Bilikék stokin rozzant hordozható magnó a kör közepén. Recseg, sipít, de csak úgy ontja magából a nási dallamokat. Három középkorú, vagy azon túli helybéli táncol a flaszteren, egymást követve, mondhatni, körbe-körbe. Teszik mindezt hétköznapi ruhában, kitaposott cipőben, a belső-dél-kínai hajdani teakaraván-város, Lijiang egyik útkereszteződésében, erős szürkületben. Mao-sapkás, barázdált arcú asszony bukkan fel a sarkon, szolgálaton kívüli biztonsági őr társaságában, egy darabig együtt nézik a táncolókat, aztán maguk is beszállnak. Majd újabb és újabb járókelők érkeznek, zömükben szintén csatlakoznak, így teljesedik, így tágul a kör, idővel többméteres átmérőjűvé. S lényegül át a kezdeti intim együttlét alkalmi lokális közösséggé.

Fotó: JBSZ

A városba elvetődött idegen meg csak ámul, hogy e másfél milliós kínai városban a népi kultúra, a népi életforma sokak számára mennyire magától értetődő.

Persze a kétezernégyszáz méter magasan fekvő Lijiang sok szempontból különleges hely. Különleges emberekkel, színekkel, szagokkal, hangulatokkal. Ritkásabb erre a levegő, mégsem fojtogató, lépten-nyomon újabb nemzetiség, mégsem zavaró. Faszerkezetes, skanzenszerű, ősi atmoszférájú, mégis mai élettől duzzadó, több mint nyolcszázéves múltra visszatekintő óvárosa 1986 óta a világörökség része. Nem beszélve annak környezetéről, a fenséges hegyvonulatokról, melyek között alászáll ide a géppel az ember, és a közelben magasodó, a Himalája keleti nyúlványának számító, örökké hó födte Youlong-hegységről, melynek legmagasabb csúcsa veri az 5600 métert. Északi oldalán pedig ott tátong a világ egyik legmélyebb völgye, a tizenhat kilométer hosszú Ugró Tigris szurdok.

Lijiang ennek ellenére nem tartozik a legfőbb kínai turisztikai célpontok közé, legalábbis nemzetközi viszonylatban - Jünnan tartományban a külföldi kalandorok általában csak Dalí határáig vetődnek el. De talán éppen ebben rejlik e városnak és környékének a szépsége, elementáris ereje. Talán ettől maradhatott meg a mai napig ennyire élhetőnek és viszonylagosan érintetlennek.

A belföldi turizmus persze közel sem ilyen kegyes hozzá, októberben, a holdközép ünnepén kínaiak millió kelnek útra, mondhatni, bedugul az ország, túlcsordulnak az utak, a turisták sáskák módjára lepik el és amortizálják le ezt a látnivalókban gazdag vidéket. Lijiang kerekre koptatott kövekbe burkolt, bárokkal, kifőzdékkel, üzletekkel és vizekkel szegélyezett óvárosi utcáin ilyentájt megmozdulni sem könnyű, nemhogy haladni. Cserébe azonban összesűrűsödik tér és idő, néhány napra pár négyzetkilométerre egymás mellé sodródnak az ország különböző tartományaiból, sőt, a határokon túlról érkező emberek, népek, nemzetiségek. Thai, burmai és vietnami arctípusok váltakoznak mongollal, ujgurral, tibetivel, és e vérbeli multikulturális forgatagban érthető módon szívesen látott minden újabb idegen. Különösképp, ha európai. Mosolyognak, biccentgetnek, invitálnak mahjongozni, közös fotót kezdeményeznek. Meg persze minimum kétszeres áron kínálják a portékájukat.

Bár a kurrens kínai-japán szigetvita sajnos Lijiangot sem hagyta érintetlenül, a városban lépten-nyomon méretes vörös transzparensekbe botlik az ember - a legdurvábbon ez áll (amúgy kínai írásjelekkel): „Kutyáknak, disznóknak és japánoknak tilos a bemenet” -, ez tényleg csak az aktuálpolitika múlékony gonosz árnyéka. A tolerancia ugyanis errefelé, mondhatni, életforma. Lijiangban és környékén a han kínaiak és az itt többségi, tibeti eredetű násik mellett nemzetiségek tucatjai - többek között miaok, pumik, taliuk, mosuok, lisuk, yik és baik - élnek teljesen békében.

Mi több, éppen ebből élnek. A kulturális sokszínűség tárgyi emlékekké konvertálása önálló és jól prosperáló iparág errefelé, minduntalan szembesítik a látogatót az etnikai hovatartozásról, ételben, italban, ruhában, zenében, vásári mütyürkében. Meg persze a feliratokban. A leggyakrabban értelemszerűen a többségi násik képírása látható - ez a sokak által az egyiptomi hieroglifákhoz hasonlított dongba írás nemcsak a kínaitól teljesen független, hanem a tibetitől is.

