Tizenöt éve nyomul a Hobo Blues Band. Tizenöt éven keresztül próbáltak zenebohóckodásból kenyeret keresni. Megnevettették, megtáncoltatták az embereket, csábítgatták a lányokat, néha beszívtak, tűrték a fenékbe rúgást, pimaszabb tréfáiknál félve hátranéztek, hajlongás közben nyelvet öltöttek, a tapsért káromkodtak, a pénzért imádkoztak, zenében fürödtek, szeretetben törülköztek, félelmükből gúnyt űztek. Vezetőjük, Földes László, alias Hobo, ma is ugyanazt az önmaga választotta bohócszerepet játssza, mint tizenöt évvel ezelőtt. A bohócot, aki görbe tükröt tart elénk és aki mindenkinek megbocsát. A ma esti jubileumi koncert megrendezésében a Matáv és a házigazda Ferencváros segíti őket, ezért tudnak díszletet építeni. A Fradi-pályán rendezendő történelmi show-ban a zenekaron kívül Szikora János, Lakatos Tóni, Rajk László, Tomsits Rudolf, Jordán Tamás, Cseh Tamás és Márta István vesz részt. Külön érdekesség, hogy egy harminchat tagú rendőr fúvószenekar fog HBB-számokat játszani.
Mintha egy mondat végén pont lenne. Sosem adtunk nosztalgiakoncerteket, a mostani sem az lesz, mégis úgy érzem, valami véget ért. Hogy ez éppen egy évfordulóval esik egybe, a sors akarata. Nehéz beszélnem a mögöttünk álló tizenöt évről, mert - mindig úgy éreztem, hogy az egész egyetlen, vég nélküli ámokfutás. Végigcsináltuk, azt is, amit nem is hittünk volna, és persze sok minden nem jött létre, vagy ha igen, nem úgy, ahogy szerettük volna. De elképesztő tempóban éltük, éltem át ezt a tizenöt év rock and rollt. Történtek közben dolgok - a Vadászat, a József Attila-összeállítás vagy az első lemez - amelyek megszületésük után önálló életet kezdtek élni, és azóta kísérik az embert. De az biztos, hogy minden egyes lépésnek megvolt a maga értelme. Szabadabbak voltunk másoknál, mert az életnek olyan területén dolgoztunk, amit nem lehetett szocialista módon államosítani. Szabadabbak voltunk a közönségnél is, mert mi legalább el tudtuk mondani, mit érzünk. Allen Ginsberg mondta nekem 1980 novemberében, a Keleti pályaudvari búcsúzkodás során, hogy a humor, a gúny és az öngúny segít elviselni a terrort. De én ezen túl tudtam, miért engedélyeztek, mire használtak fel bennünket a „legvidámabb barakk” legfelsőbb manipulátorai, és ezzel vissza is éltem.
Szó szerint. A dobosunk bátyjának pincéjében próbáltunk. A rácson túl hatalmas krumpliszsákok hevertek, a rácson innen szén. Mi a kettő között próbáltunk.
Azt hiszem, az igazi lökést a Rolling Stones 1976-os zágrábi koncertje adta. Amikor onnan hazajöttem, barátaim - Piramis- és LGT-tagok - segítségével kezdtem esteket csinálni. Hatvanas évekbeli zenét játszottam - magyarul. Időközben a P. Mobilnak írtam szövegeket. Amikor Vikidál Gyula menetrend szerint összeveszett Schusterrel, néhány P. Mobil-koncerten helyettesítettem. Aztán Vikidál visszajövetele után is maradtam - a Jumping Jack Flash-re, a Mannish Boyra és a Dobókockára - beugró énekesnek. Egy évig csináltam, majd az Ikarusz zenészei megkerestek. Új névvel 1978 augusztusában a P-Mobil előzenekaraként a Pestlőrinci Ifjúsági Parkban léptünk. Negyvenöt perces műsort adtunk, a siker leírhatatlan volt. Ettől kezdve egészen 1985-ig állandó telt ház előtt játszottunk. Voltak olyan évek, hogy 250-300 előadást.
