Az utóbbi négy évben a poppiacon kizárólag múltidéző kiadványokkal jelen lévő kanadai - amúgy anyai ágon magyar származású - énekesnő, Alanis Morissette ezúttal friss dalokkal jelentkezett. Volt idő az érlelődéshez, gondolhatnánk, de Flavors Of Entanglement című új stúdióalbuma eléggé felemásra sikeredett. A korongot promotáló világkörüli turné viszont érinti Magyarországot: Alanis augusztus 13-én a Sziget nagyszínpadán teszi tiszteletét.

„Azért élek, hogy meggyógyítsam a töréseket és megmutassam a hidat az élet emberi és isteni oldala között. Remélem, hogy azáltal, hogy megosztom a saját tapasztalataimat, segíteni tudok az embereknek járni az útjukat, legyenek bármerre is a világban. Mert egyébként csak a fürdőkádban énekelnék és belefognék mondjuk a kertészkedésbe” - nyilatkozta még korábban Morissette. S a harmincnegyedik születésnapján nemrég ünneplő énekesnő közel két évtizedes pályája során valóban megjárt mennyet és poklot, s az őket ért traumák feldolgozásában gyakorta volt segítségére a zene.

Az Ottawában magyar anya és francia kanadai apa gyermekeként született Alanis Morissette tízévesen írta első dalát, amit egy helyi folkénekes segítségével meg is jelentetett, különösebb visszhang nélkül. Tizennégy évesen (Alanis Nadine néven) beválogatták a Star Search című tehetségkutató versenyre, de mindjárt az első fordulóban kiesett. Az MCA kiadó később mégis látott fantáziát benne, 1991-ben megjelentette bemutatkozó, erősen dance-popos albumát, de csak kizárólag Kanadában. A társszerző/producer Leslie Howe igazi „cuki” tinisztárt faragott belőle, a lemez hamar be is aranyozódott. Az egy évvel későbbi újabb korong nagyjából hasonló indíttatásból jött létre, talán kicsit több volt rajta a ballada, de a célcsoport továbbra is melltartónélküliek nemzedéke. Kereskedelmileg azonban nem hozta a kívánt profitszintet, így az MCA ejtette a tiniidol énekesnőt.

A következő két év elég kemény, kudarcokkal teli időszak volt Alanis életében. Számos szerzőtársat/producert kipróbált magának, de sehogy sem találta a megfelelőt, ami a pszichikailag amúgy így instabil - korábban anorexiában és bulemiában is szenvedő - énekesnőt csak jobban elbizonytalanította. Végül összetalálkozott Glen Ballarddal, aki azonnal meglátta benne a potenciát, s akivel 1995 tavaszán megírta a végül Jagged Little Pill címmel megjelent lemezanyagát. A világgal és gyakran magával is harcban álló Morissette minden dühét, keserűségét és frusztráltságát beleírta/beleénekelte ezekbe a dalokba, ha kellett visított és toporzékolt közben, a szövegei pedig időnként már zavarba ejtően szókimondóra sikeredtek. Az egyik befolyásos Los Angeles-i DJ hamar felfigyelt a You Oughta Know című dalára, hatására más rádiók is játszani kezdték azt, a hozzá készült klipre az MTV szintén ráharapott, majd ugyanez megismétlődött az All I Really Want, a Hand In My Pocket, a You Learn és az Ironic című dallal is. Az elképesztő sebességű és intenzitású láncreakció végén pedig világszerte 30 millió eladott példány, négy Grammy-díj és egy rekord áll: ez lett (és maradt azóta is) minden idők legnagyobb példányszámban elkelt női nemzetközi debütáló albuma.

Ez a korong azonban nemcsak ezért számít poprocktörténeti jelentőségűnek, hanem azért is, mert hitetetlen sikere egyrészt ráirányította a figyelmet a nála idősebb női hullámra (Tori Amos, Björk, PJ Harvey), másrészt hatására a nagyobb lemeztársaságok sorra szerződtették a hozzá hasonló fiatal női szerző-előadókat (Fiona Apple, Beth Orton, Meredith Brooks, Patti Rothberg, Vanessa Carlton). Persze a fenti előadók stílusban és színvonalban rendkívül eltérő világot képviselnek, de a média Morissette 1996-es berobbanása után nagyságrendekkel többet foglalkozott velük, hozzájárulva ezzel a zeneiparban (is) erősen meglévő előítélek és tabuk ledöntéséhez.

Morisette szédítő startjának persze meglett az árnyoldala is: a médiahajsza, a zeneipari prezentációk és az album promotálását segítő tizennyolc hónapos világkörüli turné erősen megrendítették az énekesnő hitét és lelki egyensúlyát. Nagyjából ezt énekelte ki az 1998 novemberében publikált második albumán (Supposed Former Infatuation Junkie), amelynek sikere azonban meg sem közelítette az előzőét, s egyedül a Thank U című dal vált róla jelentősebb világslágerré. S az azóta megjelent újabb stúdiókorongjaira (Under Rug Swept, 2002, So Called Chaos, 2004)  nagyjából ugyanez igaz: hozzák a milliós nagyságrendű eladásokat, de már nem rendítették meg a popipart.

S sajnos a most, négy év kihagyás után megjelentetett friss album (Flavors Of Entanglement) szintén ezt a vonalat erősíti. Szintén magánéleti válság előzte meg (szakítás a színész Ryan Reynoldsszal), de azért egyáltalán nem depresszív, Alanis inkább a zeneterápiához folyamodott, nemcsak azzal igyekezett túllépni a dolgokon, hogy megint kiénekelte magából mindezt, hanem hogy éppen dalokkal igyekezett újjáépíteni önmagát. Ahogy az album indul igazán meggyőző, a folytatás azonban eléggé felemás lett, és a húzószámok (Citizen Of The Planet, Underneath, Versions Of Violence) mellé ezúttal is túl sok közepesen érdektelen töltelék került. De augusztus 13-án a Sziget nagyszínpadán vélhetően nem csak erről a korongról énekel majd dalokat.