1973-ban, a Locomotiv GT harmadik nagylemezén Presser Gábor harsányan és határozottan tudatta mindenkivel, akit érdekelt, hogy Miénk itt a tér. Még akkor is, ha ezen a téren akkoriban árnyékből volt több. Azóta eltelt több mint három évtized, az az árnyék jelentősen visszahúzódott, szinte eltűnt, helyette viszont új árnyékok keletkeztek, attól függően, hogy valaki a tér melyik részén jár és kel. Ez a kis terület azonban kétségtelenül a miénk, mégha nem is olyan csillogó, mint ahogy annak idején megálmodtuk. Koncz Zsuzsa legújabb albumán mindenesetre arra szeretne rávilágítani, hogy bár panaszkodhatunk rá, el kell fogadnunk, hogy nekünk ez jutott, ezt kell szeretni. És ehhez a hetvenes évek hazai pop- és rockzenéjének dalait hívja segítségül.

Fotó: Bánhalmi János

• Új lemezeden régi Omega-, Locomotiv GT-, Bergendy-, V'Moto-Rock-, Cseh Tamás-számokat adsz elő, melyek néhány kivételtől eltekintve a hetvenes évek első felében születtek. Miért?

Maga a gondolat régóta a levegőben van, ez a korszak ma kétségtelenül foglalkoztat bennünket, s úgy érzem, nem csak bennünket, de a fiatalabb generációkat is. Úgy gondoltam, mielőtt kiöntenénk a mosdóvízzel a gyereket is, érdemes szót váltani mindarról, ami akkoriban idehaza történt. A hatvanas-hetvenes években ugyanis nem csak Magyarországon, de Európában, sőt, az egész világon egyfajta kulturális és ifjúsági szemléletváltás zajlott a művészet szinte minden területén. Talán megfelelő távolságban vagyunk az eseményektől, s mint énekes, úgy gondoltam, az ezzel kapcsolatos érzéseimet és gondolataimat a legegyszerűbb azokkal a dalokkal tudom kifejezni, amelyek akkoriban közel álltak hozzám. Az, hogy ezek túlnyomó többsége a hetvenes évek első felében született, annak tudható be, hogy a kezdeti lelkesedés és dinamizmus után igazán ebben az időszakban tanult meg muzsikálni a generációnk. Fontos természetesen a kezdeti időszak néhány dala, amely felhívta a történésekre a közönség figyelmét, de zenei értelemben csak évekkel később értünk be.

• Fura, hogy olyan zenekarokat sorakoztatsz itt fel egymást mellett, akik annak idején eléggé eltérő zenei világot képviseltek.

A válogatásnál számomra alapvetően az volt a fontos, hogy szerettem- és szeretem-e az adott számot, s ha igen, el tudom-e jól énekelni. Bár való igaz, hogy ezeknek a daloknak a szerzői munkáik során nem nagyon érintkeztek, minden különbözőségük ellenére a dalok mélyén - ez nagy tanulság volt számomra - mégiscsak volt valami közös, ami akkor összekovácsolt bennünket. Függetlenül attól, hogy ezt sosem deklaráltuk, a lemezen kiderült, hogy Bereményi Géza, Bródy János, Adamis Anna vagy Demjén Ferenc szövegei egységes egészet alkotnak.

• Tehát egyfajta nosztalgiázás is ez?

Nem, inkább csak megállapítása a dolgoknak. Nem vagyok nosztalgikus alkat, nem a múltat akartam feleleveníteni, hanem fontos volt számomra, hogy ezek a dalok ma is megmozgassanak bennem valamit. Hogy a szerzők tehetsége miatt maradtak érvényesek, vagy az idők változnak túlságosan lassan, nem az én dolgom megítélni, de tény, hogy különösen a lemez első hal dala, függetlenül attól, hogy ki játszotta, ma ugyanolyan érvényes, mint annak idején.

• Valóban miénk itt a tér?

Úgy gondolom, igen, mégha rajtunk is múlik, hogy megtartjuk-e. Az utóbbi években sok minden történt velünk, sok minden váratlanul és másként változott meg körülöttünk, mint ahogy azt korábban elképzeltük. Ettől függetlenül mégiscsak itt vagyunk otthon, ez a Záhony és Hegyeshalom közötti terület jelöltetett ki számunkra, s változatlanul él bennem az illúzió, hogy ezért dolgoznunk kell, még akkor is, ha néha reménytelennek tűnik.

• Ez a dal a te előadásodban lényegesen rezignáltabban szól, mint ahogy annak idején.

Ebben benne van a pár évvel több tapasztalat és leszámolás néhány illúzióval.

• És az árnyékok? Még ma is több van belőlük?

A hajdan volt nagy árnyékból - amelyről szerintem a dal szólt - sok pici és talán sötétebb árnyék lett, attól függően, hogy kinek mit rendelt a sors.

• Ezt a dalt aztán az Illés együttes Szemétdombja követi.

Nem lehetett máshová tenni. A lemez egyszerűen önmagát szerkesztette. Kezdődik egy Omega-dallal, aztán jön egy LGT, a Valaki mondja meg..., de a Szó veszélyes fegyver, válaszol az Illés, majd egy újabb LGT és egy újabb Illés.

• A lemez borítóján a Hősök terén sétálsz.

Talán ez az a budapesti tér, amelyik a leginkább üzenhet nekünk. Kicsit botcsinálta hősök vagyunk, hiszen - ahogy mondani szokták - kalandvágyból itt maradtunk.

• A lemezen van kakukktojás is: egy Republic-dal.

Ezt jelzésnek szántam. A magyar rockzene múltja - legalábbis Közép-Európában - nagy hírű és patinás, a jelene olyan, amilyen, de mégis hiszem, hogy van jövője is. Íme, itt egy fiatal szerző (Cipő) és egy fiatal gárda (Republic), akiknek van valami a fejükben és a szívükben. Ezt talán érdemes nekünk is megjegyezni.