Nyolc éve nyomják az ipart, az utóbbi két évben elsősorban külföldön, Finnországtól Makedóniáig, Franciaországtól Lengyelországig keresett fellépői a bluesfesztiváloknak. Eddigi két, saját kiadású albumukról az amerikai szaklapok is csak pozitív kritikákat írtak, itthon igazából mégsem jutnak egyről a kettőre, havonta maximum hat bulira vevő a hazai klubpublikum. A békéscsabai Blues Fools mindezek dacára változatlanul optimista.

"Nagy és folyamatos médiatámogatás nélkül egyetlen hazai zenekar sem lehet ismert és elismert Magyarországon. Mindenekelőtt a kereskedelmi tévékben, rádiókban és bulvárlapokban kell szerepelni. Ahol mindent el lehet adni. Még a minőségi, színvonalas zenét is. Ha a Blues Fools csak fele annyi támogatást kapna, mint az éppen aktuális popcsapatok, akkor tizenötször annyi lemezt adhatnánk el, mint ma" - nyilatkozta nemrég Pribojszki Mátyás, a zenekar frontembere. Nem feltétlen a keserűség, inkább a realitás mondatta mindezt vele. A Blues Fools nem csak tegnap, de ma sincs a helyére téve a hazai, jobb híján könnyűzeneinek mondott palettán, változatlanul maradnak amolyan hóbortos fiúk, valahonnan délről, valami abszolút nem trendi zenével.

A szájharmonikás Pribojszki Mátyás igazi ösztönzenész, a hangszer és a műfaj a mindene, a teljes bolondulásig. A papa anno jazzrajongó volt, a nagypapa meg szintén szájharmonikázott, de ő főként népi vonalon mozgott, lakodalmakon, házibulikon. Pribojszki a nyolcvanas évek végén hetvenes évekbeli funky zenéket gyűjtött vadul, aztán az ezeket a korongokat Jugoszláviából átcsempésző fiú egyszer adott neki egy szokatlan lemezt. Meggyötört, kérges tekintetű, öreg néger ült a borítóján, a kezében egy szájharmonikával. Sonny Boy Williamson volt ő, és csak fújta a lemezen, néha énekelt hozzá, a lábával meg verte a ritmust. Mindez annyira elvarázsolta Pribojszkit, hogy gyorsan vett 150 forintért egy kínai harmonikát. Azóta pedig Szabó Tamás és Ferenczi György mellett hazánk legjobb "pofagyalusává" nőtte ki magát.

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján éppen javában futott a műfaj, az országban akkoriban száz kilométeres körzetben bárhol lehetett találni egy bluesfesztivált. Ezeken a rendezvényeken Pribojszki és korabeli csapata, a Dobókocka rendszeres és népszerű fellépőnek számított. 1993-ban aztán mind a blues-boom, mind ez a formáció besült, egy évre rá, debreceni diákként viszont létrehozta a Blues Foolst, benne azóta is Horváth Jack László gitározik, Gyebrovszki András basszusozik és Köles Márk dobol.

Ami számomra kétségkívül szimpatikus, hogy kezdettől fogva nem a nemzetközi bluesirodalomból építkeznek, hanem szinte kizárólag saját dalaikat játsszák. Nem mások által már ezerszer előadott standardekkel traktálnak minket, hanem e viszonylag szűk eszköztárú műfaj elemeiből ismerősnek ható, mégis egyéni hangvételű nótákkal. Dalaikat a mai napig angolul írják, saját bevallásuk szerint azért, mert a magyar nyelv annyira szép, de annyi bonyolult és sok benne a mássalhangzó torlódás, és mindez annyira nem áll jól a blueshoz, hogy eddig nem merték bevállalni. Talán majd az új lemezre rátesznek egyet kísérletképpen.

Eddig egyébként két lemezt jegyeznek, a Fools in the Blues (1998) és az On the Move (2001) egyaránt saját kiadásban jelent meg. Utóbbin a kvartettet héttagú fúvósszekció kíséri, ettől sokkal árnyaltabb, levegősebb, színgazdagabb lett a zene. Az újabb opusz várhatóan novemberben jelenik meg, és első alkalommal javarészt feldolgozásokat tartalmaz majd.

"Régi álmom válik valóra ezzel - meséli Pribojszki. - Régóta szerettem volna már azt a sok számot, amivel az elmúlt 10-15 évben találkoztam, a saját felfogásban is rögzíteni. Csupa klasszikus dal ez, Bessie Smith, Paul Butterfield, Muddy Waters, Jimmy Reed, Slim Harpo szerzeményei. Vélhetően nem csak nekem voltak ezek a műfajjal kapcsolatos első élményeim. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy mostantól átmennénk standardekbe, ez csak amolyan kirándulás és tisztelgés a nagy öregek előtt."

Pribojszkiék, talán a fentiekből is kiderült, nincsenek könnyű helyzetben, még akkor sem, ha külföldön egyébiránt elég jól halad a szekér - az elmúlt két évben Európa húsz országában léptek már fel. Az utóbbi időben megpróbáltak mindent a műfajra feltenni, de ma nem csak ők, hanem a náluk jóval ismertebb zenekarok sem tudnak csak a zenélésből megélni. A fővárosi klubokból is lassan kiszorul az élőzene, a szülőhaza, Békéscsaba pedig inkább csak nyugodt sziget, ahová pihenni járnak. Egyikük "civilben" zenei szerkesztő, másikuk tanár, és a többi két muzsikusnak is lassan valami tisztességes megélhetés után kell néznie. Remélhetőleg mindez nem megy majd a zene rovására.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

A tavasz 19 bluesos pillanata >> - kritika, 2009. április

Pribojszki Mátyás Band: Flavours (2005) >> - 303 magyar lemez, 2008

Zenefilm - harmadik nap >> - 2008. november

Zenefilm - negyedik nap >> - 2008. november

Kitartó bluesbolondok >> cikk, 2002. november