Göczey Zsuzsa a Magyar Rádió egyik legismertebb zenei szerkesztője volt. Igen, múlt időben, mert a múlt pénteken bejelentett létszámleépítés során őt is elbocsátották. Indoklás nincs. Csak annyit közöltek írásban vele, hogy „az 1991. év IV. törvény 23. paragrafus (1) bekezdése alapján várhatóan 1994. április 12. időponttól közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel” megszüntetik. Kérik, a leltári tárgyait készítse össze, hogy a leszerelése és tartozásának elszámolása zökkenőmentes legyen. Aláírás: Kiss Imre főszerkesztő.
1970-ben Komjáthy György forgatójaként kezdett dolgozni a rádióban, 1980. február 18-ától pedig az intézmény zenei szerkesztője lett. Mivel akkori kollégát közül senki nem vállalta fel a könnyűzene vadabbnak számító területeit - Piramis, Beatrice, P. Mobil - , tulajdonképpen kapóra is jött a vezetésnek. B. Tóth Lászlóval közösen elindította a Reflex-klubot, majd - az Új zenei újság és a Népzenei hangos újság mintájára - létrehozta a rádió rockzenei híradóját, a Rockújságot, mely pontosan tíz évi működés után az új rádiós struktúra bevezetésével a napokban megszűnt. Többek között az ő áldásos közreműködésének köszönhető, hogy a P. Mobil együttes akkoriban nacionalistának és sovinisztának bélyegzett Honfoglalás című szvitje a Magyar Rádióban elhangozhatott, így később lemezen is megjelenhetett. Legismertebb műsora mégis a szombat délutánonként jelentkező Lemezbörze helyett volt, amely fórumot teremtett a műfaj sokszínűségének bemutatására. 1992. április elsején - Gombár Csaba elnöksége idején - kinevezték a Könnyűzenei szerkesztőség vezetőjének, majd pontosan egy évre rá leváltották, s visszaminősítették vezető szerkesztővé. Most azonban, úgy néz ki, egyáltalán nincs rá szükség.
Még mindig nem akarom elhinni, hogy engem tényleg ki lehet lökni a rádióból -kommentálja Göczey Zsuzsa az eseményeket. - Persze számítottam rá, de nekem a rádió volt az életem. Számomra ez a felmondólevél maga a halál. Nagyon szeretem a rádiót, még így is, pedig most már nagyon rossz munkahely.
Úgy gondoltam, aki főnök, az ne csináljon műsort. Neki az a dolga, hogy irányítson, ezért kapja a fizetését. Nekem egyébként 46 évesen, vezető szerkesztői keresetem bruttó 45 ezer forint. Ha nagyon sokat dolgoztam, még egyszer ennyit tudtam a házon belül keresni. Én nem kaptam milliókat, mint azt Csurka István állította hétfőn a parlamentben. Sajnos ez a mostani főnökökre - Koltay Gergely, Csiba Lajos, Csermely Zsuzsa - nem jellemző. A munkatársak alig jutnak munkához, ők pedig teleszerkesztik a műsort. És felveszik érte a plusz pénzt.
Évek óta borzasztó anyagi helyzetben van a rádió, így az egyik fő cél, hogy minél hallgatottabb legyen, hiszen akkor jön a reklám. A közszolgálatiságnak szerintem azonban elsősorban az a feladata, hogy a rétegigényeket is kielégítse. Ne csak azt kelljen hallgatni, amit a legtöbben szeretnek. Most viszont inkább ez a szemlélet uralkodik. Ma alig van jelen a blues, az alternatív zene, a progresszív rock, hogy az újabb irányzatokat ne is említsem. A népzenei rovatból pedig a két komoly szerkesztőt - Dévai Jánost és Máder Lászlót - elküldték. Az elbocsátásoknál szerintem nem műsorszempontok domináltak. Ez megtorlás volt.
Alapvetően a jelenlegi zenei főszerkesztőé, Kiss Imréé. Amikor pénteken déltájban megláttam a listát, azokat a neveket láttam rajta, akik elődjével, Szirányi Jánossal együtt dolgoztak. S nem csak egyes zenei szerkesztők, de adminisztrátorok is vannak köztük. Például Kollár Mari, vagy Milcsevics Enikő. Nekem az ő kirúgásuk fáj a legjobban. Nagyon jó műsornak tartották a Zeneszót, mégis elbocsátották a stáb nagy részét, Varsányi Zsuzsát, Petrányi Juditot, Bagi Adélt. Ránki Júliát csak azért nem, mert ő a közalkalmazotti tanács tagja. S Koltay Gergely, minden könnyűzenészek főnöke, hétfőn Varsányinak halottsápadtan mondta, hogy ő ezt nem tudta. Ha nem tudta, miért nem mond le?
Amikor 1993. július elsején - a hazai zenészszakma felháborodása ellenére - kinevezték a Magyar Rádió zenei főszerkesztőjének, sejtettem, hogy komoly bajok lesznek. 1971-ben pár hónapig voltam a forgatója, s egyszer egy apróságért a technikusok előtt úgy lehordott, hogy összeszedtem a cókmókom és rávágtam az ajtót. Sok emberrel megcsinálta ezt, mert sosem tudta féken tartani az indulatait. Aztán általában vett egy csokor virágot, és elintézettnek tekintette a dolgot. Nekem nem vett, így nem volt elintézve. Aztán évtizedeken keresztül dolgoztunk párhuzamosan egymás mellett. Amikor azonban 1992 nyarán a Gombár-féle struktúrán dolgoztunk, ő kérte, hogy miután a Petőfi adó jazzműsorait fele-fele arányban csináltuk, a kéthetente tervezett jazzmagazint is osszuk meg. S mint hogy ez egybeesett a jazzzenészek akkori híres levelének megjelenésével, azt mondtam, nem. Lehet, hogy rosszul tettem.
Jó pár hete feltűnt, hogy lassan kicsurgatnak a rádióműsorból. Amikor 1993. április l-jén leváltottak a szerkesztőség éléről, nem akartam visszakérni a műsoraimat. Látszott, hogy az új struktúrában nekem nincs helyem, de azért dolgozhattam, főleg a jazz területén. Januárban kezdtem gyanakodni, hogy rajta vagyok az elbocsátandók listáján. Észrevettem, hogy egyre kevesebb műsorborítékot kapok, előbb a jazz tűnik el, majd szép lassan a többi is. Amikor erre rákérdeztem a főnökeimnél, nem mondtak semmi értékelhetőt. Szép lassan „kikoptattak” a műsorból. Mindenesetre elbocsátásom előtt soha semmilyen figyelmeztetést nem kaptam arról, hogy valamelyik műsoromban etikátlan vagy szakmailag kifogásolható lettem volna.
------------------------------------
Kapcsolódó anyagok:
Göczey Zsuzsa: A skála széles, de még nem teljes >> - interjú, 1994. szeptember
Kiss Imre: Egy ember, aki jól érzi magát >> - interjú, 1994. március
Göczey Zsuzsa: Figyelmeztetés nélkül >> - interjú, 1994. március
Csermely Zsuzsa: Legfőbb feladatunk a szórakoztatás >> - interjú, 1993. április