Szimpatikus az az elszántság, ahogy Szabó Tamás küzd az előítéletekkel. Ahogy nem hagyja se magát, sem a hangszerét beskatulyázni. Nem érdekli, hogy a szájharmonika - más néven pofagyalu - a köztudatban régóta a blues- és a country-zenészek instrumentuma, és e minősítés ellen maguk a muzsikusok sem igen tesznek. Nem érdekli, hogy klasszikus irodalma gyakorlatilag nincsen, mégha Tommy Reilly, Howard Levy, Larry Adler kísérletezett - főként Bach és Vivaldi - átiratokkal, a kortárs zeneszerzők közül talán Leonard Bernstein az egyetlen, aki írt rá darabot. Nem érdekli, hogy a szájharmonika a pop és rockzenében is csak jobbára a háttérbe van nyomva, amolyan hangulati színezék, mindössze a hangszerelés dúsítását hivatott előmozdítani.
Öt intenzív éve küzd ezekkel az előítéletekkel. Gyakorlatilag azóta, hogy a hazai bluesélet egyik legfontosabb zenekara, a Palermo Boogie Gang meghatározatlan időre felfüggesztette a tevékenységét. Szabó Tamás akkor, indulásként The Tailor's Clothes (A Szabó ruhái, 1997) címmel jelentetett meg szólólemezt, mely címéhez méltóan sokszínű és eklektikus volt, a bluesból bátran kitekintő anyag. Kissé elnagyoltan úgy fogalmazhatnánk: egy fiatal pesti polgár szónikus naplójegyzetei.
Az ezt követő The New Lodger (Az új albérlő, 1999), ha lehet ezt fokozni, még sokszínűbb, még eklektikusabb lett elődjénél, olyan volt, mint egy film, benne különböző hangulatú epizódokkal, köztük sokféle összekötő zenével. A CD első fele a slágeresebb, a bulizósabb, időnként olyan meghökkentő műfaji keveredésekkel - techno, house, ki tudja mi minden gerjed itt össze, az biztos, a lemez első fele a mai, modernebb tömegzene hívei számára hathat üdítően. A másik "oldal" inkább az autentikus vonalat követte, jobbára olyan dalokkal, amelyek a zenei élet perifériájára szorultak.
Közben persze a bluesos közeget sem hanyagolta, kimondhatatlan nevű formációjával - Spo Dee O Dee - mindenféle közegben megél, klubokban, bálokon, divatbemutatókon. Alapvetően boogie-woogie, bluesos és század eleji jazzes behatásokkal erősen megspékelve.
Szabó az elmúlt egy évben azonban újabb ruhát próbált fel, ezúttal tanítványával, Csízy Lászlóval a klasszikus, illetve a kortárs zeneirodalomba nyúlt. Vivaldi, Haydn, Bach, Schumann, Brahms, Erik Satie, Balanescu és Nyman ismerős dallamait tette át kromatikus, diatonikus és basszus szájharmonikára, harmonettára és polifóniára, de nem csak a főszólamot, hanem gyakorta többet is. Egy évig gyúrták mindezt, az általuk vélt legjobb megszólaltatáshoz közel húsz muzsikusbarátot vontak be, köztük Czomba Imrét, Fekete Jenőt, Lantos Zoltánt, Sipeki Zoltánt és Varga Líviuszt. Vállaltan populáris lemezt készítettek, inkább a harmincon-negyvenes túliakat megcélozva vele, és ez nagy vonalakban sikerült is. Újfajta megközelítést, friss hangzást vittek ezekbe a darabokba, az persze más kérdés, hogy az újszerűségen túl az ezekért rajongóknak erre lesz-e majd szüksége.
------------------------------------
Kapcsolódó anyagok:
Palermo Boogie Gang: Bottle Up And Go >> - 303 magyar lemez, 2008
Fekete Jenő - A bluesba sok minden belefér >> - interjú, 2002
Szabó újabb ruhája >> - cikk, 2002. április
Szabó & Ferenczi - Egy sima, egy fordított >> - cikk, 1999. július
Szabó Tamás - A szabó ruhái >> - interjú, 1998. február
Tíz év a periférián >> - cikk, 1996. december