Dresch Mihály - Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél?

Dresch Mihály sajátosan magyar művész. Nem csak zenei értelemben, sorsát tekintve is. Hiába egyike a legtehetségesebb jazz-szaxofonosainak, gyakorlatilag néhány megszállott személy magánszorgalmának és anyagi áldozatának eredményeként jöhetett létre eddigi életműve. A profitorientált kiadók számára időtlen, nem szezonális produkciói teljességgel érdektelenek, a gyorsan megtérülő haszon vezérelte viszonyok között pedig egyszerűen értelmetlenek. Dresch verbális és zenei anyanyelve közép-európai, azon belül is magyar. Nem a tengerentúlról importált fekete muzsikát próbálja meg jól-rosszul koppintani, hanem belülről építkezik. A benne égő "fölséges" tűzön, a feszítő belső energiákon akar úrrá lenni és azokat formába önteni. Kompozíciói csak gondolati vázlatokat tartalmaznak, kizárólag a zenészeken múlik, hogy a szerkezet hogyan telik meg hússal, vérrel és lélekkel. Dresch zárkózott fajta. Nehezen nyílik meg. Ennyit újságban még sosem mesélt.

Fotó: Velledits Éva

  • Népzene és jazz, sokak számára nehezen összeegyeztethető fogalmak. Igaz, ami igaz, két eléggé eltérő zenei gondolkodásmód.

A népzene éppúgy  életképes és ugyanúgy érzéseket fejez ki, mint a jazz. Sokféle szinten lehet hozzá közelíteni. Egy régi dallamot vagy egy jazzimprovizációt a maga keretein belül egyaránt mívesen próbálom meg eljátszani. A népzenét és a jazzt csak az különbözteti meg egymástól, hogy milyen szellemi töltéssel játszom. Nem akarok semmit sem belemagyarázni, ez adja magát. A gyimesi zenének például eleve sajátságos története van. Régies ízű. Nem vagyok népzenekutató, de úgy érzem, a gyökerei a honfoglalás előtti időkre nyúlnak vissza. Emellett személyes élményekhez is kötődik, jártak arra, láttam a tájat, ismerem az embereket. Ezek az élmények óhatatlanul megmozdulnak az emberben. Sonny Rollins darabjai egészen más érzéseket és élményeket indítanak meg bennem, másként hatnak rám, más hozzájuk a viszonyom. Ezek a zenék mégis békésen megférnek bennem. Egész életemben arra törekedtem, hogy érzékeltessem: az ember egyszerre szeretheti a legtisztább jazzmuzsikát és az eredeti népzenét. Egyszerre lehet korszerű és magyar. Mindenkinek megvan a maga története, élményvilága, ami beletapadt, beleégett a mindennapjai során. Ezeket a zenéket az életem részeként élem meg.

  • Elég messziről indultál, Csepelen gépipari szakközépiskolát végeztél, gépgyártás-technológiát tanultál. Volt a zenével kapcsolatban valamilyen családi indíttatás?

Édesanyám földműves, édesapám iparos családból származik, mindketten szerették a zenét, időnként vittek magukkal. Első emlékeim szinte mind a muzsikával kapcsolatos. Néha elmentünk a Zeneakadémiára, néha meg a nyugati pályaudvar egykori restijébe, ahol Kozár Gábor József és népi zenekara játszott. Mondta is a cimbalmos a szüleimnek, taníttassák ezt a gyereket, látszik, hat rá a zene.

  • Megfogadták a tanácsot?

Nem. Szereztem egy szájharmonikát, senki sem tanított rá, csak úgy magamtól nekiálltam, majd az általános iskolában beiratkoztam tangóharmonikára. A szüleim nem vettek hangszert, ezért kimaradtam. Tizenkét éves koromban saját elhatározásból kezdtem el komolyabban zenélni, döntöttem úgy, hogy a zenére teszem az életem.

  • Miért váltottál át a szaxofonra?

Mert a Magyar Rádióban meghallottam Dizzy Gillespie kvartettjét a chateauvalloni jazzfesztiválon játszani. Érettségi után kezdtem el szaxofonozni. Zenei előképzettségem nem volt, ezért előbb a jazzkonzervatórium előkészítőjébe vettek fel, onnan mentem át később a jazztanszakra. Közben pedig mechanikai műszerészként dolgoztam a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban, összesem két évet. 1979-ben végeztem a jazztanszakon, azóta a zenéből próbálok megélni.

  • Barátaidtól tudom, hogy akkoriban elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz vonzott.

Nem csak amerikai jazzt hallgattam, sok spirituálét és gospelt, más oldtimer zenéket is. A jazztanszakon azonban hozzáfértem Coltrane, Monk és a többiek felvételeihez.

  • De hogyan jutottál el a népzenéhez, ahhoz, hogy alkalmanként népzenei együttesben is játsszál? Hiszen végső soron a jazz felől közelítesz?

