Brit, magyar és cseh művészek a résztvevői a Trafóban szerdán kezdődő Making New Waves Fesztiválnak. A negyedik alkalommal megrendezett öt napos kortárs zenei seregszemlén "a klasszikus kortárs tradíciót a rock és az elektronika dinamizmusával vegyítő produkciókat" láthatnak az érdeklődők, ismét lesz a zeneszerző-előadó-közönség hierarchikus viszonyát feloldani hivatott műhely és Hang-Játszó-Ház. Az esemény kapcsán Szigetvári Andreával, a fesztivál szervezőjével és Szabó Györggyel, a Trafó igazgatójával a kortárs zene hazai helyzetéről, megítéléséről, lehetőségeiről beszélgettem.

Szigetvári Andrea: Amikor évekkel ezelőtt Brian Ferneyhough-t meghívtuk a szombathelyi Bartók Fesztiválra, a zeneszerzőt Magyarországra elhozó British Council lehetővé tette számomra, hogy Londonban tanulmányozhassam, hogyan zajlik ott a kortárs zenei élet. Megdöbbentő volt számomra annak frissessége, naprakészsége, és a kortárs zenei fesztiválok iránti érdeklődés. Mint megtudtam, mindez egy húsz éve elkezdett, tudatosan felépített folyamat eredménye, illetve annak egyik állomása, aminek során a koncerteket szervező, illetve azokon fellépő együttesek munkásságába ugyanúgy beépítették a zene megértését elősegítő szemináriumokat, mint az oktatás különböző szintjein. Az angolok nemzeti tantervében le van írva, hogy az énekóra nem csak a zene reprodukálását jelenti, hanem annak "létrehozását" is. Azaz a gyerekek komponálnak, elsősorban azért, hogy fejlesszék kreativitásukat, amire az élet más területén is nagy szükségük lesz. És persze egészen másként találkoznak majd a kortárs zenével, sokkal nyitottabbak lesznek, sokkal jobban megértik, ha ezeket a technikákat maguk is ki tudják próbálni.

De nem csak az oktatás területén zajlik a zenei nevelés, a különböző ismeretterjesztő programok komoly részét képezik a fesztiváloknak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy zeneszerzőnek ma már komoly kenyérkereseti lehetőség, ha darabjait sikerül úgy átdolgoznia, hogy azokkal amatőrök is "játszadozhassanak", vagy abból kiindulva esetleg új művet alkothassanak. Arról nem is beszélve, hogy Angliában még vannak a szó szoros értelmében amatőr zenekarok, az emberek ott még mindig szívesen összejárnak, beülnek nagyzenekarokba, hogy akár ingyen játszanak egy fesztiválon. Egyszóval ott valahogy minden egészen másként megy.

• Nyilván ezért is gondoltad úgy, hogy legalább egy fesztivál keretében meg kellene ennek a struktúrának a honosításával próbálkoznod. Mi alapján választod ki a résztvevőket?

Szigetvári Andrea: Mindenekelőtt úgy, hogy a valamilyen módon kapcsolódjanak az oktatói programhoz. Első évben elsősorban elektronikus muzsikusokat hívtam, hisz nekem mégiscsak ez a szakterületem. Élőben játszó elektronikus zenészeket próbáltunk meg összehozni zeneakadémistákkal, jazzistákkal. Később a kör egyre bővült, évről évre sikerül érdekesebbnél érdekesebb zenekarokat meghívni. Az idén a Piano Circus az egyik fő pillér. Koncertjükön kívül a Csodák Palotájában, az Öveges teremben lehet még velük találkozni, ahol a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a pécsi Kolinda Zeneiskola és a Vakok Intézete diákjainak tartanak repertoárjukból kreatív műhelyt. Egyébként az együttes újszerű összetétele és sajátságos műsora mutatja, miként próbálnak meg az angol zenészek frissíteni, újszerű produkciókat kitalálni, hogy a közönség érdeklődését felkeltsék.

Szabó György: Hat zongorista alkotja a Piano Circust, valamennyien nagy tapasztalattal rendelkeznek a nyugati klasszikus zene, a jazz, a pop és a rock, az improvizáció és a komponálás területén. Akusztikus zongorák mellett MIDI-billentyűzettel vezérelt samplereken és szintetizátorokon játszanak, valamint ők vezetik - digitális zongorákon - a műhelymunkát. Mostani koncertjükön Cage The Beatles című dalával búcsúznak George Harrisontól, eljátszanak egy eredetileg gépzongorára írt Nancarrow-darabot, egy-egy minimalista Steve Reich- és Terry Riley-művet, valamint elveiknek megfelelően jó pár kompozíciót fiatal szerzőktől.

