Bors Jenő, a Hungaroton egykori teljhatalmú ura, később a Quint, majd az EMI-Quint igazgatója, mint mi is hírül adtuk, úgy döntött, hogy visszavonul. A hanglemeziparban eltöltött több mint harmincéves tevékenységének megítélése erősen változó, a számvetés viszont elkerülhetetlen.

Fotó: Gárdi Balázs

• Emigráns kommunista szülők gyermekeként elég mozgalmas gyermekkora lehetett.

Szüleim Moszkvában ismerkedtek össze, ott születtem 1931-ben. Négy évvel később Ukrajnába költöztünk, ahol 1937-ben édesapámat letartóztatták és rá egy évre kivégezték. A háború alatt Kirgíziába evakuáltak, majd visszakerültem Moszkvába és éltem a ifjú szovjet komszomolisták életét. 1946-ban jöttünk haza, eleinte orosz iskolába jártam, és tulajdonképpen szerettem volna visszamenni, hiszen én ott éreztem otthon magam. Miután édesanyámék - szerencsére - erről lebeszéltek, beiratkoztam a Közgazdaság-tudományi Egyetemre, belevetettem magam a magyar irodalom olvasásába és a mozgalmi munkába. Nagyon dogmatikusan gondolkodtam, igazi mozgalmi ember voltam, kifejezett politikai ambíciókkal, még vidékre is jártam agitálni. Komolyan hittem, hogy a szocializmus a világ legtökéletesebb rendszere, és minden erővel, ha kell, erőszakkal is meg kell valósítani.

Untam az aktatologatást

• Az 1956-os események sem rendítették meg hitében?

De igen. Abban az időben a DIVSZ apparátusában dolgoztam, és az októberi napokat a Budapesten rekedt külföldi kollégák megsegítésével, ellátásával töltöttük. Szinte minden eseménynek szemtanúja voltam, láttam, mi történt a Parlament előtt vagy a Köztársaság téren, és a látottak rádöbbentettek arra, hogy a magyar társadalom nem lelkesedik a szocializmusért. És arra, hogy erőszakkal nem lehet az emberek gondolkodását megváltoztatni.

• A hanglemezgyár 1950-es államosítása után annak vezetője Fehérvári Jenő volt, hat osztályt végzett munkás, akinek zenei műveltsége abban merült ki, hogy a háború előtt munkáskórusban énekelt. Maga hét éven keresztül - közgazdász diplomájának megfelelően - a külkereskedelmi minisztérium elvi-távlati tervek osztályát vezette. Sikeres volt, talán tovább is léphetett volna, miért adta fel mindezt a jelentéktelennek számító hanglemezgyárért?

Untam az aktatologatást. Szervezni, tárgyalni szerettem volna, emberek között lenni, ehelyett azt kellett terveznem, hogy húsz év múlva mennyi timföldet szállítunk majd az NDK-nak. Gyerekkoromban tanultam zongorázni, tudtam kottát olvasni, megtanítottak partitúrával hallgatni zenekari koncertet, és évente majd száz hangversenyre jártam. Amikor egy véletlen folytán a Művelődési Minisztériumban megtudták, hogy állást keresek, felajánlották az MHV igazgatói beosztását, gondolkodás nélkül igen mondtam.

• Mekkora volt az "örökség"?

Amikor 1965. február 15-én beléptem, a vállalat harminc emberből és a Rottenbiller utcai stúdióból állt. A lemezeket a Villamosszigetelő és Műanyaggyárban préselték és a Ravill raktárosa értékesítette. Minden későbbi sikerünknek az lett az alapja, hogy számomra az első perctől evidencia volt: csak olyan lemezt szabad kiadni, amit az emberek meg is vesznek, akár szórakoztató, akár komolyzenéről van szó.

• Egy tervutasításos rendszerben ez elég hihetetlenül hangzik, nem beszélve arról, hogy nyilván voltak kötelező penzumok, a mozgalmi daloktól a protokoll-listások lemezéig.

Ennek megértéséhez fontos tudni, hogy a kulturális életben teljesen egyedülálló módon az MHV-t soha nem dotálták, az első pillanattól kezdve meg kellett élnie a saját bevételeiből. A minisztériumot és Aczél Györgyöt személy szerint csupán az érdekelte: minél több komolyzene fogyjon és a vállalat nyereséges maradjon. Ehhez viszont el kellett rugaszkodnunk a hivatalos értékrendszerektől és a protokoll-listától. Aczélék azonban egy ponton túl megunták a renitenskedést, és mint később megtudtam, 1967 végén elkezdték keresni az utódomat. Szerencsémre közben a piacorientált magatartásunk elkezdte meghozni a gyümölcsét. Az export megduplázódott, a komolyzenei eladás 30 százalékkal nőtt, és egy idő után szóltak a személyzetisnek, hogy no jó, Bors maradhat.

