A zeneszelektor (Palotai Zsolt portré)

Palotai Zsolt, vagy ahogy a többség ismeri: Dj Palotai a budapesti éjszaka nehezen kiismerhető, megközelíthetetlennek tűnő alakja. Igazi mackós pókerarc, látszatra szenvtelenül pakolgat a lemezjátszók mögött, közben nagyon is ízléssel, érzéssel, energiával. Szimpatikusan szelíd fanatizmussal, szerénységgel és alázattal. Pedig a hazai undeground tánczenei kultúra abszolút doyenje, a néhai Tilos az Á nevű kultúrkocsma egyik megálmodója és üzemeltetője, máig a Tilos Rádió zenei atyja. Nem mellesleg minden idők egyik legnagyobb honi zeneszelektora. Aki közel az ötvenhez is megmaradt naprakésznek, mi több, előremutatónak.

 altFotó: Móricz Simon

 „Győrben, ahol felnőttem, labdarúgó/futballbíró édesapám és kozmetikus édesanyám révén mindenki ismert. Tizennyolc évesen szinte ez elől menekültem Pestre. Most meg látom a tizennégy éves lányomon, hogy neki sem lehet könnyű. Hogy az utcán folyamatosan rám köszönnek, lassan korosztálytól függetlenül az emberek” - meséli átlagos nyolcadik kerületi lakásában a számítógép előtt ülve, közben a szemével a monitort pásztázva, hogy épp milyen friss zenék érkeznek. Küldenek neki szinte a világ minden pontjáról, Japántól Amerikán át egészen a nyóckerig, a legtöbbször még megjelenés előtti vagy kereskedelmi forgalomba egyáltalán nem kerülő mixeket, felvételeket. Amelyek aztán az elektronikus színtéren még ma is viszonyítási pontoknak tekinthető partijain, rádióműsoraiban válnak közkinccsé.

Palotai több szempontból is az utolsó mohikánok egyike. Például abban, hogy a legutolsók között tért át az analógról a digitálisra. Évtizedekig cipelte partiról partira, rádióműsorról rádióműsorra többszörösen túlsúlyos lemeztáskáit, akkor, amikor mások már rég CD-ről vagy laptopról dolgoztak. Amióta pár éve megműtötték a lábát, már közel sem bírja úgy a cipekedést, kénytelen-kelletlen ő is megtért, de a szoftverrel mixelő dj-k korában még változatlanul füllel és kézzel végez mindent.

Az éjszakai élethez a megfelelő állóképességet amúgy a sportból hozta. Abba meg gyakorlatilag beleszületett. Édesapja Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, nemzetközi hírű futballbíró, de az egész család tele van válogatott szintű sportemberrel. Tinédzserként maga is futballozott, Pölöskeiékkel rúgta együtt a labdát az ifiben, később átállt a kosárlabdára és a teniszre. Közel húsz évig sportolt versenyszerűen. A Testnevelési Főiskolát mégsem tudta befejezni: egy komoly sérülés miatt pályamódosításra kényszerült.

Aztán jött a rendszerváltozás, a Tilos az Á és a mindent felülíró zene.

„Az én fiatalságom még arról szólt, hogy vártuk, teljen az idő. 1989-ig nem sok minden történt itthon. Na jó, néha kijártunk Erdélybe táncházba, különösképp Gyimesbe, ahol a lakodalmak a legzúzósabb drum&bass partival is felérnek. Idehaza meg mentünk jazzklubba, Dreschre, Szabadosra, plusz néztük a filmeket. Az öcsém disszidálása miatt csak 1987-ben kaptam újra útlevelet, akkor fedeztem fel magamnak Amszterdamot, ott meg a de Kroeg-ot, azaz a Kocsmát, amibe a barátaimmal annyira beleszerettünk, hogy az első adandó alkalommal megcsináltuk a párját Budapesten.”

Ez a pillanat 1989 szilveszterén jött el, ekkor nyílt meg a Mikszáth téren az egykori Bakony étterem helyén a Tilos az Á, mely hamarosan a korszak első számú hazai kultúrkocsmája lett. Benne a zenét a kezdetektől Palotai Zsolt biztosította, nemcsak azért, mert abból a társaságból messze neki volt a legnagyobb, egyben legkülönlegesebb összetételű lemezgyűjteménye, hanem talán azért is, mert zeneileg mind közül ő volt a legnyitottabb. Már akkor is több lépéssel járt a kortársai előtt. Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is rockon, punkon, újhullámon szocializálódott, közel a harminchoz azonban felfedezte magának az elektronikus tánczenét, s az elmúlt két évtizede gyakorlatilag ennek a műfajnak a népszerűsítésével telt el. Az első tíz évben hobbiként, azóta hivatásként. S már a Tilos az Á-ban ugyanaz motiválta, ami később a rádióműsoraiban és a partijain: megmutatni, más is van.

