A harmonikakirály - a legtöbben csak így emlegetik Tabányi Mihályt. A negyvenes-ötvenes évek talán legnépszerűbb hazai szórakoztató muzsikusa, hangszerének méltán híres virtuóza. A korabeli nemzetközi harmonikaversenyeken hétszer győzött, 23 évesen már 200 alkalommal szerepelt a Magyar Rádióban, 1944-ben Siemensék nem kevesebb, mint 18 gramofonlemezt készítenek vele. Játékát több mint 400 lemezfelvétel őrzi. Repertoárjában egyaránt szerepelnek koncertdarabok vagy azok átiratai - Liszt-rapszódiák, Brahms Magyar Táncok, - szalon- és swingzene, franciás musette, harmonikára írott bravúrszámok, a korszak népszerű tangó és melodikus tánczenéje éppúgy, mint saját feldolgozásai és virtuóz szerzeményei.

Fotó: Teknős Miklós

• Május közepén nagyszabású, a maga nevével fémjelzett harmonikatalálkozót rendeztek Budapesten, az International Buda Stage-ben. Sokak csalódására mégsem lépett fel.

A rendezőség kifejezett kérése volt, hogy ne játsszam. Utólag belátom, ha már a nevem alatt hirdették meg ezt a gálát, ebbe nem kellett volna belemennem, hisz a többség miattam jött el. Ráadásul éppen idén ötven éve annak, hogy rendszeresen szerepelek a koncertpódiumon.

• Egy átlagos harmonika súlya 14-15 kiló, és maga köztudottan mindig állva játszik. Hetvenhat évesen bírja még fizikailag?

Hogy bírom-e? Nézzem csak rám! Egész életemben nem ittam, nem dohányoztam, sokat sportoltam, most is úgy érzem, hogy remek kondícióban vagyok. Ülve szerintem vétek harmonikázni, székről nem lehet a közönséggel igazán kommunikálni.

• Sokszor mondták, hogy csak magának komponál. Olyan nehéz darabokat ír, hogy mások egyszerűen nem tudnak lejátszani.

A harmonikára írt kompozícióim valóban mind virtuózszámok, de azért mások is le tudták volna játszani, csak elég sokat kellett hozzá gyakorolni. Ez inkább csak legenda, bár tény, hogy a műveim komoly technikai felkészültséget igényelnek.

• Több évtizedes kihagyás után három éve újra tanít, azt hiszem, nem panaszkodhat, rengeteg tanítványa van. Milyennek látja a műfaj utánpótlását?

Sok a tehetséges, technikailag rendkívül felkészült harmonikás, megmutatkozott ez az előbb emlegetett IBS-beli harmonikatalálkozón is. Rengeteg tanítványom van, a legfiatalabb hat éves, a legidősebb nyolcvankettő. A fiatalok először nálam is a technikai alapokkal ismerkednek, skáláznak oda-vissza, gyakorolják az ellenmozgást, az uniszonót, meg minden, aztán jöhet az igazi harmonikázás. Csak ezután lehet azt elérni, hogy a technikához stílus is párosuljon. Hogy miként is kell azt a fújtatót igazán kezelni, ami számunkra pontosan olyan, mint a hegedűnél a vonó.

• A Zeneakadémián annak idején orgona- és gordonszakon tanult. Miért választotta hangszerének mégis a harmonikát?

Mert teljesen önálló hangszer, ezáltal mindenre alkalmas. Lehet vele szólózni, zenekarban kísérni, operettet, tánczenét, operanyitányt, jazzt és virtuóz-darabot játszani. Engem mindig a mély hangok és az akkordok vonzottak. Az orgona csodálatos hangszer, de nem pódiumképes. Háttal ülve nem lehet a közönséggel kontaktust tartani. A harmonikával minden el tudok játszani, és a közönséget le tudom kötni. Egy jó harmonikás például képes egyedül egy esküvői programot kitölteni. Sokat köszönhetek annak, hogy a harmincas években a világ akkori legjobb harmonikaművészétől, a magyar származású Louis Bobulától tanulhattam harmonikázni. Állítólag engem tartott a legjobb tanítványának, a kisebb vagyont érő harmonikáját rám hagyta a végrendeletében. Hosszú évekig játszottam vele a világban, ma is féltve őrzöm, ott van a vitrinben.

• Hogyan fogadta magát az akkori zenei élit. Hisz zeneakadémista részére mégiscsak szórakoztató muzsikusként folytatta a pályáját.

