„Az amerikai zenéről nehéz lenne kifejezőbb tanulmányt találni annál, ami Frisell kompozícióiban megvalósul. Miközben a rock és a country elemeit vegyíti a blues-zal és a jazzel, sikerült megfejtenie, hogy mi az, ami ezeket a stílusokat összeköti: az improvizáció és a kifinomult előadásmód” - írta róla a New York Times még valamikor a kilencvenes évek végén, és a helyzet azóta sem sokat változott. Sajátos technikája, harmonizálása, minden stílusra nyitott, visszafogott gitárjátéka miatt az immár ötvenhét éves Bill Frisellt méltán a legkülönlegesebb muzsikusok között tartja számon a szakma és a közönség egyaránt. Legújabb, History, Mystery című dupla albuma pedig amolyan esszenciája mindazoknak a hatásoknak, amelyek e nagy formátumú zenészt az elmúlt évtizedekben érték.

E sajátos eklekticizmusnak persze megvannak a maga életrajzi gyökerei. Frisell Baltimore-i születésű, gyerekkorát Denverben töltötte, a papa tubán és bőgőn játszott, kezdetben ő meg klarinéttal próbálkozott. A rádióban azonban többnyire gitárdominanciájú rockzene szólt, hamarosan ő is hangszert váltott, majd belemerült a chicagói bluesba, elsősorban Otis Rush, B. B. King, Paul Butterfield és Buddy Guy zenei világába. Közben különböző középiskolai zenekarokban rock és soul klasszikusokat, illetve aktuális tánczenét játszott. Intézményes keretek között előbb a North Colorado Universityn tanult zenét, majd a világ első számú jazzakadémiáján, a bostoni Berklee College Of Musicon szerzett hangszerelői és zeneszerzői diplomát. Saját bevallása szerint Wes Montgomery, Jim Hall és Jimi Hendrix gitárjátéka hatott rá a leginkább.

Frisell pályáján az első komolyabb lemezmegjelenést egy véletlen hozta: Pat Metheny nem tudod részt venni Paul Motian új albumának felvételein, s a sztárgitáros őt ajánlotta maga helyett. Ettől kezdve Motian kiadójánál, az ECM-nél amolyan „házigitáros” lett, számos korongon hallható játéka (a leghíresebb közülük Jan Garbarek 1981-es Paths, Prints LP-je), s itt jelentek meg első szólólemezei is. A nyolcvanas évtizedben Frisell a New York-i jazzvilág egyik meghatározó figurájává vált, főként Paul Motian triójával, Joe Lovanoval és John Zornnal dolgozott.

1988-ban a grunge fővárosába, Seattle-be költözött, s karrierje ettől kezdve dimenziót váltott, szólistakánt ezt követően bontakozott ki igazán. A Warnerhez tartozó Nonesuch művésze lett és maradt a mai napig, azóta gyakorlatilag évente ad ki újabb nagylemezt, néha többet is. S nyitottsága és kifinomult eklekticizmusa mellett talán az a legbámulatosabb, ahogy ez a nagy formátumú muzsikus a zenésztársakhoz viszonyul. Ahogy odafigyel rájuk, ahogy teret enged nekik, ahogy felveszi velük a kapcsolatot. Ezért is képes annyi stílusban otthon lenni, annyi zenei színt megidézni, annyi lemezzel a háta mögött is még ennyi újat hozni.

Legújabb lemeze, a History, Mystery - mint a címe is jelzi - megint főként időutazás, harminc tételben, kilencven percben. Ebben ezúttal nyolc további muzsikus volt segítségére, többek között a trombitás Ron Miles, a szaxofonos Greg Tardy, a bőgős Tony Scherr és a dobos Kenny Wollesen. S e dupla nagylemeznyi anyag szépen, ízlésesen felmutat mindent, ami Frisell kellően eklektikus, de mégiscsak egységes életművének sajátja. Van itt forrásként blues, bebop, klasszikus jazz, tangó, mali folk, soul, rock és kortárs zene. De ahogy korábban is biztosak lehettünk abban, hogy Friselltől nem sztereotípiákat hallunk, úgy ezek most is csak hangulatok, eszközök, kiindulási alapok, amelyekre a társakkal együtt építkezni lehet. Játékuk görcsmentes, magától értetődő, akárcsak az egész lemez: csupa lebegés, könnyed, magával ragadó elegancia.

„Szeretek jól szórakozni, amikor játszom, és szeretem a komédiát. Egészen más világban járok, amikor zenélek, olyankor megtehetem mindazt, amit a való életben nem” - nyilatkozta Frisell nemrég, aki a következő hónapokban többféle formációban is koncertezik. Szeptemberben Paul Motiannal és Joe Lovanoval ad egy tizenkét koncertből álló sorozatot a legendás New York-i Village Vanguardban, majd egyik példaképével, Jim Hall-lal játszik duóban több alkalommal, novemberben pedig triójával veszi nyakába a világot. Többek között november 7-én a Művészetek Palotájában is fellép, ahol társaival Buster Keaton némafilmjeihez, Bill Morrison kísérleti képkollázsaihoz és Jim Woodring animációihoz írt szerzeményeit adja elő.