MW 2012 - Kontrollált káosz, kérkedő kakofónia

Készült: 2012. április 29. vasárnap, 10:20 | Jávorszky Béla Szilárd – mediawave.hu

Guruljon a fesztivál – sóhajtotta bele Grencsó István a mikrofonba, aztán társaival decensen, tőlük szokatlan lágysággal belecsaptak, érzékeny, áttetsző finomsággal építgetve a maguk harmonikusan kavargó, helyenként harsogóan kaotikus univerzumát. Ezúttal Grencsó Real Time Music Collective fedőnévvel tették mindezt, kvartett felállásban, szinte kérkedően kísérletező kedvű attitűddel, vérbő bátorsággal. Mégha időbe is telt, míg a kezdeti individualista, aritmetikus zenei zihálás harmonikus együttlélegzéssé, egymásra figyeléssé oldódott fel. Olyasmi mélységűvé és intenzitásúvá, mint a fesztivál első napjának csúcspontját hozó, változatosságában is azonos vektorú Ken & Paal párbeszéd.

Ken & Paal

A kronológiai hűségnél maradva ez a zenit érkezett előbb, nyolc óra magasságban, alig ötven percben. Az amerikai Ken Vandermark szaxofonost és a norvég Paal Nilssen-Love dobost mintha az isten is egymásnak teremtette volna, szabadon kavargó, egy húron pendülő duójuk szépen összecsiszolódott, összeérett az azóta eltelt hosszú évek alatt, hogy Peter Brötzman Chicago Tentettjében először találkoztak. Vélhetően azért is, mert a zenében mindkettőjüket ugyanaz érdekli: hasonló lemezeket hallgatnak, hasonló muzsikusokkal játszanak, hasonló zenészegyéniségeket tisztelnek, becsülnek.

Szoktak trióban, kvartettben és tágabb felállásokban is játszani, mégis a duó formáció az, amiben a legkegyesebbek, legveretesebbek, leginkább lenyűgözőek. Amikor harmóniahangszer és bőgő híján kellő lendülettel ereszthetik szabadjára szertelenségüket, szorongásaikat, szenvedélyeiket. Adhatnak igazi eleadós, érzelmi és intellektuális töltetben egyaránt gazdag, nagylemeznyi hosszúságú koncerteket.

Ken és Paal saját bevallásuk szerint sosem beszélik meg előre, honnan induljanak és hová tartsanak aznap este. Ha valamelyikük észreveszi, hogy a másik ismerős irányba mozdul, néha vele tart, máskor direkt szembe megy vele. Mégiscsak kellően komoly közös múlt áll mögöttük, értik és tisztelik egymást annyira, hogy mikor kinek lehet feszíteni és mikor kell engedni ebben a permanens párbeszédben. Hogy mikor lehet fejest ugrani és nyomni nagy erőkkel, és mikor válik lényegivé a támogatva kísérés. És épp ezek a minden látszat ellenére harmonikusan mozgó belső folyamatok azok, amelyek ezt a hol szangvinikusan szurkáló, hol szelíden szöszmötölő szabadzenét annyira ellenállhatatlanná teszi.

Ami amúgy az őket követő Grencsó Real Time Music Collective-ról részleteiben szintén elmondható. Még akkor is, ha hosszabb lélegzetű koncertjükben számos feleslegesnek tűnő kanyar akadt. Még akkor is, ha az érzések és élmények folytonos interakciója közben át kellett siklanunk afelett, hogy Benkő Róbert időnként túlsodródott az extázisban, Miklós Szilveszter alkalmanként olyan intenzitással csapott oda, mintha az élete függött volna tőle, Pozsár Máté pedig valamiért szemlesütve, tisztelettudóan bőven a lehetőségein belül maradt. Ám a szeánsz második felére mégiscsak kellően összerázódott, összenyugodott a helyenként két csövön tülkölő Grencsó István vezette kollektíva.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

MW 2013 - A lijiangi szál >> - cikk, 2013.május

MW 2013 - Jöttek, zúztak, letaglóztak >> - cikk, 2013. május

MW 2013 - Zenekultúrákon átívelő örömzenélések >> cikk, 2013. május

MW 2012 - Akár a mogyorófa-virág >> - cikk, 2012. április

MW 2012 - Kontrollált káosz, kérkedő kakofónia >> - cikk, 2012. április

Bittová deleje >> - portrécikk, 2011.augusztus

Mediawave 2010 - Szelektált világörökség >> - cikk, 2010. május

Pusker Péter - A Mediawave szombathelyi kormányzója >> - interjú, 2010. május

A kapocsember (Hartyándi Jenő portré) >> - cikk, 2008. október

Mediawave 2005 - Erős norvég vonal >> - cikk, 2005. május