Igen, mindenféle előítélettel is meg kellett küzdenem. Sokan még azt is kétségbe vonták, hogy a harmonika koncerthangszer. Kodály Zoltán például egészen addig nem sokra tartotta, amíg - bariton regiszteren - moldvai táncokat és székely népdalokat nem mutattam be neki. Ekkor szó szerint ezt mondta: "Ha a Tabányi játssza, akkor ez valóban koncerthangszer." S ettől kezdve a Lukács fürdőbe együtt jártunk.

• A negyvenes években zsinórban hétszer megnyerte a szólóharmonika versenyeket, alig múlt 23, amikor már 200-szor játszott a Magyar Rádióban. Ez azért nem rossz pályakezdés.

Hogy ennyiszer játszhattam, nagy szerepe volt a muzsikustársaimnak is. Akkoriban a Magyar Rádióban még nem lemezekről szólt a zene, hanem élő adásokat tartottak. Akit a rádióban szerződtettek, illetve felkértek, annak pontosan és magabiztosan kellett játszania. Sok zenekar létezett akkoriban, de közülük nagyon kevés bizonyult mikrofonképesnek. Amatőr muzsikusnak egyszerűen nem volt ott helye. A csapatomban az akkori zenei élet legjobbjai játszottak. Az idősebb Pege Aladár bőgőzött, Orosz János vagy Turán László zongorázott, Balogh Géza hawaii gitározott, Beamter Jenő vibrafonozott és Kovács Gyula dobolt. A II. világháborútól egészen 1960-ig szinte minden vasárnap délben egy órától fél kettőig én, illetve a zenekarom játszott az éterben. Az EMKÉ-ben - ahová több száz ember fért be - hét éven keresztül minden héten felléptünk. Minden kezdésnél egy nyitányt - a Tell Vilmos, a Dichter und Bauer, a Könnyűlovasság indulóját vagy a Tolvajszarkát - adtunk elő, majd kezdődött az igazi műsor. Előbb egy kis vacsorazene, később pedig, ha olyan volt a hangulat, jöhetett a tánczene. Olyan énekeseket kísértünk, mint Kapitány Anna, Fényes Kató, Lantos Olivér, Záray Márta, Vámosi János, Honthy Hanna vagy a Latabárok. Szerénytelenség nélkül mondhatom, ebben az időszakban mi uraltuk ezt a zenei vonalat.

• Gondolom a honoráriumuk is nagyságrenddel az átlagé felett volt. Igaz a pletyka, hogy az ötvenes-hatvanas években havi 30-50 ezer forintot is összezenéltek?

Nézze, minden relatív, egy művész sosem tud annyit keresni, mint egy üzletember. Nekünk minden forintért, márkáért vagy dollárért keményen meg kellett dolgoznunk. Miután mindig az élen voltunk, nem is panaszkodhattunk. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a legjobb ruhákban és a legjobb hangszereken játszottunk. Jómagam a legjobb, egyedi készítésű Hohnerekkel harmonikáztam. A Tabányi zenekar hol fehér smokingban, hol fekete frakkban, hol különleges öltönyökben lépett fel, ruháit a legjobb szabók varrták. Az együttesen tagjait egyébként ugyanúgy megbecsülték, mint engem. De talán én vagyok az egyetlen, aki ebből fel is tud mutatni valamit. Több profi kolléga ugyanennyit keresett, de úgy is éltek. Megengedhettem volna magamnak, hogy a zenekart minden este pezsgős vacsorára hívom a szigeti Nagyszállóban, de nekem nem ez volt az életcélom.

• Köztudott magáról, hogy szereti a jó kocsikat. Mit szóltak idehaza, amikor 1964-ben egy hófehér sport Mercedes-szel tért haza Nyugat-Németországból?

