Hendrix - Ellesett pillanatok

Közel huszonnyolc évvel a halála után Jimi Hendrix változatlan intenzitással van jelen napjaink kiadói életében. Nincs olyan év, amikor ne adnának ki tőle valami "újat", legyen az megtalált hangszalag, elveszettnek hitt rádiódokumentum, illegális koncertfelvétel vagy közönséges stúdióreszli. Hendrix pályafutása bő négy esztendejét gyakorlatilag végigjátszotta, egyik stúdióból a másik koncertre vándorolt, és közben hullatta bőven a magot. Életében mindössze négy album és néhány kislemez jelent meg tőle, de mintegy négyszáz doboznyi stúdiószalag és megszámlálhatatlan koncertfelvétel maradt utána. Az elmúlt harmincöt évben kiadott hanghordozóinak száma több százra rúg, Frank Zappa mellett nem hiszem, hogy lenne még valaki, aki ilyen terjedelmes diszkográfiával rendelkezne (gyűjtők réme). Munkásságával kötetnyi szakirodalom és újságcikk foglalkozik, az elmúlt harminc évben valamilyen formában mindenki kapcsolatba került vele.

Voltak, vannak és lesznek is nála jobb gitárosok, akár zenei, akár technikai értelemben, a Gitárkirály azonban ő marad. Muzsikusok egész generációjának jelent hivatkozási alapot, minden idők talán legszenvedélyesebb gitárosa, született őstehetség aki egész testével zenélt, és aki gyakorlatilag a szemünk láttára égett el. Korai halála sorszerű volt, a mód, ahogy végezte, rá jellemző. Játékát szavakba önteni hiú ábránd. Bármit írunk, csupán közelítés. Elég egyetlen adalék: napjaink legjelentősebb kortárs vonósnégyese, a Kronos Quartet Steve Reich és Philip Glass munkái mellett az ő szerzeményeinek átiratait tartja a leginkább előadásra méltónak.

A tíz évvel ezelőtti hanghordozó-váltással vaskos életműve csak tovább combosodott. A digitális technika elterjedése az ő munkáit sem kíméli, folyamatosan átkeverik, átöltöztetik, még kívánatosabbá teszik őket. Alapvetően kereskedelmi megfontolásból. 1995-ben azonban történt valami, ami akkor egyszerű jogi változásnak tűnt: halála után huszonöt évvel műveinek mindennemű joga visszaszállt a családjára. Az örökösök pedig nem tétlenkedtek, az eredeti, úgynevezett elsőgenerációs mesterszalagok alapján újrakeverték azt a bizonyos első négy lemezt (Are you experienced, Axis: Bold As love, Electric Ladyland, Band of Gypsies), és új csomagolásban ismét piacra dobták őket. Ráadásul Hendrix feljegyzései alapján sikerült összeállítani a befejezetlen ötödik (stúdió)albumot, a First Rays Of The Rising Sunt. Ez utóbbi lemezen hallható dalok ma már ismertek, szétszórva kivétel nélkül megjelentek a Rainbow Bridge, a The Cry Of Love és a War Heroes című posztumus kiadványokon. Ez a tizenhét dal azonban így együtt érdekes igazán, jól érzékeltetve, hogy Hendrix merre kívánt haladni tovább.

Aztán jött egy válogatásalbum (Best of Jimi Hendrix), valamikor a múlt év közepén, fél évre rá pedig a South Saturn Delta, melyen 15 olyan dal, illetve verzió kapott helyett, mely korábban még sosem jelent meg. A korong a londoni Olympictől Hendrix saját, New York-i Electric Ladyland stúdiójáig gyakorlatilag végigkíséri a gitáros pályáját. Egyfajta virtuális utazás ez, ellesett pillanatai a ballada, a blues, a rock és a jazz hendrixi értelmezésének. Csak néhány cím az ínyenceknek: Little Wing, Sweet Angel (instrumentális verziók), Message To The Universe (stúdió változat), Power Of Soul, Drifter's Escape és a címadó South Saturn Delta.

És mielőtt ismét azt hinnénk, hogy kiürült a kincsesláda, itt a legújabb munka, a Hendrix által a BBC stúdiójában több alkalommal (f)eljátszott anyag. Középpontjában az Experience-formáció (Hendrix mellett Noel Redding basszus, Mitch Mitchell dob). Az első felvételek idején (1967 február) a csapat még alig öt hónapos volt, az utolsó dalokat pedig 1969 januárjában, röviddel a trió feloszlása előtt rögzítették. A dupla CD-n, dupla kazettán és korlátozott számú, sorszámozott tripla vinylen (hagyományos lemezen) megjelent album a közönségkedvenc dalok (Foxy Lady, Stone Free, Hey Joe, Woodoo Chile) mellett számos különleges feldolgozást is tartalmaz, mint például a Beatles Daytripper, vagy Muddy Waters Hoochie Coochie Man című számának átiratát. Ráadásul Stevie Wonder, aki éppen a közelben tartózkodott, két dal erejéig beugrott örömzenélni. Aki pedig a zene mellé némi vizuális anyagra is vágyik, annak ott van a 24 oldalas, gazdagon illusztrált füzetke ajándékba.

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el