Az Adyton cégére ma már garancia a minőségre. Amióta Czabán György néhány barátjával közösen jó öt évvel ezelőtt létrehozta hazánk legfiatalabb jazzkiadóját, egyszerűen nem bírnak hibázni. Eddig mindössze nyolc, átlagban ezer példányban megjelent hanghordozó reprezentálja működésüket, a jazz műfajában is egyre gyakoribb percalbumokkal szemben azonban ezeket a munkákat vélhetően még évtizedek múlva is keresni fogják a gyűjtők, a szakírók pedig majd hivatkoznak rájuk.

Czabánék legutóbb - a Pro Helvetia támogatásával - az itt eltöltött évek folyamán némileg elmagyarosodott svájci szaxofonos-zeneszerző hölgy, Claudia Raths második nagylemezét jelentették meg, Suite Upon A Scare-Crow címmel. Claudia szerb ősei állítólag 1755-ben indultak útnak az akkori dél-magyar területekről Nyugat felé, hogy rövid németországi tartózkodás után Svájcban telepedjenek le. Két évszázaddal később Claudia beiratkozott a zürichi egyetem néprajz-szakára, s talán a vére húzta, talán az ismeretlenség varázsa, de Európa keletibb kultúrái felé vette az irányt. 1989-ben érkezett Budapestre, elvégezte a jazzkonzervatóriumot, közben hébe-hóba hazament, hogy különböző bankokban és ügyvédi irodákban titkárnőként dolgozva biztosítsa megélhetését. 1991-ben jelent meg első albuma, Soul For Free címmel, igaz, kicsit szerencsétlen időszakban, mivel az adott pillanatban már szétesőben volt zenekara, s ez a lassan kihűlő zenei kapcsolat a lemezre is enyhén rányomta bélyegét.

Claudia ennek ellenére továbbra is hazánkban él és alkot. Mint elmondta, többek között azért, mert az élet szinte minden területén tapasztalható bizonytalanság ösztönzően hat a művészetére. Ebben a helyzetben az egyetlen kapaszkodó a kultúra, illetve a művészet lehet, s az emberek óhatatlanul nyitottá válnak, ellentétben Svájccal, ahol 750 éve gyakorlatilag nem történt semmi. Minden kiszámítható és ezért végtelenül unalmas, az emberek és emberi viszonylatok ennek megfelelően merevek és mozdulatlanok.

A legtöbb európai jazz-zenészhez hasonlóan Claudia is klasszikus zenei műveltségű, szabad idejében szintén régebbi korok zeneszerzőinek - például Bach és Bartók - műveit hallgatja. S mint a legtöbb európai jazz-művésznek, neki is mások zenéjének előadásából kell megélnie. Jazz Connection nevű alkalmi, kereskedelmi szemléletű formációjában főként koktél-zenét, balladákat és bosanovákat, valamint rockosabb számokat játszik. De, mint állítja, mindig pontosan tudja, hogy melyik a pénz-, és melyik a szívzenekara. Emellett még a kísérletező és műfajából adódóan cseppet sem profitorientált hazai avantgárd zajzenei és improvizációs csoportokban - SoKaPaNaSZ, Spiritus Noister - is gyakran megfordul.

Mostani öttételes művén két éve dolgozik, s az eredetileg majd egy órás anyag 35 perces sűrítménye került rá a lemezre. Keményre, egységesre gyúrt az anyag, némi free jazzes feelinggel, de kordában tartott melódiákkal, és ahogy egyik kritikusuk találóan megjegyezte: „A Project Urbana zenéje Claudia és a társkomponista Bálint Zsuzsa művészi fejlődésének mára lezártnak tűnő állomása. Túl kerek és szépen strukturált ahhoz, hogy érdemben folytatható lenne.”

A lemezen a zene fölött végig lebegő madárijesztő, mint metafora Claudia számára rendkívül fontos. Mint angol-magyar nyelvű monológjában az album közepe táján többször is hangsúlyozza: a madárijesztő nem csinál semmit, mégis hasznos. Nincs neme, tehát alkalmatlan az általa olyannyira nem kedvelt dualisztikus megközelítéshez. Csúnya, de mégis szép, mert őszinte. Gerinces. Ott áll, ha esik, ha fúj a szél, ha hétágra tűz a nap, s végzi a dolgát. S a lemezt meghallgatva mi is csak annyit mondhatunk: legyen már végre több madárijesztő ebben az országban!