Nem nézték jó szemmel, de nem bántottak. Tudtam igazolni, hogy miből vettem, kijött a gázsimból. Akkoriban másfél évig játszottam München legdrágább lokáljában, a Bayerische Hofban. Csak hogy érzékelni lehessen az arányokat: mindennapi használatra 300 márkáért vettem egy tízéves Volkswagen bogarat, a lokálban pedig 270 márkába került egy üveg francia pezsgő. Az egyik állandó vendégünk barátja meghívott egyszer magához, adtam egy kis házikoncertet, majd megkérdezte, hogy milyen kocsit "hajtok" éppen. Mondtam, egy bogarat, de már befizettem az új 190 SL sport Mercedesre. Jó kis kocsi, mondja, majd levitt a garázsba, ahol kis híján hanyatt estem. Négy autó sorakozott benne, egy Mercedes 300 SL fejhajtató ajtókkal, egy 12 hengeres nyitott Jaguar, egy Mercedes Pullman és egy 1952-es Silver Shadow Rolls Royce. Az utóbbit, ha gondolom, elvihetem annyiért, amennyibe a sport Mercim kerülne, mondta. Csurgott rólam a veríték, de tudtam, ha ezzel a Rolls Royce-szal hazamegyek Magyarországra, akkor nekem azonnal kinyitják a Markó utca bejáratot, és egyenesen behajthatok oda. Ezért jöttem a Mercedesszel, azt elnézték, hisz az elvtársak is azzal jártak. Ebből a szériából kapott egyébként Frank Sinatra, Elvis Presley, Din Martin és Ronald Reagan is.

• Megvan még az autó?

Igen, régebben eladtam, a fiamnak nagyon körülményes úton, de sikerült visszaszereznie. Ma is a régi autókba vagyok szerelmes, ma is egy 26 éves Mercedes-szel járok. A hobbimat örökölte a fiam, kitűnő autótechnikus, négy évvel ezelőtt nyitotta meg Pátyon az ország első magán közlekedési múzeumát. Igazi varázsló, romokból újít fel régi Mercedeseket, Ferrarikat, Mazzeratikat.

• A Tabányi együttes az ötvenes-hatvanas években az elsők között utazhatott Nyugatra. Egyesek szerint csak azért, mert maga beépített ember volt.

Ezt az irigyeim terjesztik rólam, pedig csak arról volt szó, hogy tudták rólam, én az a fajta vagyok, aki mindig hazajön. 1958-ban az első külföldi útjaink egyike egyébként a Szovjetunióba vezetett. Ott mi voltunk az első zenekar, amely nyugatról jött. Eredetileg kéthónapos turnét terveztünk, aztán két év lett belőle. Több mint 52 ezer kilométert utaztunk. Az egyik legemlékezetesebb fellépésünk Jerevánban volt, a nagyszínházban. A szünetben odajött hozzám a tolmács és mondta: az első sor jobb oldalán Aram Hacsaturján ül a családjával. Amikor újra kimentem a színpadra, fogtam a harmonikám, és belekezdtem a Kardtáncba. De nem úgy, ahogy általában játsszák, hanem kétszer olyan tempóban. A közönség teljesen megőrült, Hacsaturján pedig feljött a színpadra, átölelt és csókolgatott. Életem egyik legszebb pillanata volt.

• Sosem akarták nyugati útjai során megkörnyékezni, hogy maradjon kinn?

Dehogynem, szinte minden egyes alkalommal. Mondták, évekre biztosítják a megélhetésemet, segítenek letelepedni, több évi gázsimat kifizetik előre, csak maradjak. De minden alkalommal csak addig maradtam, amíg a szerződésem tartott. Engem minden ide kötött, a családom, a barátok, az ismerősök, itthon is jól éltem, minek kellett volna ahhoz kimennem. Később aztán alábbhagytak ezek a kísérletek. A hatvanas években ez egyébként is veszélyes játék volt, egy-egy disszidáláson a Szabad Európa Rádió hónapokig tudott csámcsogni.

• Amerika sem vonzotta?

Többször voltam kinn, 1976-ban Doris Day-jel és Les Paullal játszhattam az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulóján a Kennedy Centerben. Brahms Magyar táncok, Liszt II. Rapszódia, majd Gershwin-egyveleg, ez volt a műsor. De soha nem akartam ott élni. Nekem itthon mindenem megvan, most a leginkább az iskolával vagyok elfoglalva, meg a lemezfelvételeimmel. A hatodik kazettát és CD-t jelentettem meg az Örökszép melódiák című sorozatban, rajtuk gyakorlatilag minden szerepel, amit ezen a hangszeren eljátszható: koncertdarabok vagy azok átiratai, szalon- és swingzene, harmonikára írott bravúrszámok és melodikus tánczene.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Tabányi Mihály: Ötven év a koncertpódiumon >> - interjú, 1999. május

Tabányi Mihály: Boogie a harmonikán >> - interjú, 1996. január