Amerikaiak milliói bámultak döbbenten a tévére. Majd pár perc múlva a felháborodás döbbenete árasztotta el őket. Sinéad O'Connor ír énekesnő, a Szombat éjszaka élőben című, bohókásra tervezett műsorban kiborította Amerikát. Gyönyörű, fehér ruhában, kopasz fejjel, hangszeres kíséret nélkül énekelt egy dalt igazságtalanságról, fajgyűlöletről és egyenlőtlenségről. A dal utolsó sorának éneklése közben valahonnan előrántott egy színes képet, mely II. János Pál pápát ábrázolta, darabokra tépte és szétszórta a stúdióban. Majd, mint aki jól végezte dolgát, elfújta a gyertyákat és meghajolt. - szóltak a tudósítások.

Az NBC - háromórás heves vita után cenzúrázatlanul leadta a műsort a nyugati parton is - másnap bejelentette: Sinéad az életben nem lép fel többet a tévétársaság műsoraiban. Egyébként is, örüljön, ha nem indítanak pert ellene. Ugyanakkor egy emberi jogi szervezet akciót hirdetett, hogy amennyiben valaki beküld egy Sinéad O'Connor-kazettát vagy -lemezt, a szervezet tíz dollárt utal át egy karitatív egyesületnek. A kazettákat megsemmisítik és elküldik az énekesnőnek.

A mélyen istenhívő, ám a katolikus egyházat keményen bíráló O'Connor az eset után egy héttel levelet intézett a sajtóhoz, melyben részletesen kifejti cselekedeteinek okait.

„Megrontott gyermek vagyok. Ennek oka népem történelme, melynek identitását és kultúráját elvették a britek. Mindezt a ,Szent' Római Birodalom teljes jóváhagyásával tették. Pénzért és Jézus Krisztus nevében. Tudnunk kell, mit tettek ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani és szabadok lehessünk. Ha azonban az igazság továbbra sem derül ki, az a brutalitás, melyben felnőttem, az ír gyermekek ezrei számára folytatódni fog. Nekem az erőszak alkalmazása NÉLKÜL - hiszen keresztény vagyok - minden eszközt meg kell ragadnom, hogy ezt megakadályozzam. A katolikus egyház az oktatás ellenőrzésével uralkodik rajtunk. Szexuális, házassági, fogamzásgátlási, születésszabályozási tanításain és - legszembetűnőbben - történelemkönyveiben rejlő hazugságain keresztül.”

E megnyilatkozás tartalmán nyilván lehet vitatkozni, de a zárkózottságáról ismert O'Connor, úgy látszik, most szükségét érezte, hogy a félreértéseket megpróbálja eloszlatni. És ha ő megszólal, akkor azt kellő okkal, éllel, súllyal és - az esetek egy részében - botránnyal (is) teszi.

De hogy ne csak különc viselkedéséről, sajátosan kopasz fejéről és kissé esetlen ruháiról ismerjék az emberek, időnként lemezeket ad ki. Nem is akármilyeneket. A 1987-es The Lion And The Cobra több kritikus egybehangzó véleménye szerint rock-alapmű. Az 1990-es szintén igen erős I Do Not Want What I Haven't Got után neve nemzetközileg is fogalommá vált. A korong érdekessége, hogy róla elsősorban a Nothing Compares 2U ütött be a slágerlistákon; az egyetlen szám, amelyet nem Sinéad, hanem Prince írt. Akik ennek a dalnak az ismeretében tették fel a lemezt, azok, azt hiszem, mélységesen csalódtak. O'Connor ugyanis - a slágertől eltérően - olyan eredetit, mélyet és időállót alkotott, amely a továbbiakban simán hivatkozási alap lehet.

Sinéad azonban nem az az ember, aki szeret pihenni a babérjain. Idén májusában újra stúdióba vonult, és egy negyvenhét tagú nagyzenekar kíséretével rögzítette új, Am I Not Your Girl? (Talán nem a ti lányotok vagyok?) című albumát, mely szeptember végén jelent meg a világon. A lemezt meghallgatva egyáltalán nem lep meg, hogy a kereskedők-első reakcióként az Úristent emlegették. Ezen a korongon ugyanis nem lehet gyorsan meggazdagodni. Nem fog hirtelen a poplista tetejére ugrani, hogy aztán néhány hét vagy hónap elteltével eltűnjön a süllyesztőben. Ez az anyag Sinéad előző munkáihoz hasonlóan roppant hosszú életű lesz.

Rajta az énekesnő gyermekkorának legszebb - többségében szvinges - melódiáira emlékezik. Julie London, Ella Fitzgerald, Doris Day, Sarah Vaughan, Billy Holiday és Astrud Gilberto világára. Azokra a dalokra, amelyeket szülei dúdolgattak neki. Az Evita-sláger Don't Cry For Me Argentina éppúgy megtalálható rajta, mint a videoklipben megjelent Success Has Made A Failure Of Our Home, vagy a magyar fül számára ismerős Gloomy Sunday (Szomorú vasárnap).

„Ezeket a dalokat hallgatva nőttem fel - magyarázza. - Ezek a dolgok késztettek arra, hogy énekesnő legyek, ezért ilyen ez az album, ezért ilyen 1992-ben Sinéad O'Connor.”