Mit kíván a magyar nemzet? Melyik dal került fel a World Class Punk válogatásra? Melyek a magyarock történetének legfényesebb lapjai? 2015 novemberében a HVG arra kért 20 hazai kritikust, szakírót, írót, hogy segítsenek összegyűjteni az elmúlt közel fél évszázad legfontosabb magyar albumait. A véleményeket összesítették, így született meg a HVG - amúgy eléggé nagy vitát kavart - TOP 30-as listája. Az összeállításhoz tőlem is megkérdezték, hogy melyek a kedvenc magyar albumaim. Ime a Top 12, alfabetikus sorrendben. >>

A HVG-lista élén a Bizottság

After Crying: Overground music (1990) - Valahol félúton a rock, a jazz és a kortárs zene között. Bartók Béla, Frank Zappa és a korai King Crimson hatása persze egyértelmű, még sincs a lemez hallgatása közben utánérzése az embernek. Szépen szárnyaló, szerethető anyag.

Barbaro: Barbaro II (1994) - Olyan, mint a képzelet. Mintha a változó irányú és intenzitású 1994-ben a huszadik század két egyetemes zenei óriását, Bartók Bélát és Jimi Hendrixet „összeengedték” vonba a lángoló Balkánon. Durvább, sűrűbb, feszesebb szövésű és könyörtelenebb, mint a Barbaro négy évvel korábbi bemutatkozó albuma. Ez már nem folk, nem rock, nem is a kettő szintézise – annál szabadabb, magasabban szárnyaló.

Bizottság: Kalandra fel! (1983) - Persze ez az album közel sem adja vissza a Bizottság-koncertek hangulatát, intenzitását, hisz az „üzenet” esetükben a színpadi akciók, a filmek, a zenék, a gesztusok és a szövegek összességéből állt össze. Mégis, ez a korongok a nyolcvanas évek első felének mindennapi abszurditásait tükröző hiteles szonikus lenyomat.

Boom-Boom: Boom-Boom (1999) - Alkalmi jam sessionnek indult, veretes produkció lett belőle. Ö jó kezű és jó fülű hazai muzsikus minden idők legjobb magyar rhythm & blues anyagát tette le az asztalra. Elsöprő erő, döbbenetes intenzitás – előle kitérni nem csak dőreség, de jószerivel reménytelen. Mindenki virtuóz a hangszerén, maximálisan elereszti magát, nincs limit, nincs kontroll, maximum annyi, hogy ne játsszák le egymást a színpadról.

 Egy Kiss Erzsi Zene: Egy Kiss Erzsi Zene (1998) - Kiss Erzsi számára a színház, a film és a zene a szentháromság – angol, francia, spanyol, és meghatározhatatlan szláv nyelven fantáziál, teszi a hangokat, betűket, magán- és mássalhangzókat egymás után, kizárólag a ritmust és a zeneiséget szem előtt tartva. Improvizációkra improvizálva építkezik, képeket, hangulatokat fest, keretek közé a legnagyobb jóindulattal sem szorítható.

Erik Sumo: My Rocky Mountain (2005) - Tövisházi Ambrus egyszeri egyszemélyes stúdióprojektjeként indult, később szerethető koncertzenekarrá terebélyesedett. De kétségkívül ez a hús-vér barkácspop album jelentette azt a fundamentumot, amire minden további siker épült.

Hobo Blues Band: Vadászat (1984) - A korszak egyik legfontosabb és zeneileg is legizgalmasabb produkciója. Igazi kultlemez. Hobo nem csak azt bizonyította be, hogy tud nagyobb formákban gondolkodni, hanem azt is, hogy képes a blues keretei közül kilépni, hogy van érzéke a dramaturgiához és a társművészetekre is kellően fogékony. A költői allegóriákkal, irodalmi utalásokkal és közéleti/közérzeti áthallásokkal teli albumon ráadásul a két szerzőtárs, Póka Egon és Tátrai Tibor is kirobbanó formában játszott.
 

Kamondy Ágnes: Dalok Közép-Nirvániából (1995) - Ez az URH-, Európa Kiadó-, Balaton-, Trabant-, Sziámi- és Orkesztra Luna-számokból összeállított produkció – mely címében ráadásul mindezek origójára, a Spionsra utal – méltó lezárása és emlékműve a nyolcvanas évek budapesti undergroundjának. Elsőre persze furcsa, hogy a többnyire fiatal férfiak által énekelt dalok itt egy érett nő hangját szólalnak meg. De csak elsőre. Kamondy ugyanis olyan alázattal, és olyan érzékkel nyúlt hozzájuk, melynek eredményeként nem hogy elvett volna bármit is a dalok eredeti értékéből, hanem új minőségi szintre emelte őket.

Kiscsillag: Greatest Hits Vol. 1. (2006) - Lovasi András és három társa ezen a lemezen nem cifrázott, nem bonyolított, nem púderezett semmit: ez a negyvenöt percnyi rockanyag primer, közvetlen, odatett. Talán ezért is üt akkorát. A Kispál és a Borzzal ellentétben a dalokban végig két, szinte egyenrangú gitár szól, alatta/mögötte pedig a nem túl bonyolult, de stabil alap. Miként a Kispál és a Borz legjobb időszakaiban, itt is mindenki alázatosan odarakja magát, itt is érezhetően mindenki ugyanazt akarja: a produkció minősége az egyéni ambícióknál fontosabb.

 

Kispál és a Borz: Föld, kaland, ilyesmi (1992) - Igazi triós munka. Lovasiék azzal az elhatározással mentek a stúdióba, hogy semmi plusz szólam nem lesz rajta, csak duplázások, hogy vastagabb legyen az ének, meg a gitárt sztereóba ki lehessen rakni. Talán ezért is lett a Föld kaland ilyesmi… az egyik legütősebb, legközvetlenebb hangvételű nagylemezük.

Locomotiv GT: Bummm (1973) - Az LGT mindig is a népszerűség és a minőség ritkán látható kombinációját képviselte a hazai rocktörténelemben. Ez volt első albuma, melyen Somló Tamás már játszott, és az utolsó, amin még Barta Tamás gitározott. Lényegében mindent magában hordoz, ami e csapat erénye: zenei felkészültség, művészi érzékenység, friss invenció és céltudatosság.

Syrius: Az ördög álarcosbálja (1971) - Rétegzenét (jazzrock/progresszív rock) játszottak, de világszínvonalon. Ez az album a magyarock történetének egyik legfényesebb lapja.