A többség a dalaira emlékszik, no meg döbbenetes halálára, ráadásul annak is épp húsz éve: a 25 éves Mark David Chapman 1980. december 8-án pisztolyának egész tárát a testébe lőtte. Ha ez nem történt volna, ma volna hatvan éves, lehet, hogy elnézőn mosolyognánk rajta, ahogy Onoval kéz a kézben kutyát sétáltat, és mereng saját skizofrén helyzetén.

De a lövés eldördült, a golyó utolérte, és ha korábban esetleg lett volna kétségünk efelől, attól a pillanattól bizonyossá vált: John Lennon a huszadik század tömegkultúrájának egyik meghatározó művésze.

Halálában különös tragikum, hogy akkor taglózták le, amikor éppen emelkedett, szólásra és megváltásra, tele ötletekkel, energiával, szeretettel. Just Like Starting Over (Újrakezdem), Clean Up Time (A takarítás ideje), Hard Times Are Over (A nehéz időknek vége) - beszédes dalcímek, jól mutatják, hogy a magánéletbe, a családba, Onoba, Seanba temetkezett öt év után új dalok, új lemez, friss hang, friss hozzáállás ígérkezett.

Helyette bummm és értetlenkedés. És így lett az egykori Beatle egész generációja golyóval lyuggatott jelképe, sűrítménye.

Neve, munkássága javarészt elválaszthatatlan a Beatlestől, a beat, a rock és minden mai tömegzene origójától, de egyben túl is haladta azt. Már 1968-ban elkötelezte magát a művészi és politikai avantgárd oldalán, happeningeket, performace-okat tartott, szervezett, a nagyközönség számára emészthetetlen verbális és hangkollázsokat tartalmazó lemezeket jelentetett meg, makkot küldött a politikusoknak (hogy ültessék azokat el, addig sem politizálnak), polgárjogi tüntetések aktív résztvevője lett, agitált, kiabált, dalaiban folyamatosan és kíméletlenül társadalmi problémákat feszegetett. Mint minden valamire való forradalmár, persze alapvetően ő is naiv volt és dilettáns, de ez sokkal inkább a bája, mint a hibája.

Ösztönös művész volt, nem csak muzsikus, de író, festő, filmszínész. Sok mindenbe belekapott, belemaszatolt, próbálgatta önmaga és környezete határait, több-kevesebb érzékkel, eredménnyel. Nyelvtörő versikéi, groteszk fricskái, mesterkélt szócsavarásai, könnyed kezű, humoros rajzai, idétlen filmszerepei javarészt múlékony alkotások, de éppúgy belőle fakadtak, mint ahogy a dalok. Imagine, Mother, Happy Xmas, Give Peace A Chance, Power To The People, no és a húzósabb Beatles-nóták - még ma is folyamatosan ontják őket a kereskedelmi és közszolgálati rádiók, nem csak eredeti, de dohos pincékben utólag fellelt félkész változatai szintén biztos piaci sikerek. Az új évezred hajnalán is szívesen emlékezünk rájuk, még ha egy részük zeneileg meg is kérdőjelezhető, mi több, határozottan rezgő lábú produktum.

Egyedül vagyok, szeretnék meghalni - üvöltötte 1968-ban a Yer Bluesban, többször, nyomatékosan. Talán akkor sem gondolta komolyan, később pedig kifejezetten élvezte az életet. Nem rajta múlt, hogy nem maradt rá elég ideje. Ha Chapman húsz éve nem dönt helyette, ma lenne hatvan éves.

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Bitpolírozott Lennon-oevre >> - cikk, 2010. december

Lennon 60 - Tömegkultúránk meghatározó művésze >> - cikk, 2000. október

Lennon, a munkásosztály hőse >> - hosszú életrajzi cikk, 1990. április