A másik pillér, az Agon Orchestra a cseh kortárs zenei élet meghatározó zenekara, szerepük és jelentőségük leginkább a 180-as Csoporthoz hasonlítható. Műsorukból kiemelkedik Heinrich Goebbels műve, de játszanak John Zorntól és Elliott Sharptól is szerzeményeket. A Lakatos-Klenyán-Rozmán trió hangversenyének műsorát zenés játékokból és játékos zenékből szerkesztette. Koncertjük Machaut-tól indul, a XIV. századból, aki megírt egy dallamot, majd megfordította, így csinált kánonokat, és eljut a huszonegyedik századi dj-kig, akik hasonló moduláris dolgokat csinálnak, mint Mozart Dobókocka zenéjében. Ezeket próbáljuk meg egymás mellé tenni, ezzel is hangsúlyozva, hogy nem szerencsés a zenészeket "gettó"-ba zárni, lám a XIV. századi francia zeneszerző találkozhat a XXI. századi magyar kortárs komponistával.

• Az állami oktatási intézmények, mondjuk a Zeneakadémia miként viszonyul a kortárs zenének ehhez a vonulatához? Az elektronikus zene tanítása mennyire a tanterv része?

Szigetvári Andrea: Annyira, amennyire a zeneszerző-szakos hallgató érdeklődik iránta. A Zeneakadémián másod vagy harmadévben kötelező felvenni az elektronikus zene alapjai című tantárgyat. Ha valakit érdekel, akkor fakultatívan folytathatja, méghozzá úgy, hogy az általa választott részterülethez saját, testre szabott programot dolgozunk ki neki. Vannak páran, akik egészen komoly eredményeket értek el. A zeneszerző hallgatók persze dönthetnek úgy is, hogy soha többé az életben nem nyúlnak ehhez a technikához. Az, hogy ma a Zeneakadémián a kollégáimmal számítógépes zenét taníthatok, Jeney Zoltánnak köszönhető, aki miután a zeneszerzés tanszak vezetője lett, 1996-ban kért fel erre engem. Megírtuk az első pályázatot, megérkezett az első számítógép, elkészítettem a tantervet, és azóta is tanítom. A kortárs zenével kapcsolatban egyébként mindig abban reménykedem, hogy egyre többen leszünk. Tanárokat, diákokat vonunk be folyamatosan a munkába, és ők remélhetően tovább folytatják és terjesztik mindezt. Az igazi elterjedéshez azonban mindenképpen valamilyen intézményi háttér kellene.

• Visszatérve a Making New Waves Fesztiválra: kezdetben csak brit művészek vettek rajta részt, most viszont nemzetközivé bővült. Korábban miért nem hívtatok más országbelieket?

Szigetvári Andrea: Az első években kizárólag a British Council támogatott minket, ők meg értelemszerűen a saját művészeiket hozták. Egy fesztivál hosszú távon azonban nem engedheti meg magának, hogy egyetlen kulturális intézményre támaszkodjon, még akkor sem, ha az ennyire bőkezű. Ebben a törekvésünkben szerencsére anyagilag is mellénk állt a Trafó, így tavaly bevontuk a játékzongorákon zenélő osztrák Isabelle Ettenauert, a műhelymunkába pedig magyar zenészeket hívtunk. Idén a Trafó - az NKA-nak és a Cseh Centrumnak köszönhetően - el tudta hozni a cseh Agon Orchestrát, illetve létre tudtuk hozni a Lakatos-Klenyán-Rozmán klasszikus kortárs trió fellépését, nem beszélve Lantos Zoltán éjszakai koncertjéről.

Szabó György: A Nemzeti Kulturális Alapprogram 700 ezer forinttal támogatatta, talán a kulturális minisztériumtól is kapunk valamennyit. A Trafó közel 2,5 millió forintot költ az eseményre. A ház zenei programokra fordítható költségvetése elég szerény, de két eseményt feltétlen fontosnak tartunk: a kizárólag magyar együtteseket felvonultató Édentől Keletre programsorozatot és a Making New Waves Fesztivált. Utóbbi szervezésében Andrea a szakmai háttér, mi meg próbálunk több pénzt szerezni rá, hogy létrehozhassunk egy hosszú távú emblematikus fesztivált. Bár még nem biztos az anyagi háttér, de jövőre mindenképp folytatni szeretnénk, nekünk ugyanis az a feladatunk, hogy bemutassuk ezeket a friss minőséget képviselő zenéket. Sajnos Magyarországon az erre a világra fogékony közeg szinte csak Budapestre koncentrálódik, vidéken ez a típusú zene élőben gyakorlatilag elérhetetlen. Így az ott élő fiatal zenészek - mivel újjal nem találkoznak - inkább klasszikus zenét játszanak, és kevésbé fordulnak a saját koruk, a saját generációjuk felé. A Making New Waves azzal, hogy próbál létezni, legalább a reményt meg akarja őrizni, hogy egyszer ezen a téren is lesz változás.