Igyekezett is naprakész maradni, nálánál fanatikusabban senki sem túr heti rendszerességgel lemezek között, fülel, hallgat, rendszerez. Mint mondja, fiatal korában a leginkább a könyvekből és a filmekből lehetett tájékozódni. Ma a zene a legfontosabb médium. Abból lehet a legpontosabban megérteni a kort.

Persze, csak zenében igyekszik naprakész maradni, az új kor egyéb kihívásai már kevésbé érdeklik. „A Facebookot vagy a Twittert nem is értem. Abból a világból, ahonnan én jövök, még rólunk jelentettek a megfelelő emberek. Ma meg mindenki magáról jelent. Hogy éppen mit csinál és miért. Nemrég amerikai hiphoperekkel játszottam, közülük az egyik folyamatosan nyomogatta a mobilján a rajongóknak az üzeneteket. Csak éppen azokkal nem foglalkozott, akik ott álltak körülötte.”

Palotai legendás lemezgyűjteménye anno nemcsak a Tilos az Á zenei bázisát adta, hanem az annak holdudvarából 1991 augusztusában kinövő Tilos Rádióét is. Amelynek alapítói közül persze már régóta ő az utolsó mohikán, az újabb és újabb hullámok képviselőit idővel felszívta a média/üzleti élet. De erre ő csak legyint, mondván, nem az a fontos, hogy milyen a Tilos, hanem az, hogy még létezik. Reklám nélkül, korlátlan szerkesztői szabadsággal. Ami, ugye, a mai médiavilágban gyakorlatilag képtelenség.

Persze az ő pályája sem folyamatos sikersztori, a mából mégis elégedetten tekint visszafelé. Hogy azért mégiscsak játszott ő uralkodóknak, minisztereknek, hercegeknek, hívták Európa, sőt a világ számos országába, a legfrissebb invitálás épp most érkezett Amerikából, az 1986 óta működő Burning Manre. S ezt sem ügyes marketingnek vagy kitartó promóciónak köszönheti, hanem pusztán annak, hogy az egyik szervező nemrég Budapesten járt és letévedt az egyik bulijára.

Ezek a meghívások persze mindig kellő kihívások is. Meg olyan megoldandó feladatok, mint például egy New York-i kávéházban vasárnap délután kettőtől ötig játszani. „A brooklyni Halcyonban körülbelül ötvenen férnek be, de olyan hangrendszer fogadott, ami itthon egyik klubban sincs, és olyan zenét játszhattam, amit különben máshol sosem. Közben a helyen minden berendezési tárgy eladó volt, ott függött rajta az ár, ha fizettél, vihetted. Fél óra elteltével egyszer csak összecsomagolták a mellettem lévő asztalt, gondoltam, táncolni akarnak, de nem - valaki kifizette. Majd jött a következő asztal, és azt is beárazták. Ettől folyamatosan változott a hely. A buli végén pedig a mosogató nénitől a jól szituált üzletemberig sokan odajöttek hozzám. A gyerekek meg ott táncoltak az apjukkal. Volt olyan, aki az ott lévő kis lemezboltból hívott meg: bármit választok, ő fizeti. És mindez a meglepetés nem egy péntek éjszakai bulin ért, hanem vasárnap délután.”

Mondhatni, Palotai életműve nélkül értelmezhetetlen a honi underground tánczenei kultúra. Persze, amikor ő indult, a kilencvenes évek elején, még sokkalta könnyebb volt kitűnni a mezőnyből. De számára a megmérettetés ma is napi drill. Egyfelől évről évre cserélődik a közönsége, jönnek az újabb és újabb generációk, másrészt ő nemcsak az első soroknak játszik, hanem figyeli, hogy a táncparketten kívül mi történik. Mint mondta: „Az első sor tudja, mit vár tőled, és te is, hogy ők mit tőled. A friss impulzusok azonban mindig a perifériáról jönnek.”

Bookmark and Share

-----------------

Kapcsolódó anyagok:

Palotai Zsolt - Megmutatni, más is van >> - interjú, 2009. július

Palotai Zsolt - Sokszínűség, sok szeméttel >> - interjú, 2003. szeptember

Palotai Zsolt - Egymásba érő zenék >> - interjú, 2000. november

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016