A főként a hetvenes-nyolcvanas évek poprockzenéjére szakosodott VH1 Classics időről időre külön műsort szentel a fenti korszak emblematikus előadóinak. Ezúttal John Lydon - vagy ahogy a többség ismeri: Johnny Rotten (Rohadt Jani) - került a célkeresztbe, aki jelenleg éppen legújabb, The Rabbit Song című szólóalbumán dolgozik.

A tavaly az ötödik x-en átlépő John Lydon alig húszévesen vált Anglia „első számú közellenségévé”, akkori zenekara, a Sex Pistols pedig az általuk kirobbantott punkmozgalom botránybandájává. Ők voltak az elsők, akik meghirdették az anarchiát az Egyesült Királyságban, akik látványosan megtagadták a hetvenes évek derekán uralkodó, addigra erősen kommercializálódó zenei irányzatokat (hard rock, progresszív rock, glam rock, teenybopper pop, easy listening). És alig kétéves működésük során ismételten társadalmi, generációs és zenei szakadékot nyitottak világszerte.

„Sex Pistols Are Coming” (jön a Sex Pistols) - adta hírül 1976. február 21-én (alig három hónappal bemutatkozó koncertjük után) a New Musical Express, s Johnny Rottenék tényleg jöttek, és mindent alaposan felforgattak. Fésületlen szövegeikkel, minimalista zenéjükkel meghökkentették, sokkolták, megbotránkoztatták a felnőtteket. 16-20 éves nonkonformista, munkanélküli, utcasarkokon ácsorgó srácokból álló közönségük viszont megőrült értük. Még a legendás Marquee klubba is meghívták őket, de Johnny Rotten székeket dobált, ezért örökre kitiltották onnan.

A Sex Pistols tündöklésével és dicstelen bukásával maga volt a punk. Karrierje, magatartása, zenéje egyesítette mindazt, amit az irányzat jellegzetességének, kihívásának tekinthetünk. Bár a feltörekvő új zenekarok közül nem Johnny Rottenéket szerződtették elsőként (ebben a Damned beelőzte őket), 1976. október 15-én az EMI negyvenezer dollárt fizetett az aláírásukért, és ez az egyik legnagyobb összeg volt, amit kezdő együttesért addig adtak. Aztán 1977 januárjában inkább kifizették nekik a teljes összeget, csak hogy megszabaduljanak tőlük. Az A&M-mel kötött frigy még ennyi ideig sem tartott, miután a fiúk a szerződés megkötése után „kicsit” ünnepeltek a cég irodáiban. Összehányták a szőnyeget, betörték az ablakokat, tönkretették a női vécét, molesztálták a női alkalmazottakat. Egy interjúban még mentoruk és menedzserük, Malcolm McLaren is beismerte: „Kissé tényleg túlzásba vitték a dolgot a fiúk.”

Közben jött az egyik legnagyobb botrányuk: 1976 decemberében interjút adtak a Thames Television egyik délutáni műsorában Bill Grundynak. A beszélgetés előtt a riporter megkérte őket, hogy az anyag izgalmasabbá tétele érdekében használjanak szaftosabb kifejezéseket. Megkapta. Rotten és a gitáros Mick Jones négybetűs szavak (shit, fuck) áradatát vágta a fejéhez, minősíthetetlen hangon beszélt vele („you dirty fucker”, „you rotten bastard”), és másnap a Sex Pistols minden lap címoldalára került.

De még ennél is nagyobb botrányt kavartak 1977 júniusában: miközben a monarchiatisztelő Nagy-Britanniában az állampolgárok II. Erzsébet királynő uralkodásának huszonötödik évfordulóját ünnepelték országszerte, a Sex Pistols új kislemeze, a rendkívül pimasz és ironikus God Save The Queen példátlan gyorsasággal tört előre a slágerlistán. Egyes újságírók az új idők himnuszát látták (hallották) benne, mások gyalázatról, a hagyomány megszentségtelenítéséről beszéltek (a közszolgálati BBC azonnal letiltotta), és a zenekart kikiáltották Anglia első számú közellenségének.

Az ezt követően kirobbant punkháború azonban már nem volt Johnny Rotten ínyére. Főként azután, hogy egy csoport felháborodott hazafi a nyílt utcán nekiesett, több késszúrással megsebesítette, szemét pedig egy sörösüveggel majdnem kiverte. Nem ő volt persze az egyetlen punkzenész, akit akkoriban támadás ért (társát, Paul Cookot egy metróállomás bejáratánál vasrudakkal verték meg, az akkoriban a Boomtown Ratsben éneklő, később jótékonysági megakoncert-szervező Bob Geldofot pedig a színpadon érte durva atrocitás), de ezek a történések erősen elgondolkodtatták, s végül 1978 januárjában a Sex Pistols amerikai turnéja közepén a teljesen kiábrándult Rotten otthagyta a többieket.

Mint utóbb kiderült, nemcsak zenekarát hagyta ekkor el, hanem a nevét is. A Sex Pistols menedzserével, Malcolm McLarennel hosszú évekig pereskedett miatta (hogy valójában ki találta ki azt), de addig sem használhatta, így lett belőle újra John Lydon. Amúgy is szeretett volna addigi imázsától elszakadni, ezért a basszusgitáros Jah Wobble-lal és a gitáros Keith Levene-nel gyorsan új zenekart alapított. S a Public Image Limited (PiL) 1978 és 1981 között elkészített első három albuma (First Issue, Metal Box, Flowers Of Romance) ugyanolyan jelentőségű lett a posztpunk történetében, mint volt a Sex Pistols egyetlen korongja a punkkorszakban.

A PiL-t persze sokan a rocktörténelem egyik leglustább bandájaként tartják számon: állítólag sosem próbáltak, alig koncerteztek és csak akkor vonultak be a stúdióba, ha már nagyon szorított a határidő. Viszont a mindenáron újra és szokatlanra törekvő Lydonék az angolszáz országokban addig alig ismert német zenekaroknak (Can, Neu!, Kraftwerk) a stockhauseni avantgárd zenéből táplálkozó elektronikai kísérleteiből és a jamaicai dubból merítettek két kanállal, és gyakorlatilag felrúgták a hagyományos dalszerkezetet. Az eredmény mindenképp impresszív, újszerű és előremutató lett, a Red Hot Chili Pepperstől a Radioheadig számos későbbi világsztár hivatkozott rájuk, mint legfőbb inspirációs forrásra.

Az ígéretesen induló PiL egysége azonban hamar megbomlott, előbb Wobble, majd 1982-ben Levene is távozott, s bár a zenekar még számos albumot jelentetett meg 1992-es feloszlásáig, azok egyike sem vetekedik színvonalban és jelentőségben a koraiakkal. Ahogy az elmúlt huszonöt évben John Lydon is jobbára csak régi hírnevéből él. 1994-ben megjelentette önéletrajzát, 1996-ban egy hat hónapos sorozat (Filthy Lucre World Tour) kedvéért újra összeállt a Sex Pistols (aztán 2003-ban ismét, akkor a háromhetes Piss Off Tour keretében igyekeztek szembeköpni a világot), 1997-ben Psychos' Path címmel szólólemezt jelentetett meg, majd mindenféle rádiós és televíziós projektekben (Rotten Day, Rotten TV) vett részt. Mostanság pedig legújabb, The Rabbit Song című szólóalbumán dolgozik. Időnként pedig televíziós műsort készítenek a tiszteletére.