Zorán összegezhet

Két nap alatt kétszer is összegezhet a televízióban Zorán: péntek éjjel a Duna TV-n az elmúlt harminc év legjobb dalait felvonultató koncertfelvétele látható, szombat este a M1-en a Rocklexikonban pedig a napokon belül hatvanhat éves énekes szűk ötven éves pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait elevenítheti fel. Mintegy felvezetendő áprilisban induló tavaszi turnéját.

alt

A Nagy Generáció tagjainak kései pályafutásában Zorán kétségkívül külön kategóriát képvisel. Az elmúlt évtizedekben nemzedéke legaktívabb tagja, s közülük az egyetlen, aki évente rendszeresen és sikeresen indul országjáró körútra.

Már a hatvanas években az egyik legismertebb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező beatfigura volt. Testvérével, Dusánnal 1960-ban alapította a Zenith együttest, ami aztán később Metro néven lett a „beatszentháromság” tagja. Kezdetben ők is angol nyelvű slágereket játszanak, majd 1966-tól saját dalokkal jelentkeznek, s 1972-es feloszlásukig két nagylemezt, számos kislemezt és rádiófelvételt készített. Zorán ezt követően lemezlovasként dolgozott, különböző zenekarokhoz csapódott, rövid időre Som Lajos helyén tagja lett a Taurusnak, majd a külföldi vendéglátóiparba szerződött. 1974-ben két rádiófelvétellel (Nyomom a gázt, Vásott éjek) próbált visszatérni, de évekig inkább a tánczene, mint a pop képviselői közé sorolták.

Pályáján a fordulatot Presser Gáborral való munkakapcsolata hozta, aki Dusánnal megírta neki első szólólemezét, amely 1977 áprilisában a meglepetés erejével hatott az akkori popzenei életben és rövid idő alatt bearanyozódott. A következő két évben kiadott újabb két albumával végképp meggyőzött mindenkit, hogy a korszak egyik legjelentősebb előadóművészévé nőtte ki magát. Viszont a stúdióban vele dolgozó kiváló muzsikusokat - Presser, Dés, Kőszegi, Babos - nem tudta „magával vinni” a színpadra. Ezért hol egy szál gitárral koncertezett, hol különböző együtteseket kért fel a kíséretre. Viszonylag sokat lépett fel például a Gerendás Péter-féle, latin-amerikai zenét játszó Láma együttessel, turnézott Koncz Zsuzsa és Kovács Kati zenekaraival is.

De Zorán a kezdetektől saját társulatra vágyott. Ez viszont igazából csak a kilencvenes évek elején adatott meg neki. A vízválasztó egyértelműen az 1993 októberében, a Pesti Vigadóban adott öt unplugged koncertje volt, ekkorra alakult ki mögötte az a csapat - többek között Sipeki Zoltán (gitár), Horváth Kornél (ütősök) -, amely több poszton változott ugyan, de nagyjából ma is kíséri. Ekkor szakíthatott Zorán azzal a gyakorlattal is, hogy a stúdiófelvételeket egy az egyben eljátszották a koncerteken (mintegy élőben illusztrálták), a továbbiakban a dalok a színpadon önálló életet éltek.

A kilencvenes évek során szinte minden ősszel és/vagy tavasszal végigjárta az országot, a sportcsarnokoktól a kisebb vidéki művelődési házakig, a végén pedig nagyszabású BS-koncerttel zárta. S Zorán ma azon kevesek közé tartozik, aki maradt olyan népszerű, hogy ezt továbbra is megteheti. Persze, nála is volt olyan periódus (2001, 2002), amikor visszavett a tempóból, de lám, idén tavasszal megint úton van. A másfél hónapig tartó sorozatot ezúttal május 17-én a Művészetek Palotájában zárja.

„Mindig azt mondtam, addig maradok a színpadon, amíg a viszony kétoldalú: nekem is van kedvem játszani, és a közönség is kíváncsi rám - nyilatkozta még 2002-ben a Népszabadságban. - A dolog pikantériája, hogy az utóbbi időben egyre több kedvem van játszani, annyira jó a csapat. Bár különböző generációkhoz tartozunk, és többféle zenei világban mozgunk, nagyon jól érezzük magunkat együtt. A turnézás, mint létforma kifejezetten vonz. Amíg nem kezdek félni a színpadtól, amíg még megvan a közönséggel a kölcsönös vonzalom, addig egyáltalán nem az a fontos, hogy az ember hány éves.”

Zorán változatlan népszerűségének persze ezen felül még számos oka lehet.

Egyrészt bő három évtizedes szólóéletművének talán legfontosabb jellemzője az állandóság. Igazából ma is ugyanazt az intellektuális popzenei stílust képviseli, amely már akkor, 1976-ban sem számított divatosnak. Sok társával ellentétben nem játszott el tőle idegen szerepeket, nem bújt bőrruhába, nem vett fel baseballsapkát, nem akarta a világot naponta megváltani, az éppen aktuális tinilányok bálványa lenni.

Másrészt ő mindig hosszú távon gondolkodott: nem elsősorban a pillanatnyi sikerért hajtott, hanem közben a minőségre is figyelt. Nemzedéktársaival ellentétben sosem vállalt haknit, mindig törekedett arra, hogy remek muzsikusok játszanak mellette, akiket meg is becsült. Persze, lehet szeretni vagy nem azt a zenei világot és hangvételt, amit képvisel, de kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedben adott koncertjei, a CD-i, a DVD-i szinte kivétel nélkül színvonalas és profi produkciók.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Zorán összegezhet >> - cikk, 2008. február

Zorán: Amíg kölcsönön a vonzalom >> - interjú, 2002. október

Zorán - Sosem bújtam bőrruhába >> - interjú, 1998. május

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el