A többség még a balkáni népzenét játszó Zsarátnok együttes tagjaként emlékszik rá. Az elmúlt hat évet a világ egyik legjelentősebb táncos show-ja, a Riverdance zenekarában töltötte, tavaly ősszel jött véglegesen haza. A félig magyar, félig bolgár származású Nikola Parov legutóbb karácsonyra jelentetett meg - egy tőle is szokatlan - ünnepi nagylemezt.

Fotó: Domaniczky Tivadar

• Nem szoktál tömegfogyasztásra szánt lemezeket készíteni, ez most mégis ilyenre sikeredett. Talán ebbe az irányba mozdulsz el?

Erről szó sincs, ez csak egyfajta kirándulás, illetve annak belátása, hogy a karácsonyi piacra nem lehet intellektuális zenével előjönni. Itt az a fontos, hogy a lemez csak úgy szóljon, egyszerű szerkezetű legyen, a lehető legrövidebb úton találja meg a vásárlót. Az szerettem volna, hogy a magyarok végre ne az angolszász és német területről átvett Csendes éjt, Ég a gyertya éget vagy Kis karácsony, nagy karácsonyt hallgassák, hanem a saját ünnepi dalaikat. Ha már ünnep, akkor legalább nyúljunk mélyebbre. Mert sajnos amilyen a szokásvilág, olyanok az azt kiszolgáló termékek is. Az átlagosnál talán rövidebb lett az új lemezem, alig több mint harminc perc, de egyszerűen nem találtam a koncepciómba illő több dalt. Ami kellően fülbemászó, jól meghangszerelhető, és a külföldi hangzások ráillesztésére is alkalmas. És hogy a piacnak szüksége volt erre, mi sem bizonyítja, mint hogy még az egyik bevásárlóközpontban is visszahallottam. Húsz éves pályafutásom alatt ez volt a második alkalom, hogy a zeném valahol önszorgalomból nagy nyilvánosság előtt megszólalt. Az első két éve New York-ban történt, a Kilim nevű albumom megjelenése után beléptem a Time Square-en a Virgin Megastore-ba, és mit hallok? Azt.

• Hat évig játszottál a Riverdance zenekarában, tavaly pár nappal a nevezetes terrortámadás előtt jöttél véglegesen haza. Miért nem akartad tovább csinálni?

Régóta érlelődött bennem az elhatározás. Hogy bár hihetetlen szerencsém volt, mert részt vehettem benne és elértem a műfaj csúcsára, de ennél följebb már nem lehet jutni. Négy évig turnéztunk, jártuk a világot, az utolsó két évre pedig beköltöztünk a Broadway-re. Ahol aztán beindult a taposómalom, nyolc előadás hetente, úgy jártunk be, akár egy munkahelyre. Persze az elmúlt hat évben a Riverdance révén sok helyre eljutottam, láthattam, hogyan építkezik egy ilyen show, milyen eszközökkel, trükkökkel dolgoznak benne. De egy idő után ebből is elegem lett. Már az anyagi vonzata sem érdekelt. Az utolsó egy évben szerencsére volt helyettesem, csak minden második hónapban dolgoztam, amikor nem, akkor meg mindig jöttem haza a családomhoz. Egyfolytában repültem, előfordult, hogy ültem a gépen, és nem tudtam, most New York-ba megyek, vagy onnan jövök? Szó szerint meg kellett nézni a jegyemet. Utólag kiderült egyébként, hogy a legjobbkor szálltam ki. A szeptemberi terrortámadás után a New York-i színházak tönkremennek, a produkció újra kikerült az utcára. És az újbóli vándoréletet már nem bírtam volna.

• Közben azért "szabadidődben" két évvel ezelőtt megírtad a Naplegendák című tánc-show zenéjét. Mondják rá, ez amolyan magyar Riverdance.

Az Állami Népi Együttesnél hallották, hogy ott dolgozom, mondták, ők is szeretnének egy olyan produkciót, ami nem csak a hagyományos táncrendekre épül, hanem frissebb, olyan show jellegű. De nagyon hamar kiderült, pénz nélkül, pusztán önerőből, lelkesedésből nehéz ezt igazán színvonalasan megcsinálni. Végül is összenyögődött a produkció, a körülményekhez képest jó is lett.

• Igaz, hogy Maurice Cassidy, a Riverdance menedzsere két éve szerette volna megvenni a produkciót, de ez egyszerűen nem volt senki, akivel tárgyalhatott volna?

Sajnos igaz. Két éve megnézte, odajött, gratulált, és kérdezte, kivel tárgyalhat. Abban az időszakban az Állami Népi Együttesnél teljesen kusza viszonyok voltak, nem lehetett tudni, hogy ki miben dönthet, mi mennyibe kerül. A nemzetközi show-életben azonban mindenre azonnal tudni kell a választ. Hányan vagyunk, mennyibe kerülünk, hogy utazunk, milyen technikai igényre van szükségünk, és így tovább. És ha erre nem vágod a választ, akkor rögtön érzik, itt valami nem stimmel. Cassidy is megérezte. Azóta sem keresett minket.

• Nem lenne érdemes újra megpróbálnod?

Talán most igen. Eddig ebből a produkcióból több tízmillió forint hiányzott. Díszlet, ruhák, világítás. Annyi volt benne, amit állami költségvetésből innen-onnan le lehetett csippenteni. Lelkesedés van, szerelemből csinálta mindenki, a Thália Színházban minden hónapban egyszer ment, telt házzal, mégis veszteséges volt. Ezt sem értem. Valami nem működött. Tavaly nyáron turnéztunk vele, ott már volt valami kicsi nyereség. Most azonban új helyzet állt elő a Naplegenda menedzselésében: a Zen-Team produkciós és reklámiroda megvette a forgalmazási jogot az Állami Népi Együttestől. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre állnak olyan szponzorok és szponzorpénzek, amelye a mai magyar viszonyokhoz képest profi szervezést és foglalkoztatást jelenthet. Megújuló fénytechnikát, új ruhákat, koreográfiai elemeket. Ez az év már most rendkívül sikeresnek látszik, pedig még el sem kezdődött igazán.