Ez nem ilyen egyszerű. Gyerekkoromban egy ideig nagyanyáméknál nevelkedtem Földesen, keresztanyám számos lakodalomban volt szakácsnő, többször vitt magával engem is. Nagyon szerettem, ahogy a lakodalmi bandák játszottak, nekem ekkor az volt a zene. Vagy amikor az unokatestvérem férjhez ment, az ifjú pár csengős szekerekkel ment át Földesről Kabára. Közben meg húzta a cigánybanda. Erős élmények ezek, valahol rejtve megmaradtak. Aztán megérintett a jazz. Lendületet, energiát és nemességet, mívességet éreztem benne.

  • Mennyire jelentett hátrányt, hogy nem gyerekkorod óta zenélsz?

Ma már mindig sikerül megteremteni azt az - egyébként néha törékeny - állapotot, amivel bátran színpadra léphetek, régebben azonban zene közben többször leblokkoltam. Hogy ilyen helyzetekbe kerülhettem, annak szerintem éppen az a oka, hogy gyerekkoromban nem tanultam zenélni. Túl sok mindent kellett rövid idő alatt feldolgoznom.

  • A nyolcvanas évek elején közeli kapcsolatba kerültél a hazai mainstreames vonallal, Kőszegi Imrével, Lakatos Pecek Gézával, sőt, a mai napig lejársz velük játszani. Mindez azért is érdekes, mert később egészen más zenei-szellemi körbe kerültél, és a kettő között ma elég szűk az átjárási lehetőség.

Másfél évtizeddel ezelőtt Kőszegi Imre hívott az együttesébe, két évig maradtam, majd próbáltam a magam útját járni. Hogy a két irányzat között ma milyen a viszony, nem az én tisztem eldönteni. Szabados György és Kőszegi Imre zenei felfogása, gondolkodásmódja között valóban egyértelműek a távolságok. De hát magán a jazzműfajon belül is nagyok a különbségek, az eltérő vélekedések, akár az életben. Magam sosem távolodtam el a hagyományos jazztől, ingadozom, játszom is, meg nem is. Próbálom a kettőt ötvözni. Hogy e kettősség miatt ne érezzek feszültséget. Hogy olyan formában tudjak zenélni, amiben minden benne van, amihez közöm van.

  • Eddigi albumaidon egy-egy örökzöld kompozíció mindig szerepe, egy standardeket tartalmazó lemezzel azonban a mai napig adós vagy.

Nem tudom, adós vagyok-e ezzel a lemezzel. A Fonó Records vezetői többször jelezték, bármikor szívesen kiadnának egyet tőlem. A standardeket sok kiváló, általam nagyra tartott zenész játszotta már, nekem szerintem csak sajátos megközelítéssel érdemes. De az is lehet, hogy csak élnem kellene a lehetőséggel, összerakni pár darabot, amit jó tudással és érzéssel a társaimmal eljátszanánk.

  • Amióta 1983-ban bekerültél Szabados György zenekarába, kettőtök kapcsolata gyakorlatilag folyamatos.

Szabados zenei-szellemi köre nagyon megérintett. Amikor először hallottam játszani, teljesen lenyűgözött. Koncert után pedig vettem a bátorságot, odamentem, mondtam neki, ha szaxofonosra van szüksége, itt vagyok. Persze csak nevetett rajta, de mondta, jó, majd szól. És 1983-tól elkezdtünk együtt zenélni.

  • Első kvartettedet 1984-ben alakítottad meg, próbálkoztatok, mentetek külföldre, eljutottatok Kölnbe, a koncert megjelent lemezen, és tudtommal az egyik legnagyobb jazzlemeztársaság, az ECM is érdeklődött utánatok.

Engem személyesen nem kerestek meg. Elég szkeptikus vagyok ebben a kérdésben, sokszor belelkesítettek már, gyakran lett csalódás a vége.

  • Mintha félnél a sikertől.

Igen, vélhetően azért, mert úgy érzem, ma nagyon nehéz tisztán sikeresnek lenni. A pályára lépésem időszaka, a nyolcvanas évek világa nekünk sem volt egyszerű. Tisztán a magunk vélt vagy valós igazát érvényesíteni nem volt könnyű. Minden kerülőutakon zajlott, és az ember félt attól, hogy kompromittálódik. Ez a félsz a mai napig bennem van. Nyilván több olyan helyzetet nem láttam át helyesen, amely esetleg előrébb vitt volna. De nekem a nyolcvanas években minden gyanús volt. A magam akarata szerint szerettem tenni a lépéseket. Volt, amitől visszariadtam, bizonyos helyzetekben megsértettem embereket, ezek egy részét utólag sajnálom. De egyre nehezebb az egyre bonyolultabb helyzetekben kiigazodni. Számomra fontos, hogy önálló személyiség tudjak maradni. Hogy az legyen sikeres, amit és ahogy csinálok. Nem másért.

  • Így azért könnyen elzárhatsz magadtól fórumokat. Ahol megmutathatnád, hogy mit tudsz.

