TVT a TV-ben

Ma este az m2-ön a Kortársak az A38 Hajón sorozatban a Tóth Viktor Tercett december 16-i koncertje látható. Viktor személyiségét és zenéjét mindig is nagyon bírtam, ezért is külön öröm számomra, hogy ezt az adást magam vághattam, szerkeszthettem. Ha valaki lemaradt róla, a hajtás után ott az előzetes.

A Tóth Viktor Tercett az A38-on (2014. december 16-án)

Az A38 ismertetője: "A Tóth Viktor Trió három különleges tehetségű művész többé-kevésbé állandó formációja. Tóth Viktor a mai harmincas jazz-szaxofonos generáció kiemelkedő, rendkívül sokoldalú zenésze. A zenekarvezető-alapító több felállásban játszott és játszik Európa, valamint az Egyesült Államok számos jazzfesztiválján, zenét szerez, verseket ír, népdalokat gyűjt, táncosokkal duózik. Climbing with Mountains című albuma a 2007-es év legjobb jazzlemeze lett, a Fidelio országos szavazásán pedig őt választották meg a 2010-es év jazz-személyiségének. A zenekarvezető-szaxofonos saját magát egy úton járó kereső emberként látja, zenei törekvéseiben az egyetemes harmóniával vágyik egységre. 2010-ben jelent meg Tartim című albuma, majd ezt a Popping Bopping követte 2011-ben. Hangszeres játékára a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni."

A TV előzetes:

---------

Kapcsolódó anyagok:

A mértékember (Tóth Viktor portré) >> - cikk, 2011. június

Tóth Viktor: Nincs biztonsági játék >> - interjú, 2009. január

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el