A Kronos Quartet jelenleg kétségkívül a kortárs vonósnégyesek legizgalmasabbja. Legalábbis a szakemberek szerint. A laikus pedig december 3-án este a Petőfi Csarnokban eldöntheti, hogy igazuk van-e vagy sem.
A Kronos mindenesetre 1973-as megalakulása óta szinte minden egyes produkciójával sikerült ámulatba ejtenie a szakmát éppúgy, mint a közönséget. Ahogy a Nonesuch gondozásában a napokban megjelent, az elmúlt tíz év felvételeiből mazsolázgató dupla CD-lemezen, a Released-en is jól érzékelhető, zenei horizontjuk rendkívül széles: a nagy klasszikusok (elsősorban Bartók, Liszt, Sosztakovics és Wagner) darabjai mellett repertoárjukban megjelennek távoli földrészek és kultúrák küldöttjeinek - többek között a vietnami P. Q. Phannak, az arab Franghiz Ali-Zadehnek, illetve kevésbé ismert zimbabwei, ausztrál, azeri, japán és argentin szerzőknek - a legjobb művei is. A zenekar ezen kívül külön-külön albumot szentelt Thelonious Monk, Bill Evans és Steve Reich muzsikájának, tavaly pedig Philip Glass kifejezetten a számukra írt vonósnégyeseit jelentették meg.
A fentiek ismeretében egyáltalán nem meglepő tehát, hogy - mint az a koncert szórólapjain is megjelent - egy tipikus Kronos Quartet est egyszer Sosztakovics intenzitásából, Charles Ives vidám mókáiból, Astor Piazzolla tikkasztó tangóiból és Ornette Coleman disszonáns akkordjaiból áll, máskor Bartók, Webern és John Cage művészete előtt tiszteleg, majd a hangversenyt Jimi Hendrix Purple Haze című dalának dinamikus adaptációja zárja, míg a legközelebbi alkalommal Gorecki-, Glass-, Lutoslawsi- és Steve Reich-darabokat adnak elő, ráadásként pedig egy Howlin' Wolf bluest.
Nekünk, magyaroknak külön megtiszteltetés, hogy a Kronos - Bartók kompozíciói mellett - Márta István egyik, kifejezetten az ő felkérésükre írt szerzeményét, a Sóhajt is rendszeresen játssza. Történt ugyanis, hogy a világ egyik vezető zeneműkiadója, a Boosey & Hawkes igazgatója Magyarországon járva átnézve az akkori Zeneműkiadó kottáit, s beajánlotta Mártát az együttesnek. 1989 tavaszán aztán Harrington, a Kronos vezetője felhívta őt, hogy írjon számukra művet. Márta kicsit meg is ijedt, véleménye szerint Mozart, Beethoven és Bartók után már nem ildomos vonósnégyessel előhozakodni, viszont, ha elektronikus alapra lehetne komponálni, akkor talán. Mivel a Kronos híresen nagy turnézó csapat - évente mintegy száz koncertet ad a világ legjelentősebb koncerttermeiben (a New York-i Carnegie Hallban, a londoni Royal Festival Hallban, a milánói Scalaban) és jazzfesztiváljain (Montreaux Jazz Festival, Nord Sea Jazz Fest) -, így Márta szerzeménye szintén sokfelé eljuthat. Így felmerül a kérdés: mi az a tipikusan magyar, illetve közép-európai gond és gondolat, amelyet mégis megértenek bárhol a világon.
Márta - miközben Harrington telefonon folyamatosan bíztatta - hosszú hónapokig nem csinált semmit, mígnem eszébe jutott az 1973-ban a moldvai Trunkban általa gyűjtött csángó sirató, s gyakorlatilag három nap alatt megírta a kompozíció. A művet, mely tehát egy kis nép, illetve a szerző egyéni tragédiájáról szólt (Márta egészen a forradalomig persona non gratanak minősült Romániában), 1989 decemberében mutatott be a Kronos New Yorkban, óriási sikerrel, 1991-ben a Zeneakadémián is eljátszották, ahol szintén vastaps követte, Sosztakovics, George Crumb és Charles Ives művei társaságában rákerült a Black Angels című lemezre, s azóta közel százötvenszer adták elő a világ különböző tájain.
Mivel a Kronos Quartet tagjai - David Harrington és John Sherba hegedűművészek, Hank Dutt brácsaművész, Joan Jeanrenaud csellista - koncertjeik konkrét programját mindig a helyszínen állítják össze, egyelőre nem lehet tudni, hogy december 3-án a Petőfi Csarnokban egészen pontosan mit játszanak. Mostanában mindenesetre a leginkább Philip Glass, Terry Riley, John Zorn, Harry Partch és Julia Wolfe kompozícióit szeretik előadni, ráadásként pedig Jimi Hendrix és Steve Reich egy-egy műve kerül terítékre. A hírek szerint Márta István Sóhaja ezúttal nem játszik.