Mutatja, mennyire nem gondoltam komolyan. Azt hittem, csak szombat esti klubzenekar leszünk. De a dolog beütött, s amikor novemberben Póka Egon csatlakozott hozzánk, komolyabban kezdtünk dolgozni. Az első szériának vázlatát - nem az első lemez anyagát, hiszen sosem lemezben, hanem komplett műsorban gondolkodtam - egyetlen délután írtam.
Mi is így éreztük. Tizenkét nap alatt kellett felvennünk, ráadásul a Neoton Família hangmérnökével. De a tervük nem jött be, mert bármilyen rosszul szólt és bármennyire nem sikerült megvalósítani az elképzelésünket, mégiscsak több mint százezer példányban fogyott el. De mi azért is jutottunk át, mert nálunk nem egy szón vagy dalon múlott az egész. Az összes dalban ugyanaz a világ, gondolatmenet feszült. Ha az egyiket kivették, ott van másik négy.
Dehogynem. Betiltották a lemezt, holott vetítették a filmet. Sőt, még a szalagot is megsemmisítettek. Kovács György, a film hangmérnöke a filmgyári szalagot valami elképesztően mocskos tárolóhelyiségben megtalálta, így sikerült végre kiadni. Megcsináltunk tehát valamit, aminek az egyik fele mehet, a másik nem. Ez pontosan olyan volt, mint amikor a zenekart kitiltották Borsodból, én viszont játszhattam a Miskolci Nemzeti Színházban. Az ilyen esetekben mindig elkeseredettséget, fájdalmat, dühöt és e némi félelmet váltottak ki bennem. Hogy nem tudjuk tovább folytatni.
Belesodródtam. Amúgy ez volt az egyetlen lemez, amelyet megrendelésre írtam. Szomjas György filmjében megpróbálta a HBB-t „kopaszkutyásítani”, s ebből kifolyólag soha fel nem oldható konfliktus keletkezett a közönség egy része - itt a csöves vonal kevésbé érzékeny és gondolkodó részére gondolok - és közöttem. Soha nem szerettem ezt a kopaszkutya-dolgot. Tisztességes, de nem jó. Jóhiszeműen belementünk, s ránk ragadt valami, amihez nekünk semmi közünk nem volt. Nem a mi történetünkről szólt a film, de a közönség azt hitte. Pedig már a Még élünk című lemezükön is nyomai voltak a Vadászatnak - Nagyon faj, Mindennek vége, Hitetlenek dala -, de ez volt az az album, amely végképp szembefordította a Kopaszkutya-közönséget a HBB-vel. Ma, a heavy metáa oldalszele miatt megint kultusza van a Kopaszkutyának, és ennek nem igazán örülök.
A Vadászat egyfajta összegzés volt, amely a költészet, a színház, a cirkusz és a mesevilág elemeit, valamint a korábban felbukkant politikai szimbólumrendszert egyesítette, sőt túl is haladta. Sajnos két Faludy- (Haláltánc ballada, Ballada a senki fiáról) és két Petőfi vers ( Kutyák dala, Farkasok dala) nem mehetett át. Volt persze más tiltott szám (Bevonuló baka blues, Moszkva tér blues) rajta, de mint mondtam, nálunk sosem egy dalon múlt a dolog. A Száműzött lovagot (eredeti címén Konrád lovagot) - melynek szövegét Konrád György Az autonómia kísértése című könyvéből állítottam össze - pedig Bors Jenő csak úgy engedte át, ha nem én, a kommunista családból elfajzott csavargó éneklem, hanem Bill. De ebbe a kompromisszumba bele kellett menni, hogy a dal a lemezen lehessen.