Az ősi nási kultúra első követei amúgy nemrég Magyarországra is eljutottak. Hartyándi Jenő, az etnikai sokszínűségre oly nagy hangsúlyt helyező Mediawave vezetője évekkel ezelőtt, egyik kínai „felfedező útja” során vetődött el erre a vidékre és olyannyira beleszeretett, hogy az idei fesztiválra egész nási különítmény érkezett a komáromi erődbe. A legnagyobb attrakciót a háromgenerációs családi tradíciót továbbörökítő énekes-fúvós He-fivérek, Linyi és Juyi jelentették, de mellettük - a festészet, a grafika és a film nyelvén - további művészek hozták el közénk a násik egyedülállóan gazdag hagyományát. Ráadásul egyikük, Wu Jiang han kínaiként - Pekingből Lijiangba költözve - lett a hajdani teakaraván-város kultúrájának megszállott híve és propagandistája.

A násik e tavaszi magyarországi bemutatkozást viszonzandó utazott el októberben Lijiangba a Mediawave héttagú művészeti küldöttsége, soraiban Both Miklós énekes-zenésszel, Kovács Norbert Cimbi néptáncossal, fesztiválszervezővel és Csillik Dilarával, a Magyar-Ázsia Társaság ujgur származású elnökével, hogy bő egy héten át különböző helyszíneken (bárban, kocsmában, lakásban, hagyományőrző klubban, árvaházban) demonstrálja a magyar kulturális örökséget. Modern megközelítésű népzenével, veretes legényessel, pörkölttel, pálinkával, ahogy kell. Nem protokoll vizitként tette mindezt, hanem baráti szálak mentén szövődő látogatásként, saját költségen, tiszteletdíj nélkül.

Így juthattak el olyan helyekre és sodródhattak bele olyan helyzetekbe, amelyről a messzi vándor legfeljebb álmodik. Például a He-fívérek külvárosi, falusias környezetben lévő házába, ahol a barátkozás legfontosabb alapjait jelentő étel-ital mellett a háziak saját készítésű hangszereiken olyan mívesen adtak elő nási népi zenét, hogy a szomszédok rögvest összefutottak. Meg például a 2416 klubba (nevét a tengerszint feletti magasságáról kapta), amelynek felső emeletén önálló kiállítást rendeztek be nási hangszerekből és megsárgult archív fotókból, s amely esténként/éjszakánként a magyarok (és vendéglátóik) törzshelye lett, gyakorta inspiratív terepet nyújtva az örömzenéléseknek, szonikus egymásra találásoknak. Meg a városi hagyományőrző „teveklubba”, ahol az igazi élményeket a hivatalos program után lehetett átélni, amikor a rizspálinkától és a bőségesen fűszerezett ételektől meglódult a barátság és a szenvedély. Hogy aztán a vokba pakolt tábortűz körül formálódó nási körtánc menthetetlenül magába szippantson minden arra járót.

Persze a helyi zenészek is próbáltak domborítani, hátha meghívást kapnak a következő Mediawave-re. Számos alkalmi formáció adott spontánnak tűnő célirányos klubkoncertet. Többek között egy fiatal tibeti énekesnő, aki méternyi effektpedálsorral színezte a hangját; egy Dzsingisz kánra emlékeztető gitáros, aki saját torokéneklési stílust fejlesztett ki és amikor megszólalt, szakadt a mennyezet; egy szemüveges, decens, illemtudó ujgur, aki külsejével ellentétben delejező bölcsességgel pengette a négyhúros pipát; és egy cserzett arcú hagyományőrző asszony, aki amikor épp nem énekelt, a mi dorombunkhoz hasonlatos hangszert pengetett. Meg persze a Komáromba már eljutott nási testvérpár, He Lunyi és He Juyi, akik nemcsak állandóan ölelgették az embert, hanem folyamatosan demonstrálták magyar tudásukat, ami javarészt két szóra korlátozódott: „egészségedre! és „naggyonjó”.

Tíz nap persze közel sem elég kiismerni egy olyan távoli és hagyománygazdag kultúrát, mint a násikét. Meg a Lijiangban élő többi nemzetiségét. Legfeljebb kóstolókat, benyomásokat, életképeket, zenei tapasztalatokat gyűjthet a látogató. De ezzel a sokszínűséggel, vérbeli multikulturális forgataggal nem igazán lehet betelni. Legfeljebb bólogatni. Hogy mégiscsak jó olyan helyeken járni, ahol - legalábbis a messziről jött embernek úgy tűnik - a tolerancia valóban életforma.

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Video és képriport Lijiangból >>

Pörkölt a teveklubban (Mediawave-barátkozás a Himalája tövében) >> - cikk, 2012. október

Mediawave 2010 - Szelektált világörökség >> - cikk, 2010. május

Pusker Péter - A Mediawave szombathelyi kormányzója >> - interjú, 2010.  május

A kapocsember (Hartyándi Jenő portré) >> - cikk, 2008. október

Mediawave 2005 - Erős norvég vonal >> - cikk, 2005. május

Mediawave 03 - Variációk a női lélekre >> cikk, 2003. május

Mediawave 02 - Ideális helyszín, ideális koncertek >> - cikk, 2002. május

Mediawave 01 - Hússal, vérrel, lélekkel >> - cikk, 2001. május

Mediawave 2000 - A szonikus lenyomat >> - cikk, 2000. május

Mediawave 99 - A szokottnál szerényebb >> -  cikk, 1999. május

Mediawave-különítmény Ázsiában >> - cikk, 1998. november

Mediawave 98 - Lacy, Bittová, Muzsikás >> - cikk, 1998. május

Repedések - győri jazz >> - cikk, 1997. május

Mediawave 94 - Neonfényes mesék >> - cikk, 1994. május