Hónapok óta tudja mindenki: szeptember 3-án, azaz holnap este a Népstadionban mega Omegakoncert lesz. Egy hete épül a gigantikus méretű színpad, a hangfalhegy, a lámpaerdő, izzadnak a roadok, bütykölnek a technikusok, a zenekar pedig gőzerővel próbál, illetve a Rottenbiller utcai stúdióban készíti legújabb nagylemezét. A fellépést övező izgalom és várakozás érthető, a rockmatuzsálemek - Benkő László billentyűs hangszerek, Debreczeni Ferenc dobos, Kóbor János énekes, Mihály Tamás basszeros és Molnár György gitáros - utoljára 1987-ben játszottak hazai pályán. Benkő László lapunknak adott interjújában nem csak a koncert előkészületeiről beszél.
1990-ben először Illés-Metro-Omega korosztályi nagy ünnepként vetette fel Kóbor Mecky az egészet, de az érdekeket és elképzeléseket nem sikerült összehangolni, így az egészből végül István, a király, illetve Illés-buli lett. Persze rengeteg egyeztetési problémánk lett volna - például ki mikor játsszon -, de olyan elementáris poénnak ígérkezett, hogy érdemes lett volna foglalkozni vele. Ez a poén indította el a nagy nosztalgiabulik sorozatát, amelyek során mindenki lerakhatta a maga emlékművét. Természetesen mi is tervezgettünk, de sosem voltunk hozzá elég elszántak. Mi ugyanis nem egyszerűen el szeretnénk játszani a régi, gyakran negyedszázados szerzeményeket, hanem - a Rolling Stones mintájára - az aktuális Omegát is meg kívánjuk mutatni. Ezért jelenik meg új lemez szeptember végén.
Valóban nem, csak zenekari alapok, azok is állandó mozgásban. Amelyet, ha kell - tehát most - frissen, a kor kihívásainak megfelelő mondanivalóval és hangszerelésben véglegesen formázunk. A Miss World-öt csak azért vettük fel, hogy egyrészt „megvédjük” a jegyeket (a belépők csak a mini-CD-vel együtt érvényesek - a szerk.), másrészt gesztus a nézőnek, harmadsorban pedig ráhangolja a publikumot.
A szakma valóban sokszor szerette volna magát konzerválni, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy az állóvíznél nincsen rosszabb. Szükség van arra, hogy egyeseket leváltsanak. A több korszakos - több generáción átívelő - bandák ennek a váltásnak mindig igyekeztek elébe menni, figyelni az éppen aktuálist, és azt magukévá tenni. Ez vagy sikerült, vagy nem. De persze kutya kötelességünk a mögöttünk jövőknek segíteni.
Ők jelentették a műfaj megújhodását. Fontos volt, hogy a magunk nyomatékával kiálljunk mellettük.
Nem, mert féltették a maguk pozícióját. Nekünk viszont - óriási szerencsére - kettős szerződésünk volt, külön Kelet-Európára és külön a világra, így könnyebben ugrálhattunk, hiszen minket elhallgattatni roppant kínos lett volna.
A Magyar Hanglemezgyárnál Erdős Péter azt mondta: amíg ők ott vannak, nem lesz HBB -lemez. Mire a Vörösmarty téri házban a negyedikről a hatodikra az ORI-ba felértem, már ott is közölték: nem vihetjük el Hobóékat az országos turnénkra, vagy ha mégis elvisszük őket, letiltják a következő nagylemezünket. Olyan helyzet volt, ahol nem lehetett alkudozni. Ekkor megmakacsoltuk magunkat.
Igen, mivel hazai viszonylatban egyedülállóan hosszú pályánk során mindig egy követ fújtunk. Ebben sem volt vita közöttünk. Mivel az ORI-nak akkoriban nagy szüksége volt a koncertkörutunk bevételére, a végén beleegyeztek. Hobóék a koncerteken persze a nyakunkra és a közönségünk nyakára hozták a rendőröket, de ha valakit el akartak cipelni, vagy meg akartak verni, rögtön leállt a zenekar. Ami még jobban hergelte a közönséget és a rendfenntartókat egyaránt. A turné szerencsésen véget ért, közben az illetékesek is belátták, hogy ki kell engedni az első HBB-nagylemezt. Erdős Péter, lemezgyári atyaúristen a turné utolsó előtti előadásán odajött hozzám, s miután látta, hogy a folyamat visszafordíthatatlan, legnagyobb megdöbbenésemre azt súgta a fülembe: „Egész profi énekes lett ebből a Hobóból, nem gondolod?”
Úgy gondoltuk, ha most sikerült, akkor jövőre elvisszük Feróékat. De előtte még „megpuhítottuk Erdőst”, hogy legyen P. Mobil-nagylemez. Aztán hárman - Erdős, Feró meg én - leültünk a Vörösmarty téri házban és megbeszéltük egy esetleges Beatrice-lemez tervét. Órákon át vitatkoztunk, de mivel egyik fél sem akart engedni az elveiből - Ferónak fontosabb volt a közönség, Erdős pedig közismerten ragaszkodott a magáéhoz - elült a dolog. Aztán becsempésztük őket a Kisstadionba. Presser Picivel és Somló Tamással úgy gondoltuk, ha mindketten felvállaljuk őket, nincs ember, aki ezt megakadályozza. Azt is sikerült kiharcolni, hogy a buliról készült közös lemezen Feróék is „megszólalhattak” három szám erejéig.