Csináltunk még egy - legalábbis számomra - csodálatos lemezt, az Esztrádot. Eredetileg a szocializmus negyvenedik évfordulójára készült volna, de csak egy évvel később tudtuk kiadni. Mint mindig, kompromisszumok árán. A 45-ös bluest követő számnak például nem adhattuk azt a címet, hogy Dal a hadifogolytáborból, pedig ezt Póka Egon apja a II. világháborúban az amerikai fogságban játszotta a tiszteknek. Glenn Miller In The Mood-jára ott írta rá valamelyik hadifogolytársa ezt a szöveget. Nem engedték, így az lett a címe, hogy Túl az Óperencián. Lemaradtak más számok is, részben azért, mert nem engedték, részben azért, mert nem voltak zeneileg eléggé kidolgozottak. Így ez a lemez, bármennyire szerettem volna, nem lett kerek. Azt a csalódást, amit Deák Bill Gyula és Tátrai Tibor kiválása jelentett, értékes, befelé forduló és alázatos munkával hidaltuk át.
Ez nem igaz. Mindig vannak ötletek a tarsolyomban, de Allen Ginsberg Magyarországon járt, s boldogan csinált velünk lemezt. Morrison számait pedig játszottuk a koncerten, s ha már Göczey Zsuzsa segítségével sikerült felvenni, mért ne adtam volna ki? Sokan ezen keresztül ismerték meg ezt a világot. A közönség egy része persze megdermedt, hogy átmentünk verszenésítésbe. Miközben kezdődött a politikai lazulás korszaka, a Másik Magyarország még 1987-ben sem mehetett át elsőre Borséknál. Czippán György azonban leadta a Rockstúdióban a Lengyel Zsolt által készített klipet. Mire Bors - Wilpert Imrén keresztül - újra nemet mondott. Ekkor nekirontottam, hogy képzeli ezt, hiszen a tv leadta. Végül beadták a derekukat, de szakítottunk egymássál. A Tiltott gyümölcsök című lemezzel kezdtük a kiadótól kiadóig vándorlást.
Nem. A szövegekkel elégedett vagyok, de a zenéjük - különösen a Kocsmaoperáé - idegen maradt számomra. A Hobo Blues Band mindig ad hoc zenekar volt. Kitűnő zenészek játszanak benne együtt, mindig feltalálom magam. Az, hogy nem sikerül egy lemez, nem jelent elkurvulást. Csináltam vagy húszat, ebből néhány nem sikerült.
Érzem, a dolgot másképpen kell folytatni. Szeretnék újra műsorokat írni. Most csinálom az I Love You Budapestet. Szeretnék mélyebbre szállni a dologban. A közönség szorítása ezzel ellentétes. Ők a metálos, vadabb irányba nyomnak minket, minket viszont a dolog mélyebb része érdekel. A HBB további ténykedését sokkal inkább műhelymunkává és emberközelibbé akarom tenni. A blues ezt kívánja, veled van otthon, reggel ezzel ébredsz. A blues nagyon férfias. Nem nyafogás, de azért fájdalmas. Jó mocskos. Emberi. Olyan, mint Te.
----------------------
Kapcsolódó anyagok:
Kopaszkutyából nem lesz szalonna >> - cikk, 2011. október
Apák rock and rollja (HBB 30) >> - kritika, 2009. január
Hobo: Bolondvadászat >> - interjú, 2008. szeptember
Hobo: Vadászat >> - 303 magyar lemeze, 2008
Hobo idegen tollai >> - kritika, 2004. július
Hobo: Blues, színház, költészet >> - interjú, 2002. december
Hobo: Meggazdagodni már nem fogunk (A HBB 20 évéről) >> - interjú, 1998. április
Hobo: Adjatok a kutyáknak húst! >> - interjú, 1998. január
Hobo: A vadászat túlélői >> - interjú, 1997. január
A 66-os út végén (Hobo Amerika-könyvéről) >> - cikk, 1996. január
Hobo: Kerouac nyomában a 66-os úton >> - interjú, 1995. november
Hobo: A blues nem nyafogás >> - interjú, 1993. június
Bázakerettye és József Attila >> - cikk, 1992. május
Révedezések szeánsz után (Hobo Morrison-estjéről) >> - cikk, 1992. december
Hobo: Úton lenni boldogság, megérkezni a halál >> - interjú, 1991. október
Hobo: Magyarország messzire van >> - interjú, 1991. október