A Spirius Noister több mint két éve működő, kísérleti zenét játszó szellemi alakzat. Idősebb tagjai a nyolcvanas évek közepén virágkorát élő, az akkori intézményi struktúrán kívül álló, avantgárdnak vagy undergroundnak nevezett kultúra követei, a fiatalok még romlatlanok. Az egykori, jórészt politikai természetű ellenállás elmúltával napjainkban inkább a figyelem hiányával kell megküzdeniük, és ez nem kevésbé nehéz feladat. Szkárosi Endre és barátai mindenesetre egy kicsit szokatlan hangvételű kazettával próbálkoznak. Interjú Szkárosi Endrével.

Fotó: Bánhalmi János

• A felvétel két évvel ezelőtt készült a Műcsarnokban, mégis csak most jelent meg, mindössze kazettán.

Ennek szomorú pénzügyi okai vannak. Az anyag szerkezete, lélegzete, egysége és hosszúsága miatt inkább CD-re kívánkozik. Ez viszont csak szponzorok révén lehetséges, s erre a zenére a tőkeerős cégek körében nem nagy a tolongás.

• A Spiritus Noisterben a zajköltészet több fajsúlyos művésze is együtt játszik. Jelenti mindez az erők egyesítését is?

Határozottan. Valamennyien a költészet és/vagy a zene területein dolgozunk, közte a hang a közös nevező. Ladik Katalinnal alapvetően költők, illetve hangköltők vagyunk, Dóra Attila és Kovács Zsolt kifejezetten zenészek, Sőrés Zsolt mindkettő. Sokféle ember, sokféle érzékenység, akik sokféle tájékozódást és tudást hoztak magukkal. Nagy dolgok igazán akkor jöhetnek létre, ha ezeket sikerül időlegesen, szerencsés pillanatban, megfelelő energiák bevetésével közös erőtérbe szervezni.

• Ennyi erős egyéniség nem sok egy csárdában?

Mindig szerettem ezt a fajta feszültséget. A kollektív munka nagyon nehéz, de ha én oda tudok figyelni, hogy ne nyomjak el másokat, ezt a többiek is megtehetik.

• Azt hiszem, a Nemzeti zajzárványok nem az a lemez, amelyet rongyosra fognak hallgatni. Sőt megkockáztatom, a többség számára második meghallgatása is kérdéses.

Nem arra való. Ez nem popzene, nem a szórakoztatás a lényege. A huszadik századi komolyzenében lassan evidencia az alkalmi hallgatás. Stockhausen, Pendereczki, de akár a ma már klasszikusnak számító Bartók muzsikáját sem igényeljük állandóan. Az első meghallgatás - tételezzük fel - ad egy élményt, amelyet aztán adott pillanatban újra fel lehet idézni. Bár valamennyiünk zenei gyökerei a populárisabb stílusok valamelyikéhez kötődik, a Nemzeti zajzárványok nem sorozathallgatásra való. Ha jobban belegondolunk, egy jó könyvet - bármilyen mély emléket is hagy bennünk - sem olvasunk el másnap újra, legfeljebb csak évek múlva.

• A kompozícióikban az előre tervezés és az improvizáció, úgy érzem, együtt él.

Teljes mértékben. Bizonyos zenei paraméterek, a hangerő, a dinamika, a hangszín, a szóló, a duó és az együttes játék aránya szigorú szerkezetbe ágyazott, melyen belül a hangok világa meg van álmodva, de mindez a koncerteken improvizatív módon manifesztálódik.

• Apropó koncertek, lehet ezzel a jellegű zenével heti rendszerességgel fellépni, lehet turnézni vagy ez nem is cél?

Ritkán játsszuk kétszer ugyanazt. Az elmúlt két évben mindössze négy-öt nagyobb, karakterében megkülönböztethető koncertet adtunk, s tervezzük, hogy azok felvételéből a legjobban sikerült, legszuggesztívebb részeket összerendezzük, és a stúdióban, némi utólagos rájátszással egységes egésszé gyúrjuk. Ami pedig a turnézást illeti, a Bahia éppen most szervez egy közös koncertkörutat Szemző Tibornak, a Tudósoknak, a Kampec Doloresnek és nekünk - valamikor még a tavasszal.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Mártha István: Támad a szél >> 303 magyar lemez, 2008

Spiritus Noister - A betű, mint zenei alapanyag >> - cikk, 2004. január

Nincs mese, itt a Világgége >> - cikk, 2003. április

Szkárosicon - A költészet energiaátadás >> - cikk, 2002. augusztus

Szkárosi Endre: Nemzeti zajzárványok >> - interjú, 1997. március

Szkárosi Endre: Hagymaláz a romtemplomnál >> - interjú, 1995. július

Szkárosi Endre - A költészet határtalan >> - interjú, 1994. május