Nem mindennapi koncertet tartanak ma este a Zeneakadémia nagytermében - Fazil Say török zongoraművész a második részben Stravinszky Tavaszi áldozat című művének négykezes zongoraátiratát játssza - önmagával. A klasszikus zene nagy reménységeként számon tartott, három éve Budapesten is nagy közönségsikert aratott harmincegy éves muzsikussal tegnap az Aquarium stúdióban beszélgettünk.

Fotó: Szabó Bernadett

• Négykezest önmagaddal - hogy is van ez?

Különleges Bösendorfer zongorával érkezem Budapestre, az úgynevezett SE modellel. A zongorajáték fizikai reprodukálását száz-százötven éve még a melográfiával, illetve a gépzongorával oldották meg, és ezek a konstrukciók a tekercsekre rögzített játékokat tökéletes minőségben és dinamikával voltak képesek visszaadni. Ezeknek a tekercseknek a szerepét ma átvette a számítógép, a Bösendorfer SE modellben nem csak a hangokat, de a zongorista minden egyéni sílusjegyét, pedálhasználatát, billentését, játékának dinamikáját rögzíti a komputer és azt bármikor lehet analizálni, illetve visszajátszani, a monitoron megjelent jeleket, számítógépes adatokat mozgássá átalakítani. Magyarán az ember csak azt látja, hogy a zongora billentyűi mozognak le és fel, anélkül, hogy bárki ülne mellette. Miközben ez a virtuális játék minden szempontból tökéletesen hiteles reprodukciója az eredeti előadásnak. A mostani koncert trükkje tehát nem más, mint egyfajta "hangszeres playback", a februárban a bécsi Bösendorfer házban rögzített játékomra a pódiumon élőben játszom rá. Azaz önmagammal játszom négykezest.

• Ez a zongora nyilván koncertek tökéletes, lemezminőségű felvételét is lehetővé teszi, anélkül, hogy komoly stúdiótechnikával kellene kivonulni hozzá.

Igen, és egyben minden zavaró külső zajt is ki lehet így küszöbölni. Ráadásul bármikor bármennyi anyagot felvehetek vele, nem kell semmilyen stúdióidő beosztáshoz alkalmazkodni. A hangszernek persze ára is van, ez a zongora körülbelül 250-300 ezer dollárba kerül. Mindenhova viszem magammal, ez technikailag megnehezíti a koncertszervezők életét. Ezzel a műsorral eddig Montpellier-ben, Párizsban, New Yorkban és Genfben léptem fel, Budapest után Brüsszelbe megyek, jövőre pedig japán és német turnékat tervezek.

• A klasszikus zenében nem épp nagyhatalomnak számító Törökországban születtél, ráadásul nem is zenész családban. Mennyire jelentett ez hátrányt az indulásnál?

Bár abszolút irodalmár családban nevelkedtem, sok klasszikus zenét hallhattam gyerekkoromban. A klasszikus zene hazámban persze nem olyan színtű, hagyományú és gyökerű, mint például itt, Magyarországon, de azért létezik, vannak kiváló konzervatóriumok, zenekarok, fesztiválok. Karrierem szempontjából persze nagy jelentőségű volt, hogy 17 éves koromtól Németországban tanulhattam ösztöndíjjal.

• Nyilván az is sokat segített, hogy a kilencvenes években több nemzetközi versenyen nyertél. Fontosak ezek a díjak a számodra?

Nem fontosak, de kikerülhetetlenek. A díj presztízs, lehetőség arra, hogy felfigyeljenek rád, tárgyalhass lemezcégekkel, menedzserekkel. Miközben a zongorajátékomra semmilyen hatással sincs.

• Budapesti koncertjén Bach-műveket, illetve Straviszky Tavaszi áldozatát játsszod. Korábban Gershwin-interpretációiddal váltál híressé, miközben, ha jól tudom, jazzkvartettben is játszol. Ennyire széles a zenei spektrumod?

Tudom, sok klasszikus zenei hívő számára Gerschwin nem elég "komoly". Számomra azonban csak jó és rossz zene létezik, a jó zene egyben komoly is A ma hallható zene 80 százaléka rossz, azaz komolytalan, legyen szó klasszikus zenéről, kortársról, jazzről vagy popról. Gershwin szerintem éppolyan jó, mély, és komoly, mint Stravinsky, a jazzben Keith Jarrett, Miles Davis vagy a popzenében Sting. Ezért is játszom annyiféle zenét, saját kompozícióimban ezért is keveredik annyira a klasszikus, a kortárs és a jazz. Miközben minden szerzeményemben erős török zenei hatás, hangulat érezhető. Sokat sokfelé játszom a világban, de évente 10-12 alkalommal mindig visszatérek Törökországba. A legnagyobb kihívás ugyanis változatlanul otthon játszani.