Ez a DVD-újrakiadás már régóta váratott magára: az Iron Maiden 1985-ös Live After Death című koncertfilmje - miként az abból készült dupla LP - az egyik legjobb élő anyag, amit heavy metal zenekar valaha is készített. De most végre itt van, ráadásul hamarosan újfent lesz összehasonlítási alapunk, hisz a Steve Harris vezette csapat idei világkörüli turnéjának egyik utolsó buliját augusztus 12-én éppen a Szigeten adja.

Ennek a mostani kiadványnak amúgy szintén van magyar vonatkozása. Az 1985 márciusában a kaliforniai Long Beach Arenában adott koncert másfél órás rezüméjét tartalmazó korong mellé ugyanis mellékelnek egy másikat. Ezen többek között az a Behind The Iron Curtain (A vasfüggöny mögött)  című, korábban VHS-en elérhető dokumentumfilm is látható-hallható, amelyen három szám, illetve néhány kulisszák mögötti képsor és interjúrészleg erejéig az Iron Maiden feleleveníti első budapesti fellépését.

Ez az 1984. augusztus 17-i buli nemcsak azért emlékezetes, mert Steve Harrisék csak a Budapest Sportcsarnok parkolójában koncertezhettek (a szervezők ugyanis féltek attól, hogy a fékeveszett rajongók esetleg „lebontják” az alig két évvel korábban átadott épületet), hanem azért is, mert első igazán jelentős metáldemonstráció volt a magyar fővárosban. S ez a látogatás - akárcsak a nyolcvanas évek második felében az MTK-stadionban adott további két látványos showjuk - nagyban hozzájárult a műfaj magyarországi népszerűségéhez.

Ez a budapesti vendégszereplés amúgy az egyik bemelegítő bulija volt az Iron Maiden közel egy esztendős, rendkívül intenzív világkörüli turnéjának. Az összesen 193 (!) koncertből álló, World Slavery Tourra elkeresztelt sorozatot 1984. augusztus 9-én Varsóban kezdték, s 1985. július 5-én a kalifornia Laguna Hillsben zárták. A vasfüggönyön innenről Magyarországon kívül csak Lengyelországot érintette (ott viszont öt koncert volt), szeptember-októberben végigzúzták az Egyesült Királyságot, majd az újabb kontinentális kirándulás után jött Amerika, Ausztrália és Japán, hogy aztán a finisben ismét visszatérjenek az Egyesült Államokba.

Az Iron Maiden vitathatatlanul ebben az időszakában volt a csúcson. Ekkor már Steve Harrisék számítottak szakirodalomban a Brit Heavy Metal Új Hulláma néven számon tartott irányzat egyik legjelesebbik képviselőjének, akik a Judas Priest, a Motörhead, a Def Leppard és a Saxon mellett ismét életet leheltek a kifulladni látszó kemény rockzenébe. 1982-re korábbi énekesük, Paul Di'Anno fokozódó drogfüggősége miatt ugyan átmenetileg hullámvölgybe kerültek, de aztán sikerült leigazolniuk a Samson frontemberét, Bruce Dickinsont, s a már vele készült, a brit albumlistát hetekig vezető The Number Of The Beast című nagylemezzel minden korábbi sikerüket messze felülmúlva tértek a porondra vissza.

Sokak szerint ezzel az albummal vette kezdetét a metál első, a kilencvenes évek elejéig tartó aranykora. S a következő két évben az Iron Maiden újabb két, mára klasszikussá vált nagylemezt (Piece Of Mind, 1983, Powerslave, 1984) jelentetett meg. Az 1982-es világkörüli turnét még némiképp beárnyékolta az a jobboldali politikusok és a bigott keresztény aktivisták által szervezett tiltakozó demonstráció-sorozat, amely a címadó, sátánistának minősített dal miatt érte őket Amerikában. Az 1984/85-ös World Slavery Tourt azonban már nem kísérték ilyen incidensek, így ott tényleg a zene és a belőle áradó energia lehetett a középpontban.

Miután a Powerslave album borítóját is az ókori Egyiptomra tett vizuális utalások sora jellemezte - a zenekar védjegyének számító szörnyfigura, Eddie ezúttal a sírból tör elő -, a színpadképet is ez a tematika uralta. Kicsit persze furán veszi ki magát ebben a látványkörnyezetben a streccsgatyás-izompólós zenészek energikus és permanens ugrabugrálása, de ez már az Iron Maiden-koncertek velejárója. Ennél viszont nagyságrendekkel érdekesebb a zene maga, mindenekelőtt Dave Murray és Adrian Smith „ikergitár”-szólói, Steve Harris elementáris basszusjátéka és a légvédelmi szirénát megszégyenítő torkú Bruce Dickinson énekstílusa, melyek mindegyike külön iskolát teremtett a metálban. A repertoár persze eléggé sikerközpontú, amolyan másfél órányi best-of, hisz minden addigi emlékezetes slágerüket (az elhangzás sorrendjében: Aces High, 2 Minutes To Midnight, The Trooper, Flight Of Icarus, The Number Of The Beast, Run To The Hills, Running Free) eljátsszák. De azért van itt még jónéhány erős dal (például a Wrathchild, a Phantom Of The Opera, az Iron Maiden vagy a Rime Of The Ancient Mariner), amely teljesebbé teszi a képet, s jól illusztrálja a műfajhoz képest rendkívül kreatív és összetett, két szólógitárra épülő, váratlan tempóváltásokban gazdag zenéjüket.