Ez az új generáció újabb nagy fejtörést okozott a kultúrpolitika irányítóinak. Mivel azonban ezek a zenekarok mind mondanivalójukban, mind megjelenésükben, mind szerepükben elsősorban a (egyetemi) klubok szűkebb közönségéhez szóltak, nem váltak klasszikus értelemben vett sztárokká, így könnyebb volt kezelni őket. Az akkori lemezkiadási monopólium fő hátránya éppen az volt, hogy amivel az MHV nem foglalkozott, az gyakorlatilag nem létezett. Ennek a felelősségét Borsék egyáltalán nem akarták felvállalni. Ők addig úgysem mozdultak, amíg a történelem nem mozdult. Ez a hozzáállás viszont rengeteg torzulást okozott a szakmában. Az új kezdeményezéseket háttérbe szorították, a kommersz előretört. Igaz, hogy értéktelen, mondták az utóbbira, de pénzt hozott a konyhára és a bokánkat sem ütöttük meg miattuk. A közönség meg kénytelen volt azt enni, amit elé raktak.
Az Omega Gmk létrehozásakor sokat támadtak bennünket, különböző összegek keringtek, mit mennyiért csinálunk, de azt mindig elfelejtették hozzátenni, hogy ezt önerőből, mindenféle támogatás nélkül tettük. Hogy a cucc szinten tartása milyen mérhetetlen pénzeket emésztett fel. Nem akarom persze tagadni, hogy kerestünk rajta, de közel sem annyit, amennyiről pletykáltak. Ami pedig a Mecky házának pincéjében felállított stúdiót illeti, voltak alternatív kiadási lehetőségek, de a megbeszélt tárgyalásokra egyszerűen nem jöttek el azok, akik miatt a lehetséges külföldi partnerek iderepültek. Elmentek szabadságra, csak a titkárnőjüknél hagytak üzenetet. Ezt egyszer-kétszer megcsinálták, és kész. Hová mehettünk volna panaszra? Legfeljebb a minisztériumba, ahonnan viszont páros lábbal rúgtak volna ki.
Pontosan. A Love azért is illik bele a képbe, mert mind kiállásban, mind ideológiában a hippivilágot idézi, miközben a fiúk igazi kilencvenes évekbeli rock and rollt játszanak. Még tiszták, manipulációktól mentesek, reméljük, azok is maradnak. Az általam vezetett Hungaroton-Gong Kiadó egyébként próbál olyan tehetséges embereket felkarolni, akik sokkal több figyelmet érdemelnek, mint amennyit megkapnak. A Lokomusickal közösen eddig kiadtuk Ferenczi György, Gerendás György, illetve a Tea együttes egy-egy albumát. S ez csak a kezdet.
Többé-kevésbé igen. De ez nem jelenti azt, hogy hirtelen rapelni kezdünk, vagy death metalt nyomni. Legújabb anyagunk - nem tudom másként mondani - igazi lánctalpas zene lesz. Nekem személy szerint jól esik a sok szintetizátorozás után erőszakosabb, szemtelenebb, gyomorszájba rúgósabb zenét játszani.
Amikor több ezres közönség előtt lépünk színpadra, óhatatlanul szükség van látványra. Amihez persze pénz is kell. A rendszerváltozás előtt a pénz ebben a szakmában tabunak, amolyan letagadnivalónak számított, ugyanakkor a látvány egyre nagyobb mértékben vonzotta az embereket. Arról nem beszélve, hogy a műfaj általunk képviselt ágában a show tíz-tizenöt éve is követelmény volt. A Pink Floyd, a Genesis, vagy akár a Bon Jov esetében ezen senki nem akadt fenn, nálunk viszont mindig a szemünkre vetették. 1987-ig sikerült minden évben olyan koncerttel előrukkolnunk, amely kuriózumszámba ment idehaza, amelyek összhatásban kiemelkedtek a többiek közül. Most is ez a szándék vezérel.
KERETBE
Az év show-ja?
Az biztos, aki holnap kilátogat a Népstadionba, annak nem mindennapi látványban lesz része. Az egy hét alatt felépített, 30 méter széles színpad világviszonylatban is kuriózumnak számít. (Ma talán csak a Pink Floyd és a Rolling Stones nyomul ekkora dobogón.) Közel 200 ezer watt hangerő (a gyártó Meyer Sound mérnöke állítólag hallgatja meg, ilyen méretű cuccuk valójában hogy szól), és 1 millió 200 ezer watt világítás várható. Londonból két darab, egyenként 30 tonnás kamion érkezik, melyek a helyszínen „szétnyílnak”, két darab 18 méteres videó-kivetítővé alakulnak át. A gigantikus bulin az Omega legénységén kívül teljes jogú tagként ott lesz Presser Pici, de fellép Szekeres Tamás (gitár), Somló Tamás (szaxofon, ének), Tunyogi Bernadett és Orsolya (vokál), valamint állítólag a zenekar néhány rokona. Ezenkívül - a koncert egyik szenzációjaként - beugrik két szám erejéig Klaus Meine és Rudolf Schenker, a Scorpions frontemberei.