• A maga kinevezése után kezdett a beat egyre jelentősebb tényezővé válni a hazai ifjúság mindennapi kultúrájában. Annak, hogy mit adtak ki, nyilván megvolt a maga politikai szűk keresztmetszete.

Természetesen. Érdekes módon azonban Aczél a hígabb slágert, a limonádét talán még egy fokkal jobban utálta, mint a társadalmi töltetű beatzenét. Állandóan kérdőre vont, hogy miért adok ki annyi szemetet, sőt komolyan előállt azzal, hogy miért nem íratunk komoly költőkkel - például Juhász Ferenccel - dalszövegeket. Számára a bárgyúság és a giccs néha nagyobb gondot jelentett, mint amikor Bródy János túlment a megengedett határon.

Utazás, Jelbeszéd

• Bródynak egész kis gyűjteménye van a maga által áthúzott vagy átírt sorokból.

Lehet, hogy hihetetlen, de ezt úgy éltük meg, hogy nem annyira a saját pozíciónk védelmében tesszük, mint inkább az adott együttes érdekében, hogy a következő lemeze is megjelenhessen. Ennek volt köszönhető, hogy a sok letolás mellett csak két esetben történt betiltás, Szörényi Levente Utazás című lemezének borítója és Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című albuma miatt. Mondhatnak bármit, a magyar beatzene a mi aktív pártfogásunknak köszönhette azt, hogy olyan nagymértékben közkinccsé tudott válni. Még akkor is, ha voltak olyan zenekarok, amelyek nem jelenhettek meg, vagy ha igen, csak szövegmódosításokkal.

• Azért azt elismeri, hogy néha kicsit túlbuzgók voltak, és olyan szövegeket is kihúztak, amelyek nyugodtan megjelenhettek volna.

A hatalom reakciója - mivel nem léteztek kodifikált normák és szabályok - soha nem volt előre kiszámítható. Az embert elhelyezték egy hatszor hat méteres szobába, bekötötték a szemét, és azt mondták, szaladj körbe, de úgy, hogy a falnak nem lehet nekimenni. Majd a falak elkezdtek mozogni. Mivel a falak nem voltak világosan megrajzolva, idővel esetleg ott is falat sejtettünk, ahol valójában nem volt, így elismerem, ártatlan szöveg is áldozatul eshetett.

• Nem gondolja, hogy a sors különös fintora, hogy azokat a Beatrice-dalokat, amelyeket akkor nem engedett megjelentetni, 1992-ben a maga cége, a Quint adta ki?

Nem. A hetvenes évek végére - főként Hankiss Elemér hatására - megtanultam, hogy mindenben lehet kételkedni, így a szocializmusban is. Igaz, a széles körben népszerűvé vált aforizmámat, miszerint a szocializmus egyenlő voluntarizmus plusz a hatékonyság hiánya, csupán később, a nyolcvanas évek elején alkottam meg. Még mindig nem hittem, hogy Magyarországon a szocializmusnak lehet reális alternatívája. Élénken élt bennem 1956 emléke, és úgy éreztem, nem szabad a társadalmat még egyszer egy olyan konfliktusba belehajtani, mert annak, figyelembe véve a geopolitikai realitásokat, csak ugyanolyan tragikus vége lehet. A Beatrice a hatalom ellen lázította a fiatalokat, ezért akkor kifejezetten károsnak véltem. Nagy Ferót ugyanakkor tehetséges előadónak tartottam, ezért is kerestem meg 1991-ben, és örültem neki, hogy végre nyugodtan felvállalhatom és együtt dolgozhatok vele. Sokan vetették ezt a szememre.

• Gyakran érte olyan vád, hogy, különösen a komolyzene területén egyes művészeket maximálisan támogattak, más, hasonlóan tehetségesek viszont szóhoz sem juthattak.

A Hungaroton piaci politikája nem fért össze a szocialista egyenlősdivel. Egy lemezkiadó olyan, mint egy labdarúgócsapat: egyszerre csak tizenegy játékos fér el benne és néhány tartalék. Ha bajnokságot akarunk nyerni, akkor el kell döntenünk, hogy melyik tizenegy játékosban bízunk, akkor is, ha a városban még egy tucat tehetséges labdarúgó van. Mi a világpiacot szerettük volna meghódítani - ez sikerült is -, és ebbe a csapatba azok kerültek be, akiknek a tehetségében és piacképességében a legjobban hittünk. Egy biztos: a válogatásnál sohasem játszottak szerepet politikai, felekezeti vagy baráti szempontok.

