, stílusváltásokban és pálfordulásokban gazdag pályáját igyekszik bemutatni a Filmmúzeumon futó Privát rocktörténelem legújabb epizódja. A Nagy Feró nevével egybeforrt Beatrice régóta inkább mítosz, mint valóság, bár ezen a néven a ma hatvankét éves frontember továbbra is ad koncerteket.

A lassan negyven éve Csuka Mónika által alapított, kezdetben kizárólag lányokból álló Beatrice pályafutása a magyar rocktörténelem egyik sajátos, egyben tipikus és tanulságos története. Legalábbis azt követően, hogy 1971-ben „benősült” a zenekarba Nagy Feró, a született showman, aki a hetvenes évek derekára, harminc éves korára már nagyon vágyta a sikert. Támadt egy ötlete: ott a diszkó, vadonatúj dolog, hátha lehet belőle valami. Társaival írt tíz-tizenkét talpalávaló dalt, de közülük igazából még a slágerlistát vezető Gyere, kislány, gyere sem kerülhetett önálló kislemezre. A Metronom '77-re pedig egyetlen nótájukat sem fogadták el.

Ekkor Feró vett egy mély levegőt, gondolta, még egyszer nekifut, de most a rock felől közelítve. Miután Csuka Mónika otthagyta a csapatot, Miklós Tibor javaslatára bevette Miklóska Lajost, akiről tudta, hogy jó dalok írására képes, ha nógatják. Ekkoriban kapott egy kazettát külföldről, amelyen egy számára ismeretlen ausztrál banda, az AC/DC játszott, úgyhogy elkezdte vele megismertetni a többieket. Aztán Miklóska hozta a saját dalokat, a Motorizált nemzedéket, a Jerikót, mire Feró mondta, oké, remek dalok, de miért van benne ennyi hétnegyed. Négynegyed kell, az biztos működik. Hozzá pedig szókimondó, a mindennapok valóságából táplálkozó szövegek.

Hamar kiderült, hogy alaposan túllőttek a célon, a Beatrice rövid idő alatt az ország első számú botránybandája lett. Mindenféle rémhíreket terjesztettek róluk (például a színpadon láncokkal kötik össze magukat, csirkét darálnak), nevüktől volt hangos az írott és elektronikus média, és miután az ellenzéki értelmiség egy része is mögéjük állt, a politikai erőtérben találták magukat. S hamarosan szinte mindenhonnan kitiltották őket, a hivatalos intézmények képviselői pedig szóba sem álltak velük.

Bár Feró elmondása szerint kezdetben saját érzéseiket, gondolataikat foglalták dalokba, ezek a szakmában margóra szorult zenészek indulatai - különösen azután, hogy a botránybanda jelzőt is megkapták - találkoztak az „alsó tízezer” közérzetével. S ettől kezdve a Beatrice tudatosan lett a kemény rockban és a „szolidaritási ütközetekben” csalódott szakadtak, az esélytelenek, a „külvárosi farkasok” elsőszámú szócsöve.

Zenei világuk amúgy elég furcsa volt: eredendően rhythm and blues alapokra épült, de a K.u.K. lárifárit, a magyar nótát, a kabarékuplét, a diszkót és a punkot is - persze eltérő intenzitással - magában hordozta, és így egyaránt alkalmas volt a blődli, a (durva) paródia, a sírva vigadás és a szociografikus rock megszólaltatására.

1980-ban viszont a körülöttük kialakult mítoszt némiképp megtépázta Feró „kint is vagyok, bent is vagyok”-attitűdje. Nagy meglepetésre felléptek a rádió szokásos évi slágerszemléjén (!), ahol Fényes Szabolcs és Szenes Iván Minek él az olyan című slágerének „ricsés” feldolgozásával arattak sikert. Amikor pedig a több megyéből kitiltott Beatrice nyáron az Omega és az LGT előzenekaraként országos ORI-turnén vehetett részt, sokan megzavarodtak. Különösen azután, hogy a kisstadioni koncert anyagából készült lemezre felkerült három számuk is: Nagy Feró Jerikó falairól énekelt. Az a Nagy Feró, akit két héttel korábban a Fekete bárányok fesztiválon „A nemzet csótánya” feliratú trikóban éltetett a csöves közönség.

Ezek a taktikázások, ide-oda táncolások sokak számára megkérdőjelezték korábbi tettei hitelét és értelmét. Ráadásul igazi áttörést sem hoztak. Sőt, 1981 tavaszára lehetőségeik teljesen beszűkültek, hamarosan a zenekari egység is megbomlott, s miután hatalmi szóra nem vehettek részt a zenészszakszervezet által szervezett augusztus 22-i hajógyári szuperkoncerten, Nagy Feró bejelentette a zenekar feloszlását.

Aztán a rendszerváltás hajnalán újraéledt a Beatrice, 1988-ban megjelentették első nagylemezüket, majd - megint egy csavar - Nagy Feró ahhoz a Quint kiadóhoz szegődik, amelynek vezetője, Bors Jenő, a Hungaroton volt igazgatója annak idején betiltotta. Már itt jelent meg a zenekar egyik legfontosabb albuma, az Utálom az egész XX. századot, s ezekben az években több daluk (Azok a boldog szép napok, Nyolc óra munka) és feldolgozásuk (Pancsoló kislány, Hegyek között) a slágerlistákra is felkerült. Aztán 1992-től Nagy Feró politikai szereplései egyre nehezebbé tették a régi társak számára a helyzetet, és lassan mindenki otthagyta a „főnököt”, aki inkább lelkes fiatalokat vett maga mellé, és 1996-ban Új Beatrice néven folytatta tovább. Azóta megjelent lemezeikkel és koncertjeik azonban már nem sok izgalmat keltettek a rockpiacon.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Nagy Feró - Megmutatjuk Ericnek, milyen a magyar virtus >> - interjú, 2010. április

A Beatrice-mítosz >> - cikk, 2008. április

Nagy Feró: Nem vagyok én Májkrém Jackson! >> - interjú, 2004. október

Nagy Feró - A kecske másodállásban kiváló fűnyíró >> - interjú, 1998. június