A hetvenezer belépő - melyekért 800, 1000, illetve 1200 forintot kértek, de volt 3 és 6 ezres speciális biléta is - gyakorlatilag teljesen elfogyott. Mint korábban megírtuk, ma délután kettő és este hét között kettőszáz forintos „napijegyért” a Népstadion felső lelátóiról figyelemmel lehet kísérni a színpad építésének munkálatait és a zenekar egyelőre bizonytalan idejű próbáit. A koncertet természetesen mind hangban, mind képben felveszik, a várhatóan háromórás program első részét szeptember végjére tűzi műsorára a Magyar Televízió.
Régi csibészek (Az Omega sztori)
1962. szeptember 23. - először lépnek fel Omega néven. A zenekar tagjai: Benkő László zongora, trombita, Kóbor János ének, Kovacsics András szólógitár, Varsányi István basszusgitár, Láng Péter szaxofon, Künsztler Tamás dob
1964 - Laux József (dob) és Somló Tamás (szaxofon, ének) csatlakozik
1965 - állítólag ők koppintják a legjobban a luxemburgi rádiólistát.
1967 - beszáll az agytröszt Presser, az év végi szavazáson az Illés és a Metro mögött ők nyerik a Bronz Gitárt. Közben Molnár Elefánt György csatlakozásával befejeződik a formálódás időszaka.
1968 - a Nashville Teens társaságában 24 koncertet adnak Angliában. Az Omega Red Starral a Decca kis- és nagylemezt készít. Az év végén vitathatatlanul másodikak az Illés mögött.
1969 - az Omega-klubnak háromezer tagja van. Adamis Anna beszállásával kialakul a Presser-Laux-Adamis-tengely. Illésék vidéki száműzetésével végleg az élre kerülnek.
1970 - tarolás külföldön, Palma de Mallorca, Monte-Carlo, Tokió. Ez az év vitathatatlanul az övék.
1971 - Laux és Presser kiválik és megalakítja a Locomotiv GT-t. Jön Debreczeni Ferenc (ex-Neoton) dobos. A Kisstadionban 15 ezren szoronganak koncertjük alatt.
1973 - a nyugatnémet Bellaphon 3 éves szerződést köt velük, melyet 1975-ben újabb őt évre hosszabbítanak. Magyarországra ekkor csak vendégeskedni járnak.
1976 - a zenekar egyre inkább a Pink Floyd-féle space-rock felé veszi az irányt, ennek jegyében jelenik meg Időrabló, mely nem csak nyugatnémet és svájci, hanem európai népszerűséget hoz az együttesnek. Az albumból néhány nap alatt 100 ezer példány fogy.
1977 - sokak szerint az Omega pályájának a csúcsa.
1979 - a Kisstadionban tucatnyi hanglemeztársaság - WEA, CBS, Arioia, PolyGram, Phonogram - szakembere tapsol nekik az „űrhajós-show-hoz”, mégis Peter, Hauke Rococo cége szerződteti le őket.
1981 - az Arc (kinn Working) című album úgyszólván érdemi visszhang nélkül jelenik meg.
1982 - ötestés, Jancsó Miklós által rendezett koncertet tartanak a Sportcsarnokban. Közel hatvanezren kíváncsiak rájuk.
1987 - az együttes eddigi utolsó fellépése Magyarországon.
1994 - koncert a Népstadionban, 70 ezer néző előtt.
Diszkográfia
• Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1968)
• Tízezer lépés (1969)
• Éjszakai országúton <1970)
• Elő Omega (1972)
• V. (1973)
• Nem tudom a neved (1974)
• Időrabló (1977)
• Csillagok útján 0978)
• Aranyalbum (1978)
• Kisstadion '79 (1979)
• Gammapolis (1979)
• Az Arc (1981)
• XI. (1982)
• Elő - Sportcsarnok (1983)
• Legendás kislemezek (1983)
• A Föld árnyékos oldalán (1986)
• Babylon (1987)
• Platina (1988)
• Összes kislemez (1992)
---------------------
Kapcsolódó anyagok:
Kóbor Mecky: Szimfonikus Omega >> - interjú, 2010. május
Omega-vizit Erdélyben >> - cikk, 2005. május
Illés, Metro, Omega - Beatmatuzsálemek randevúja >> - interjú, 2001. április
Kóbor János: Ha kellünk, akkor vagyunk >> - interjú, 1999. szeptember
Benkő László: Nincs rosszabb az állóvíznél >> - interjú, 1994. szeptember