• Amikor 1990 júniusában a hatalom új birtokosai menesztették, hamarosan megalapította a Quint kiadót, érdekes módon a kevésbé profitképes komolyzenére koncentrálva.

A komolyzenei előadók akkor jogilag szabadok voltak, a popzenei művészeket pedig éppen én kötöttem le két-három éves szerződésekkel a Hungarotonhoz. Többek unszolására hoztam létre a Quintet, és a menesztésem ellen tiltakozó művészek csatlakoztak. Később viszont be kellett látnunk, popzene nélkül nem megy. Nagy Ferónak és Koncz Zsuzsának éppen lejárt a szerződése, és külön pikantériája volt annak, hogy éppen az ő lemezeik lettek az első kiadványaink.

• Többen úgy vélték, ha a fúzió 1990-ben létrejön, az EMI mindenképpen megölte volna a Hungaroton komolyzenei kiadását. Amióta pedig az angolok előbb többségi, majd egyedüli tulajdonosai lettek a Quintnek, teljesen megszűntek a hazai komolyzenei felvételek.

Ez nem az EMI miatt van - az angolok szerződésben vették tudomásul a Quint komolyzenei tevékenységét. A volt nemzetközi terjesztőnk, a Harmónia Mundi számára ez a fúzió viszont jó ürügyet jelentett, hogy az általuk nem eléggé gazdaságosnak tartott szerződést felrúghassa. Az EMI előre megmondta, hogy éppen csökkenti saját komolyzenei felvételeinek a számát, nem tud belekezdeni számára új magyar művészek menedzselésébe. Erre a fúzióra mindenképpen szükség volt, nélküle nem biztos, hogy a Quint ma létezne. Így viszont tavaly a hanglemezpiac vezető cége voltunk.

• 1990-ben formailag nyugdíjazták. 1992-ben az EMI-vel ötéves munkaszerződést kötött, ami idén június 11-én jár le. Miért nem kívánja meghosszabbítani?

Kis híján ötven éve dolgozom, úgy érzem: elég volt, nyugalomra vágyom. Addig szeretném élvezni a kötöttségektől mentes életet, amíg kellő fizikai és szellemi állapotban vagyok.

Paranoid kor hibái

• Nincsenek álmatlan éjszakái? Nyugodt a lelkiismerete? Hiszen - a Hungaroton monopolhelyzetéből adódóan - döntéseivel több művésznek okozhatott traumát, törhetett esetleg pályákat ketté.

Senki sem lehet önmaga bírája. Gyerekként átéltem a világháborút, majd négy rendszerváltást. Két kultúrában nőttem fel párhuzamosan, és felnőtt fejjel teljes világszemléleti változáson estem át. Mai etikai értékrendemben a másság iránti tolerancia áll az első helyen. Nagyon messze kerültem ifjúkori eszméimtől. Nem azt mondom, hogy szégyellem őket, végül is az ilyen hitek kicsit olyanok, mint egy betegség: a legfontosabb, hogy kigyógyultam belőle. Büszke vagyok a Hungarotonra, arra, hogy oroszlánrészem volt a korszerű hanglemezkultúra megteremtésében Magyarországon, arra, hogy évekig a Hungaroton-lemez volt a legismertebb és legelterjedtebb magyar termék a nagyvilágban. Pályám legnagyobb kudarca, hogy a megváltozott piaci körülmények között a Quintnél ezt már nem lehetett megismételni.
    Követtem el hibákat, és döntéseimmel - még az indokoltakkal is - gyakran okoztam művészeknek traumát. Sikereinket egy rendkívül ellentmondásos, paranoid korban és társadalmi rendszerben értük el. Úgy érzem, pazok közé tartozom, akik igyekeztek egy rendszert elviselhetőbbé tenni. Bűn volt ez vagy erény? Nem szakítottam a rendszerrel, amikor felismertem javíthatatlanságát, nem lettem ellenálló, de azok között is kevés partizán volt, akik 1990-ben leváltottak. Nekem nagy elégtétel, ahogyan 1990-ben a magyar zenésztársadalom nagy része mellém állt. Köztük olyanok, akiknek, úgy érzem, lett volna okuk a sértődésre. A Mahaszban pedig, amikor bejelentettem visszavonulásom, megválasztottak örökös tiszteletbeli elnöknek. A szakma így értékelte a tevékenységemet.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bors Jenő: Elég volt, nyugalomra vágyom >> - interjú, 1997. április

Bors Jenő: A szó veszélyes fegyver >> - interjú, 1996. május