Sebő együttes: Sebő együttes (1975)

altKiadó: MHV /Pepita
Zenei rendező: Székely András
Hangmérnök: Csintalan László
Borítóterv: Flohr János
Játékidő: 50:51
Közreműködők: Sebő Ferenc ének, koboz, tekerő, doromb, nagybőgő, brácsa / Halmos Béla ének, hegedű, nagybőgő, gitár, dob / Koltay Gergely ének, töröksíp, fuvola / Éri Péter ének, nagybőgő, dob

 

 

Sebő Ferenc és Halmos Béla a hetvenes évek elején indult táncházmozgalom amolyan emblematikus figurái. Úttörő szerepük volt a „népzenei új hullám” megszületésében és kibontakozásában. 1975-ös bemutatkozó lemezük pedig e mozgalom első szónikus demonstrációja.

Sebő és Halmos még egy nemzetközi régészeti táborban döbbent rá, hogy csak a magyarok nem tudnak a tábortűznél közösen énekelni. Ezért gitárakkordokat kezdtek pakolni a népdalok és a versek alá, majd indultak az 1969-es Röpülj páva televíziós népzenei vetélkedőn, ahol Halmos egyéniben egészen a döntőig jutott. Később a népzenekutató Martin György tanácsára - Éri Péterrel együtt - elszegődtek a Bartók Táncegyütteshez kísérőzenésznek. Így ők is ott voltak 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri könyvklubban a táncházmozgalom origójának számító első rendezvényen. S miután kiderült, hogy erre a típusú zenére és szórakozási formára tömeges az igény a fiatalok között, Sebő és a Bartók Táncegyüttest vezető Timár Sándor úgy döntött, hogy nem maradnak meg tovább szűk szakmai körben, hanem kitárják az ajtókat.

Ennek szellemében nyílt meg 1973. november 13-án a Kassákban a Sebő együttes önálló kétheti klubja, ahová már nemcsak a népzene, a népi kultúra iránt fogékony, vagy az új divatot felfedező tizen- és huszonévesek tódultak, hanem az értelmiség egy része is.

Szintén Sebőkék lehettek azok, akik - rádiós és televíziós szerepléseiknek köszönhetően - 1975-ben hanghordozón is elsőként demonstrálhatták a „népzenei új hullámot”. Az album egyben jól mutatja az együttesben a kezdetektől meglévő kettősséget: az A oldalon ízes, sallangmentes népdalfeldolgozások, a B oldalon folkihletésű Sebő-versmegzenésítések találhatók. E meggyőző produkciót követően azonban az oly ígéretesen indult csapat lendülete megtorpant, s az évtized végére fel is oszlott. Sebő új lemezét (Énekelt versek, 1980) már mások társaságában vette fel, nem sokkal később a táncházmozgalomból is kivonult. Hogy aztán többek között az ő elképzelései alapján valósuljon meg 2000 végén az élő és újraélhető népművészet teljes területét felöleli komplex intézmény, a Hagyományok Háza. JBSZ

„Amikor a táncház ötlete fölmerült, már volt annyi tudásunk, hogy a néptánccal szórakozó fiatalság klubjait szakszerűen beindítsuk.” - Sebő Ferenc, 1999

----------------------

Kapcsolódó anyagok:

Sebő Ferenc - Megvesznek minket kilóra >> - interjú, 2000. március

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el