Lehet, hogy élnem kellett volna a lehetőségekkel, de megengedtem magamnak a jogot, hogy azt mondhassam: nem. Lehet, hogy nem döntöttem mindig jól, de a mai napig megállok a magam lábán, a lelkem nincs összetörve, és reggelente nyugodtan bele tudok nézni a tükörbe. A siker egyébként is viszonylagos. Ahogy Restár Sándor költő barátom 1984-ben megfogalmazta: "Állok az emelvény legfelső fokán. Szemben a tömeg. Felszisszen. Majd tapsol. Meghajolok. Valamit nyakamba akasztanak. Mosolygok. Még nem érzem: kitüntetés vagy kötél."

  • Régebben mondtad, nem szeretsz sokat koncertezni. Ezért?

Nem. Szeretek zenélni, de csak annyit, amennyit elbírok. Általában heti két-három alkalomnál többször nem lehet nyugodt szívvel pódiumra lépni. Arról nem beszélve, hogy Budapesten, az úgynevezett jazzklubokban nem csak az én zeném, de a hagyományos jazz sem él meg. Ezek közönséges vendéglátóhelyek, némi zenei aláfestéssel. Nem is akarok ott játszani. Egyrészt megalázóan keveset fizetnek, másrészt ott nincs méltósága se a zenének, se a zenésznek. Csak a fogyasztást van hivatva elősegíteni.

  • Nálad is érződik a tipikus magyar attitűd: rendkívül kreatív vagy, de nem elég pontos. Ez szerintem egyáltalán nem baj, a nyugati lemezcégek vezetői azonban ma a zenészektől kőkemény profizmust várnak el.

A hidegfejű profizmus érzésem szerint csak gyilkolja a zene lelkét. Nyilván nekem is célom, hogy az előadás minden körülmény között profi legyen, de nem mindenáron. A legnagyobb zenészek is hibáznak néha. Nem beszélve arról, hogy megfelelően gyakorolni sincsen sok lehetőségem. Olyan helyen lakom, ahol a szomszédoktól nem lehet próbálni, ott gyakorlok, ahol éppen lehet. Lemegyek a Fonóba, a zuglói Cserepes-házba, a Lágymányosi Közösségi Házba. Alkalmi megoldások.

  • Jelenlegi kvartetted felállása három-négy éve stabilizálódott. Jól ismeritek egymást, kitaláljátok egymás gondolatait, tudtok mozdulni a másikra. Egy idő után az együttzenélés azonban rutinná válhat, megcsontosodhat a felállás.

A dolog valóban kétélű. Szeretnék más muzsikusokkal is játszani, de eddig nem mertem belevágni. Sok jó zenész van, akiket tisztelek és meghallgatok, de nehéz köztük hasonló gondolkodású muzsikust találni.

  • Néhány hónapja jelent meg első szólóanyagod, a Hűség. Nem az előbb említett magány szülötte?

Nem. Három évvel ezelőtt meghívtak egy koncertre egyedül. Negyven percet játszottam, teljesen leizzadtam. Más a tér, máshogy kell értelmezni a zenét, másként kell lekötni a figyelmet. Aztán máskor is felléptem szólóban, és egyszer csak azt éreztem, hogy jól is esett. És egy idő után pedig észrevettem, hogy összejött egy nagylemeznyi anyag. A Hűség nem csak szórakoztatásért, hanem a felülemelkedettség élményének keresése céljából jött létre. Nem felélni akar, hanem képessége szerint adni, ahhoz a kultúrához, amelyek elődeink, és jó érzésű kortársaink már nekünk ajándékoztak. Megszólal ezen a felvételen John Coltrane Naima című kompozíciója, mely muzsika számomra összeölelkezik a gyimesi ősi magyar zenével, hiszen Coltrane zenéje is az azonosságot keresi a mindenséggel. Igyekeztem a gyimesi zenét eredeti módján eljátszani, a saját lelki szűrőmön átengedve, és mélyen fejet hajtva eme nagyszerű örökségnek. Természetesen helyet kaptak saját kompozícióim is, remélem, nem okozok velük csalódást.

  • Tervek?

Nincsenek. Tavaly, a nyár folyamán a kvartettel készítettünk néhány felvételt, talán hamarosan megjelenik. Egyszer pedig szeretnék egy bandát, bőgővel, cimbalommal, szaxofonnal, dob. Nem népzenét játszanánk, hanem magyar jazzt.

  • Miért ragaszkodsz a jazzhez?

Tiszta műfaj. Ki lehet benne játszani az energiákat. Felemelő, katartikus élményt adhat, ha az ember helyesen irányítja a zenét és önmagát. Megvan benne a zenész méltósága. Tudni kell zenélni, mégis szabad vagy. Nem könnyű megélni belőle, de lehet. Ugyanolyan szerény szinten élek, mint tizenöt éve. Magyarul, csak eltartott ez a zene.

 

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

A művészet olyan, mint a természet: önmagáért van >> - interjú, 2010. október

Hamisítatlan magyar jazz (Dresch Mihály portré) >> - cikk, 2010. július

Míves Dresch-esszencia >> - cikk, 2009. május

Dresch Mihály utazása >> - cikk, 2000. április

Dresch Mihály - Mosolygok. Kitüntetés vagy kötél >> - interjú, 1998. február

Alámerülés, hosszabb távon is (Dresch Quartet: Folyondár) >> - cikk, 1995. november

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el